Nem Barbie babák

Nem Barbie babák

Doll Skin, augusztus 30. ROBOT

Adott négy phoenixi csaj, akik úgy döntöttek, összeállnak egy középsulis bandaversenyre. A zsűriben ott ült David Ellefson, a Megadeth basszusgitárosa is, a négy lány pedig olyan atom koncertet nyomott le, hogy szinte maximum pontozással nyerték meg a versenyt. Így született a Doll Skin. És nem csak a pontozás alakult jól: Ellefsont annyira lenyűgözte a lányok műsora, a bennük lévő potenciál, hogy csendesen figyelte, miként is alakul a karrierjük, majd egy évvel késbv  őbb felajánlotta nekik a segítségét.
 
A vagány négyesre azóta a sajtó és a rajongók is felfigyeltek, ők pedig keményen menetelnek előre. Második lemezük Love Is Dead and We Killed Her címmel idén jelent meg, mellyel a Trash Boat vendégeként szántják végig ősszel Európát, de előtte megállnak Budapesten is, hogy lezúzzanak egy ingyenes koncertet.
 
 
 

Helyszín