Nick Cave and the Bad Seeds

Nick Cave and the Bad Seeds

A mennyeknél súlyosabb - 18 számos tracklist Nick Cave lemezeiről, kronológiai sorrendben

Pritz Péter
 
Egészen rendhagyó módon jelent meg a világ egyik legrendhagyóbb előadójának, Nick Cave-nek és zenekarának, a Bad Seedsnek tizenhetedik stúdióalbuma.
 
Cave az album közzététele előtt egy héttel említette meg a neten egy rajongói kérdésre, szinte csak úgy mellesleg, hogy „ja, igen, a jövő héten kijön egy új lemez, ami dupla lesz”. Aztán október 3-án leültettek mindenkit a YouTube elé, és kezdetét vette egy gyönyörű, fájdalmasan szép, megrázó, lelkileg egyszerre felemelő és megterhelő utazás Ghosteen címmel – ami azóta is tart, akkor is, ha nem hallgatjuk.
 
Mivel a Ghosteen nem az a fajta album, amit csak úgy simán feltesz az ember és végighallgatja újra és újra, arra gondoltunk, hogy összeállítunk egy 18 számos tracklistát Nick Cave lemezeiről, kronológiai sorrendben. Egy kvázi best of-ot azoknak, akik esetleg még nem ismerik Cave munkásságát. Mert azt semmiképp nem ajánlanánk, hogy a Ghosteennel kezdjék a vele való ismerkedést. Természetesen egy 35 évet átívelő karriert szinte lehetetlenség 18 számban összefoglalni, de kísérletet teszünk rá.
 
Mint köztudott, Nick Cave egyik fia, Arthur az angliai Brightonban (ahol Cave-ék élnek) tragikus balesetet szenvedett 2015 júliusában: leesett egy szikláról, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét. Nyilván felesleges is leírni, hogy emberrel annál rosszabb dolog, mint hogy elveszíti gyermekét, nem történhet. Amennyire ezt innen, egy budapesti szobából, a különböző internetes fórumokról és közösségi oldalakról, valamint az elmúlt évek Bad Seeds-koncertjei alapján meg lehet állapítani, Nick Cave rajongói a halálhír után fantasztikus és megható tapintatról és empátiáról tettek tanúbizonyságot. Nyilván nem lehet kijelenteni, hogy Nick Cave is érezhette ezt, mindenesetre a művész a gyász feldolgozásának talán egyik lehetséges legjobb módját választotta: nem menekült el a nyilvánosság elől, és annak ellenére, hogy természetesen mély, depresszív időszakokat élt és élhet meg (ő is és családja is), nem kezdett önpusztításba,
hanem bevonta közönségét a gyászmunkába. 
 
A Ghosteen egy trilógia harmadik részeként jelent meg, ami a 2013-as Push The Sky Away-jel indult és a 2016-os Skeleton Tree-vel folytatódott, de (akaratlanul) már a második rész is a gyász feldolgozásának egyik állomása volt, ahogy a lemez készítéséről szóló dokumentumfilm, a One More Time With Feeling is. És persze koncertjei is, amelyek olyan érzelmi mélységekbe és magaslatokba zuhantak és emelkedtek, hogy az felfoghatatlan volt, pedig Nick Cave élő előadásai korábban is mindig olyanok voltak, hogy az ember azt érezte: valaki megragadta a lelkét és mindent kirázott belőle, ami benne volt, aztán hazafelé szedhette össze a darabokat.
 
A Ghosteen – ami kis szellemet, tinédzserkorú szellemet vagy egy tinédzserkorú fiú szellemét jelenti – egy csodálatos, de egészen megrendítő alkotás, ami a pokolból a mennybe vezet minket, valahová oda, ahová Cave gyermekének létezését elképzeli – ahogy vélhetőleg mi is a szeretteinkét. Így ez az album, ami Nick Cave egész munkásságától eltérő és valamennyire szokatlan (bár tekinthetjük a Skeleton Tree egyik lehetséges, „logikus” folytatásának) betetőzi azt a folyamatot, amelyben Cave kvázi „megkért minket” és „felhatalmazást adott” arra, hogy együtt vegyünk részt vele a gyászban és az élet egy olyan utazásában, amitől a leginkább szeretné magát megkímélni mindenki. Ám ha már úgy alakult, hogy ez is az élet része, felemelő dolog az, hogy amit a lemez hallgatása közben érzünk, azt vélhetőleg velünk együtt több millióan érzik körülöttünk a világban.
 
Lássuk akkor a korábbi albumokat és a Ghosteen egyik kulcsdalához megérkező Nick Cave-válogatást, ami a végén talán mégis nyújt némi vigaszt és feloldozást.
 
From Her To Eternity (1984)
Nick Cave kultikus zenekara, a (The Boys Next Doorként indult) The Birthday Party romjain alakult Bad Seeds debütáló albuma ugyanolyan megrázó, mint a Ghosteen, csak egészen másképpen: nyers, durva, sötét, törzsi, zaklatott, eksztatikus hangulatjelentés a pokolból. Olyan az egész, mint a nyitó szám címe: egy lavina.
 
 
The Firstborn Is Dead (1985)
Nick Cave sajátos szerelmi vallomása Elvisnek és az amerikai Delta blues nagyjainak, többek közt Blind Lemon Jeffersonnak. Kábé apokalipszis blues. A legendás berlini Hansa stúdióban felvett album máig az egyik legkiemelkedőbb darabja a Cave-katalógusnak.
 
 
Kicking Against the Pricks (1986)
Némi fellélegzés a Firstborn súlyos világa után: Cave bemutatja vállaltan giccses, bárénekes énjét, és feldolgozásokat ad elő, például John Lee Hookertől, Johnny Cashtől és Lou Reedtől, ami még nem is lenne meglepő, de a Something’s Gotten Hold of My Heart című 67-es popsláger már az. És ettől jó. Bevállalta, brother.
 
 
Your Funeral… My Trial (1987)
A Cave herionfüggősége idején készült egyik Bad Seeds-klasszikus, amivel Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjében szerepeltek (The Carny.) Levakarhatatlan, kitörölhetetlen hangulat, atmoszférikus alászállás, melankólia, otthontalanság, bűn, halál, döglött lovak, bűnözők, rohadékok – minden, ami egy örök életre szóló Nick Cave-albumhoz kell.
 
 
Tender Prey (1988)
A Your Funeral… egyenesági leszármazottja, a (majd) minden lemezével újabb csúcson lévő művész egyik csúcsműve – bár ő maga nem így tartja. A nyitószám, a The Mercy Seat, Cave egyik legikonikusabb szerzeménye és videóklipje, annyira erős, hogy még Johnny Cash sem tudta nála jobban csinálni – pedig ő is ritkán tévedett.
 
 
The Good Son (1990)
Cave elvonóra ment, majd szerelmes lett egy brazil újságírónőbe, és Brazíliába költözött. „Jó fiú” lett. Az album Nick Cave-i mércével mérve nyugodtabb, letisztultabb, szellősebb, szebb, mint az előző kettő, és egészen magasztos, ünnepélyes pillanatok is vannak már rajta. Ez például jó belépő a Bad Seeds munkásságába.
 
 
Henry’s Dream (1992)
A szellősség és akusztikusabb hangzás maradt, de a Henry’s Dream egy újabb önálló entitás a katalógusban. Bámulatos, lendületes, drámával, élettel, érzelmekkel teli dalok, érzékletesen, kifejezően megírt szövegekkel. Egy újabb mestermű.
 
 
Let Love In (1994)
Ez meg egy újabb csúcsmű. De tényleg. Ahogy a többiről, erről is lehetetlenség egy dalt kiválasztani. Do You Love Me?, Nobody’s Baby Now, Loverman, Red Right Hand, I Let Love in, Ain’t Gonna Rain Anymore, Lay Me Low meg az utolsó tétel… – csak ezzel a lemezzel meg lehetne tölteni az e havi számot. Talán a legjobb belépő Nick Cave-hez.
 
 
Murder Ballads (1996)
Egy kvázi konceptalbum csodálatosan megírt és előadott gyilkos balladákkal, egy duettel akkori szerelmével, PJ Harvey-val és Kylie Minogue-gal („akinek évekig megszállottja voltam”). A Where the Wild Roses Grow-nak köszönhetően a Bad Seeds történetének addigi legsikeresebb albuma lett, ami megint totál elüt az előzőtől.
 
 
The Boatman’s Call (1997)
Egy nem trilógiának szánt trilógia első része. A zongorára írt, visszafogott, gyönyörű szerelmi vallomásokkal tűzdelt album teljes ellépés Nick Cave addigi albumaitól. A nyitó tétel, az Into My Arms Nick Cave karrierjének talán legszebb szerelmes dala.
 
 
No More Shall We Part (2001)
1999–2000-ben Nick Cave újra szembenézett heroin- és alkoholfüggőségével, majd megírta a The Boatman’s Call folytatását. Megkapó, magasztos dalok, vallomások, fohászok, elégiák, önterápia – nem fiataloknak való vidék.
 
 
Nocturama (2003)
Az előző két lemez továbbvitele – itt már azt hittük, végleg elvesztettük Nick Cave-et és soha többé nem lesz kiborulás, pokoljárás, apokalipszis, csak zongorázgatás és búslakodás. De az album utolsó (kiválasztott) száma mégis csak előrevetítette a következő lemezt.
 
 
Abattoir Blues / The Lyre of Orpheus (2004)
Egy dupla, 17 számos album, és egy újabb korszak, ami pedig a Bad Seedsből alakult őrült rock side projectet, a Grindermant vetítette előre. Hangoskodás, lüktetés, rockos elszállások, női vokálok, hegedű, gazdag és nagyszerű hangszerelés – a művész, akit Nick Cave-ként ismertünk, visszatért.
 
 
Dig, Lazarus, Dig!!! (2008)
Visszatért, és odabaszott egyet megint. A Grindermant 2006-ban alakították, és két albumot adtak ki 2007-ben és 2010-ben. Közben saját magukra voltak hatással, és megcsinálták a Lazarust, egy lüktető, erőtől, energiától duzzadó, rockos remekművet, amit öt (!) nap alatt vettek fel.
 
 
Push The Sky Away (2013)
Ehhez képest megint meglepetés volt az újabb váltás, és a Push The Sky Away egészen új, egyedi hangzása, ami nagyrészt a multiinstrumentalista Bad Seeds-alapító tag, Warren Ellis hatását mutatja, és egyben Barry Adamson visszatéréséről is árulkodik, aki a Your Funeral…-en szerepelt utoljára. Csodás darab, és egy újabb korszak kezdete.
 
 
Skeleton Tree (2016)
Tekintve, hogy Nick Cave fia a másfél évig készült album munkálatai közben halt meg, és Cave minden fájdalmát ebbe öntötte bele, ez az életmű legmegrázóbb darabja.
 
 
Ghosteen (2019)
A fizikai formátumban november 8-án megjelenő dupla Ghosteen egy 68 perces katartikus, spirituális megtisztulás, amit ha csak egyszer  hallgatunk meg, akkor is belénk költözik és örökre velünk marad – mint elvesztett szeretteink hiánya.