Pokol és végítélet a Parkban

Pokol és végítélet a Parkban

Architects // július 25. // Budapest Park

A brit metálcore-zenekar, az Architects számtalan budapesti koncertjét követően most a Budapest Parkra készül lecsapni. A banda a tavaly novemberben megjelent „Holy Hell” című lemezét is bemutatja majd, amellyel a gitárosuk, Tom Searle elvesztését igyekeztek feldolgozni.
 
Az album első single-jén, a 2017-ben megjelent „Doomsday”-en még közösen dolgoztak, majd Searle halála után bejelentették az új gitárosukat, Josh Middletont. Ezek a háttérben megbúvó körülmények, az LP dalainak elkeseredett, világvége-hangulata egy érzelmekkel teli, erős koncertet ígérnek.
 
Az előzenekar a szintén metálcore-ban mozgolódó While She Sleeps lesz, akik márciusban adták ki a legújabb, „So What” című albumukat, így ennek a dalait a magyar közönség itt hallhatja majd először.
 
 
 

Helyszín