Színtérre a művészettel!

Színtérre a művészettel!

Az Art-Színtér bemutatja Molnár Ferenc A testőr című darabját

Molnár Ferenc nevét hallva a legtöbben a grundra, a gittegyletre és a vörösingesekre asszociálnak. Pedig az író rengeteg emlékezetes művet hagyott hátra, köztük az ízig-vérig színpadra termett, A testőr című alkotást is.

 

Az elsőtől az utolsó pillanatig szórakoztató, társalgási vígjáték telis-tele van élettel, érzelemmel, komikummal, könnyed drámával: mindennel, ami igazán emberivé teszi a mindennapjainkat is. És bár a darab visszadob az időben, mégis közelinek érezzük, hiszen a mai kor embere is hasonló megpróbáltatásokon megy át egy romantikus kapcsolatban – ha nem is esik olyan túlzásokba, hogy álruhában próbálja tőrbe csalni a párját.

 

A szárnyait bontogató Art-Színtér által színpadra vitt darab Vass György rendezésében, Járó Zsuzsa és Debreczeny Csaba főszereplésével új rálátást ad a műre, miközben nevettet, felvillanyoz és meghökkent. 

 

Fotó: Panamy

 

Art-Színtér: A testőr, Bethlen Téri Színház, 06.08-tól több időpontban