“Szerintem még sose voltam ilyen jó zenekarban”

“Szerintem még sose voltam ilyen jó zenekarban”

Lemezen is megjelent az a zenei anyag, melyet a Kiscsillag a Semmi konferencia című színdarabhoz írt. A zenekar március 29-én a MOMKultban élőben is bemutatja az albumot megannyi vendég társaságában. Erről beszélgettünk Lovasi Andrással.

Felráz az Audioshake

Felráz az Audioshake

Bella Levente a Megasztárban mutatkozott be szélesebb közönség előtt, jó pár év után pedig most áll ki teljes mellszélességgel zenekarral is. Íme az Audioshake EP!

360 fokos szögben Harap

360 fokos szögben Harap

Újító technika alkalmazásával készítette el legújabb videóját az újra aktív Harap zenekar. Arany Zsoltot faggattuk a hogyanokról és miértekről.

„Olyanok vagyunk, mint egy nyitott könyv”

„Olyanok vagyunk, mint egy nyitott könyv”

Március végén ideje lesz ünnepelni! A mindig tiszta energiákkal kooperáló Fish! frontemberét, Kovács Krisztiánt kérdeztük a hatalmas sikerű Idő van lemez majdnem egy éves életciklusáról.

Jelmezbál a Tha Shudras-zal

Jelmezbál a Tha Shudras-zal

A Tha Shudras-t Molnár Tibor Attila alapította barátjával, mint minimal techno-t játszó live act duo-t, de a cél már akkor is egy több, meghatározatlan tagú nyitott felfogású zenekar-performansz volt, ami 2011-re össze is állt. Itt tartanak most.

Szétszakít a Revival

Szétszakít a Revival

Itt a második videoklip a mezőkövesdi zenekartól, hamarosan jön az EP és turné is várható.

A PASO és a bakelit

A PASO és a bakelit

Jön az első fővárosi Pannonia Allstars Ska Orchestra-koncert különleges vendégekkel, és aki szeretné, a tavalyi Ghost Train lemezt már bakeliten is bömböltetheti. Tóth Kristóf (KRSA) többet is mond minderről.

„Mindig van nálunk egy üveg viszki”

„Mindig van nálunk egy üveg viszki”

Az ír kocsmapunk továbbra is tarol, a Jolly Jackers két év hallgatás után, márciusban második albumával jelentkezik Blood, Sweat and Beer címmel. Miniinterjú Szepesi Viktorral, a zenekar dobosával.

Nana Vortex: Forduló

Nana Vortex: Forduló

A 2016 januárjában alakult Nana Vortex az elmúlt harminc év magyar népzenéjéből és világzenéjéből, valamint Kaszap Atilla, a zenekar alapítójának korábbi szakmai tapasztalataiból, élményeiből táplálkozik.

„Van nálunk energia bőven!”

„Van nálunk energia bőven!”

Budapest legmenőbb csajbandája egyre feljebb tör: itt a legújabb videó, két nap múlva pedig érkezik az első EP, a HolyPopChickRock, amit még ebben a hónapban élőben is bemutatnak a lányok születésnapjuk alkalmából a Gozsdu Manó Klubban.

Satellite Town: Fragments

Satellite Town: Fragments

Január 30-án jelent meg a Satellite Town Fragments címre keresztelt lemeze az EDGE Records gondozásában, digitális formában.

Lajkó Félix: Neked

Lajkó Félix: Neked

Új albumot jelentetett meg Lajkó Félix, a korábbiaktól eltérő műfajban: az általa szerzett „Neked” című lemezen Tintér Gabriella hangjával kelnek életre Bartos Erika gyerekversei.

A só

A só

Február 17. // Klebelsberg Kultúrkúria

Fesztivál Turné 2017

Fesztivál Turné 2017

Előző számainkban végigjártuk kedvenc klubjainkat, kikérdeztük a nagyobb koncertszervezőket, most a sort a főbb hazai fesztiválokkal zárjuk. Mindenki felkészült egy elképesztően őrületes nyárra?

Elvis Presley újratöltve

Elvis Presley újratöltve

Január 8-án elején jelent meg az Elvis Presley dalokat újragondoló, új tálalásban előadó nemzetközileg is elismert Ed Philips and the Memphis Patrol új lemeze.

PROMÓTER VIZIT // KONCERTSZERVEZŐK 2017

PROMÓTER VIZIT // KONCERTSZERVEZŐK 2017

Az idei év sem fog különleges nemzetközi és hazai koncertek nélkül eltelni! Előző számunkban kedvenc klubjaink avattak be 2017-es programterveikbe, most koncertszervezőket faggattunk ugyanerről.

Pán Péter

Pán Péter

A MU Színház javarészt felnőtteknek szóló táncelőadásai mellett ebben a hónapban egy gyerekeknek szóló darab is helyet kapott a műsoron. Január 21-én és 22-én Pán Péter történetét viszik színpadra egy felvonásban.

14. Stagediving Fesztivál

14. Stagediving Fesztivál

Január 13-án jön a 14. Stagediving Fesztivál a Dürer Kertben! Megkérdeztünk négy szárnybontogató zenekart a fesztiválhoz köthető élményeikről, az eseményen ősmotorosnak számító Watch My Dying új albumáról és 2017-es terveikről.

Cserepes: Blacklake

Cserepes: Blacklake

“Láthatóvá válik az, hogy a kultúrák között nincsenek éles határok, inkább csak folyamatos átmenetek vannak.”

NANA VORTEX: FORDULÓ

NANA VORTEX: FORDULÓ

Megjelent és már kapható a Fonó webboltjában, valamint hamarosan a terjesztőknél a Nana Vortex albuma.

Klubturné 2017

Klubturné 2017

Év vége felé nem lehet megkerülni, hogy számot vessünk. 2016 rengeteg meglepetést tartogatott, felsorolni is nehéz lenne, mennyi hazai és külföldi koncerteken tombolhattunk itthon. De vajon mi várható jövőre? Erről kérdeztük kedvenc fővárosi klubjainkat.

„Vissza a gyökerekig”

„Vissza a gyökerekig”

Fekete Jenőt több, főként blues formációból lehet ismerni, miközben önálló fellépései is vannak.

Megjelent a Budapest Bár új lemeze

Megjelent a Budapest Bár új lemeze

A napokban jelent meg a Budapest Bár új albuma Ünnep címmel. A (nem csak) karácsonyi hangulathoz illő lemezen 9 – részben magyar, részben angol nyelvű - feldolgozást és 4 új, a Budapest Bár tagjai által írt számot lehet hallani.

Bezöldült a Cimbaliband!

Bezöldült a Cimbaliband!

Itt az ideje zöldre váltani! Ez az új jelmondata a Cimbaliband zenekar új lemezének, mely a Recycle vagyis az újrahasznosítás címet viseli.

The Base Streetwear Shop

The Base Streetwear Shop

November 28-án nyitja meg ajtaját Budapest legújabb streetwear üzlete a Kossuth Lajos utcában.

Happy Finish Tribute Fesztivál

Happy Finish Tribute Fesztivál

December 9-én igazi tribute maratonra lehet benevezni a Dürer Kertbe. Megkérdeztük a négy kiemelt zenekart, miért vágtak bele a nagyok követésébe és mik a kedvenc dalaik tőlük.

Rage in Peace a hisztérikák ellen

Rage in Peace a hisztérikák ellen

A Rage in Peace egy energikus, fiatalos rock zenekar Budaörsről, akik 2014-ben alakultak és azóta rendületlenül haladnak a hírnév felé.

KidExpo

KidExpo

November 18-20. // Papp László Sportaréna