Wisdom: Rise Of The Wise

Wisdom: Rise Of The Wise

Február 29-én jelent meg a NAIL Records / Hammer Music gondozásában a Wisdom zenekar negyedik albuma.

A “Rise Of The Wise” címre keresztelt anyag három évvel az előző CD után lát majd napvilágot. A 2013-as “Marching For Liberty”  folytatását Kovács Gábor gitáros irányította a budapesti Blacksmith, illetve a törökbálinti SuperSize Recording Studios-ban.
 
Az új Wisdom lemez egyben Tóth Tamás dobos bemutatkozása is, és noha a friss promófotókon a finn Anton Kabanen, egykori Battle Beast alapító és gitáros, jelenleg Beast In Black vezér szerepel, az új dalokban még Bodor Máté gitározik, aki viszont nemrég lett az Alestorm teljes jogú, hivatalos tagja. Az új nagylemez további érdekessége, hogy a címadó dal a Sabaton énekes Joakim Brodén vendégszereplésével készült.
 
 
A srácok következőket üzenték az új Wisdom CD-vel kapcsolatban:
 
„A lemez borítóján Wiseman és követői éppen áttörik a gonosz birodalom falait, éppen úgy, ahogy mi szeretnénk betörni a hallgatók szívébe az új dalainkkal. Ha tetszik a “Rise Of The Wise” borítója, biztosan szeretni fogod a dalokat is, ha nem tetszik, akkor csak adj egy esélyt az új lemezünknek!”
 
A “Rise Of The Wise” albumhoz tartozó első klipet a tervek szerint a “Hunting The Night” vagy a “My Heart Is Alive” című dalhoz forgatják majd.
 
Az új felállásban készült CD előzeteseként a “Ravens’ Night” jelent meg digitális kislemezként, melyből szöveges videó is készült 2015 decemberében.
 
“A “Ravens' Night” a Wisdom 2016-ban. Speed, power, nagy kórusok és dallamorgia. Ezért választottuk ezt a dalt az első videónak. Azonban az album tartogat meglepetéseket is, néhány dal a zenekar egy eddig nem ismert, új oldalát mutatja. Reméljük, hogy tetszeni fog Nektek!”
 
Az új CD közvetlenül a bandától is megrendelhető, akár a két-két féle, csak az előrendelés ideje alatt beszerezhető Wisdom pólóval együtt is, a zenekar hivatalos honlapjáról.  
 
A lemezbemutató nagykoncert 2016. október 22-én a budapesti Barba Negra Music Club-ban kerül megrendezésre a tizedik “Keep Wiseman Alive” keretei közt.