Watch My Dying: 4.2

Watch My Dying: 4.2

A szeptemberi Sunn O koncert után már tudtam, hogy az idei év a törpök számára nem csak móka és kacagás. Nem mintha korábban nem éreztem volna már így, de arra még soha nem vetemedtem, hogy ilyen mélységekig szembenézzek a „sötét oldallal”. Pont ezért az olyan zenekarok zenei társaságát sem kerestem, mint mondjuk a Watch My Dying, nemhogy koncerten, de felvételen sem. Első hallgatás után azt mondom, ajánlom azoknak is, akik erre a zenére vannak rágerjedve, de azoknak is, akik nem. Előbbiek inkább ne is olvassák ezt a kis monológot, mert nem nekik készült. Inkább azoknak, akik mindenevők, például előbb betesznek napindításként egy Michael Jackson Man in the Mirrort, mint egy Mayhem-dalt. Ők is szentelhetnek időt a 4.2 EP-re. Persze, előtte mindenképp fel kell rá készülni, hogy ez durva lesz. Ha lesznek is visszatérő, egyébként emészthetőbb és könnyebben befogadhatóbb refrének, azokat majd mindig megtöri egy-egy elképesztő hangon elordított versszak. Az elképesztő hangok egyébként nem egy- meg kétfélék. Nem gondoltam volna, hogy ezt a fajta fájdalmas-gyötrődő-dühös énekbeszédet ilyen szintekre is lehet fejleszteni. 
Na, jó, a hozzáértőket most már tuti felhúztam. De igazából kik is a hozzáértők? Azok, akik valamilyen oknál fogva mindig ebben a „sötét világban” szeretik élni az életüket és betéve tudják a műfaj összes jól működő praktikáját és esetleges újításait? Én, a mindenevő, csak rövid ideig szeretnék ebben a világban tartózkodni azokkal, akik a lemezüket 4.2-re keresztelik, ami „véletlenül” pont 2+0+1+6+11+22-én jelenik meg. És akkor el is érkeztünk ahhoz, ami miatt viszont úgy gondolom, az a rövid idő értékes. A szövegek magamra és a világ egészére nézve is gondolatokat indítottak bennem. Kiemelendő a gitárokkal és azok hangzásaival való kooperálás, na meg a mellbevágóan feszes dob, amik együtt olyan atmoszférát teremtenek, amiben ezeknek a gondolatoknak zenei súlyuk is van. A labda mindenképp fel van dobva. Az „értelmetlen szótaghalmazok” pedig idővel kisimulnak abban, aki már merengett a lemezlejátszóból kiszűrődő, első osztályúan szóló 'zajra'. 
Nem irigylem a szerzőt, hogy ilyesmik kavarognak a fejében. Valószínűleg ez az, amitől a nagy tömegek is visszarettennek, ha a Watch My Dying szóba kerül. Pedig jó ideje próbálják az arcunkba pakolni „a másik oldalt”. Erről lehet nem tudomást venni, de kétségkívül létezik, és szerencsére akadnak még páran itthon is, akik nem hagyják, hogy megfeledkezzünk róla. 
A jelenlegi felállást amúgy január 13-án lehet utoljára látni a Stagediving Fesztiválon
 
Az én kedvenc dalom: