Molnár T. Eszter: Szabadesés

Molnár T. Eszter: Szabadesés

2017-06-12 10:42

A Szabadesés című krimi a sikeres ifjúsági regényíró első felnőtteknek szóló regénye, mely az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a PRAE.HU+PALIMPSZESZT gondozásában.

Molnár T. Eszter 1976-ban született Budapesten, jelenleg Németországban, Freiburg városában él. Az ELTE biológus szakán végzett, foglalkozott növényrendszertannal, tumorbiológiával és mikrobiológiával, szakdolgozatát molekuláris genetikai kutatásból írta, immunológiából doktorált. A freiburgi Max Planck Intézetben végezte a posztoktori kutatásait, később az Albert Ludwig Egyetemen doktori iskolát vezetett, és pályázatíróként is dolgozott. 2014 óta verseket, novellákat, tudósításokat és műfordításokat publikál folyóiratokban. 2016-ban jelent meg első regénye, a Stand-up! (Tilos az Á Könyvek), melyet hamarosan követett a folytatás, a Most már igazán, majd egy novellafüzér, A számozottak (JAK-füzetek: JAK+PRAE.HU) A József Attila Kör és a Szépírók Társasága tagja. 2016-ban a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díj három várományosa közé választották. 
 
Tartalmi ismertető:
 
Walter Beckert, a híres heidelbergi tudóst holtan találják a háza pincéjében. Fiatal felesége, Magdalena azt állítja, önvédelemből szúrta le, azonban vallomása ellentmondásos, és drogos múltja is ellene szól. Csak Peter Brenner, a sztárügyvéd hisz neki, ám neki is csupán lépésről lépésre sikerül elnyernie a különös nő bizalmát. Peter számára lassan világossá válik, hogy egy rendkívüli gyilkossági üggyel van dolga. Ezért mindent kockára téve olyan nyomokat kezd követni, melyekről a rendőrség nem akar tudomást venni. 
 
Részlet a regényből:
 
„Megfigyeltem, hogy a házastársak éjszaka gyilkolják meg egymást. Aznap reggel is borotválkozás közben szólalt meg a mobilom. Nem vettem fel. A csengőhang elhallgatott, aztán pár másodperc múlva megint rákezdett. Mikor már a harmadik kört futotta, fogadtam a hívást. Schwer volt az. Őrizetbe vétel, mondta, egy régi ügyfél, aki azonnal ügyvédet akar. Megadta a címet, egy közeli faluban, húsz percre tőlem. Induljak, amint tudok, sőt ha lehet, még annál is hamarabb. Letöröltem a habot a telefonról, és befejeztem a borotválkozást. Az arcszesz csípett az állam alatt, ahol megvágtam magam. 
Kiléptem a szobából, megálltam a lépcsőfordulón, és belehallgattam a csendbe. A feleségem és a lányaim még aludtak. Haboztam, hogy felébresszem-e őket, aztán inkább lementem a konyhába, és bekapcsoltam a rádiót. Főztem egy kávét. A bemondó egyhangúan darálta a híreket, és rögtön a DAX index után meghallottam a falu nevét, ahová mennem kellett. Az áldozat egy híres egyetemi professzor volt, a feltételezett elkövető a professzorné. Egyértelmű ügynek tűnt, de tudtam, hogy rádión keresztül mindegyik az. Nem volt időm reggelizni. 
Szürke reggel volt, csak az országút csillogott. Hosszú fonálban jöttek szembe az autók, az ingázók arca sápadtan világított a szélvédők mögött. Mire elértem a faluhoz, korogni kezdett a gyomrom. A macskaköves főutcán három pékség mellett is elhajtottam, de nem álltam meg, amíg oda nem értem a házhoz. Így is túl későn érkeztem, a hegyoldalban futó utcán nagyobb volt a forgalom, mint szombat délelőtt a belvárosban. A rendőrségi kordon mögött helyi lakosok bámészkodtak, ázott újságírók nyomogatták a tabletjüket, fotóriporterek cigiztek kibiztosított fényképezőgéppel a nyakukban. A magas kerítés előtt három rendőrautó, egy orvosi ügyeleti kocsi és egy halottszállító állt. Ahogy kiszálltam és elindultam a bejárat felé, megéreztem a várakozókon végigfutó izgalmat. A nevemet hallottam mindenfelől. Kikerültem egy pocsolyát, és átléptem a kordonon. Mikor a vakuk kemény fénye a szemembe csapott, lehajtottam a fejem. A kertkapuban egy csinos, fiatal rendőrnő igazoltatott, majd kedélyesen beljebb tessékelt, mintha egy zártkörű rendezvényre érkeztem volna. 
A ház a domboldalra épült, a kertet csak egy kerítés választotta el az erdőtől. Tekintélyes méretű villa volt, túl komor ahhoz, hogy hivalkodó legyen. Az előkert rövidre nyírt füvén virágládák álltak, bennük nagy labdákban virágzott a muskátli, a kavicsos autóbeállón fekete Audi parkolt. Az ajtóban egy fáradt arcú rendőrtiszt várt rám. Kezet fogtunk.
– Brenner vagyok, a Schwer és Társa irodától – mondtam. – Értesítettek, hogy az ügyfelünk beszélni akar velem. 
– Nagyon vártuk. Hajnal óta itt vagyunk, már mennénk a dolgunkra. 
– Megkérdezhetem, mi történt?
– Az asszony dulakodás közben leszúrta a férjét egy konyhakéssel, aztán kihívta a mentőket. Azt mondja, önvédelem volt, de be kell vinnünk, mert fennáll a szökés veszélye. Tudja, az előélete ellene szól. 
Előélet. Komoran bólogattam, mintha tudtam volna, miről beszél.”