Újragondolt techno

Újragondolt techno

Budapestre érkezik az 5 éves MORD Records

A rotterdami MORD Recordsról bátran kijelenthető, hogy 5 év alatt zászlóshajóként járult hozzá jellegzetes stílusával a techno újragondolásához, amihez a korszak legkarakteresebb és legnagyobb hatású előadóit sikerült egy fedél alá terelnie. A kiadó számos jelentős kiadványt tudhat magáénak, illetve olyan előadók útját egyengette, mint Rebekah, Kwartz, vagy Under Black Helmet, valamint kiadványaik között szerepel a techno legenda, Oscar Mulero, Anastasia Kirstensen, Endlec, vagy épp Ritzi Lee zenéi.
 
Ezt az 5 évet pedig a kiadó egy különleges, világkörüli showcase-szel ünnepli, amelynek egyik választott állomása Budapest lesz, ahová november 23-án érkezik a Raveyard meghívására.
 
 
Ráadásul nem is akárkikkel fogja magát képviseltetni a MORD, ugyanis érkezik a label boss, Bas Mooy, a hazai közönség által régóta visszavárt Ansome, méghozzá élő szettel, illetve ott lesz UVB is. Hazai részről pedig az újgenerációs underground techno két tagja fogja kiegészíteni az estét: Man + Machine, aki egyben a buli házigazdája is lesz, illetve a Der Morgen úttörő, Experimental.
 

Helyszín

Jegyvásárlás