Trillion - Dreaming Black lemezbemutató

Trillion - Dreaming Black lemezbemutató

1200/1500

Március 18-án a Corvin Clubban.

A Trillion az Apey & The Pea frontember Áron Andris "Apey", illetve a Grand Mexican Warlock két tagja, Mohácsi Mátyás és Szabó László által alapított zenekar, amelynek első, Dreaming Black című lemeze jelenik meg most márciusban, a Corvin Club-ban megrendezésre kerülő lemezbemutató koncertjük előtt. A formáció 2011-ben állt először színpadra egy akkor még csak hat számos repertoárral, melyet egy hosszabb szünet után tavaly tavasszal egészítettek ki még három dallal. Ez a kilenc szerzemény került fel a lemezre, amelynek felvételei teljes mértékben saját kezűleg készültek a Pesti Stúdióban valamint a próbateremben és a keverési és produceri feladatokat is Laci és Andris látták el Stámusz Ferenc hangmérnök segíségével. A lemezről két dal (Crumble Me és Words From a Long Long Time) már hallható néhány hete, melyek a zenekar ​Band​camp​ oldalán meghallgathatók. A borító Bihari Eszter grafikáinak felhasználásával készült. A lemez anyagáról elmondható egyfajta eklektikusság, ez részben köszönhető annak, hogy a dalok a három zenész által nagyjából egyenlő arányban íródtak, melyek között két akusztikus szerzemény is szerepel majd. Ezek hangzanak majd el március 18-án a Corvin Club színpadán, ahol a Trillion előtt a Babel és az Alone In The Moon lép fel.
 
Jegyek elővételben március 17-ig a Vinyl & Wood üzletben kaphatók (1077 ​B​udapest, Wesselényi utca 35.).
 
 
​​

Helyszín