Ütős kis garázsrock bandával zárul az idei „PAKOLJ BE A ROBOTBA” koncertsorozat

Ütős kis garázsrock bandával zárul az idei „PAKOLJ BE A ROBOTBA” koncertsorozat

The Fleet Street a Robot színpadán

A budapesti The Fleet Street zenekar 2011-ben alakult. A kezdeti években a lelkes csapat
rengeteget koncertezett, sok vidéki városban megfordultak, 2012 végére megjelent az első
albumuk „Chaos From My Mind” címmel. 2016-ban a zenekar ideiglenesen feloszlott, majd 2018-
ban újjáalakult.
 
Az friss formáció a régi lelkesedéssel kezdett neki a munkának, készülnek az új
számok és a koncertek is egymást érik.
 
 
Kik vagytok? Hogy határoznátok meg a zenéteket?
A szomszéd garázsba vonuló srácok, a gimis első zenekarosok, akik csak zenélnek, mert nem opció,
hogy ez ne legyen az életük része, emellett azok, akik mertek nagyot álmodni, és hisznek abban, hogy
az emberek meghallják az őszinteséget és az erőt a zenéjükben.
 
Nem nagyon szoktuk behatárolni, mit csinálunk mi, mindannyian hoztunk egy nagy zsákot, ki-ki a
maga fő irányzatával, ebből mixelünk, és hagyjuk, hogy a zene magától felépüljön. Ezért maradtak az
olyan jelzők, mint a „fleetes”, vagy a „keleti import metal”. Sokan depresszívnek ítélik a dalainkat,
pedig valójában ezek egészen felszabadító, életvidám dalok. Igaz, a sötét tónusú érzelmek bennük
meghatározóak, de mindig optimista, erős, amolyan fény az alagút végén érzéssel zenélünk.
 
Mit vártok a „PAKOLJ BE A ROBOTBA!” eseménytől?
Legtöbbször az esélytelenek nyugalmával futottunk neki egy-egy koncertszervezésnek, így minden
ilyen lehetőségnek végtelenül örülünk. Óriási dolog lesz, hogy egy ilyen helyen mutathatjuk meg
magunkat, főleg ha az embereket sikerül hétfő este elcsábítani a koncertünkre.
 
Miért pont a ti bulitokra lesz érdemes ellátogatni?
Amiért a többi zenekaréra is érdemes. Sokan vagyunk megbújva valahol, jó zenékkel. Rengeteg időt,
pénzt, energiát fektetünk bele és mindezt azért, mert valamiféle üzenetünk van az embereknek.
Hisszük, hogy ez meg is térül abban az értelemben, hogy tényleg ad valami pluszt a közönségnek.
 
 
A koncertek este 20.00-tól kezdődnek a ROBOT-ban, a belépés ingyenes!

Helyszín