Élőkép Színház: Angster re-generációk - Egy orgonakészítő dinasztia sorsa

Élőkép Színház: Angster re-generációk - Egy orgonakészítő dinasztia sorsa

Május 15-16. // Bethlen Téri Színház

2017-ben ünnepeljük az id. Angster József (1834-1918) által 1867-ben Pécsett alapított orgonagyár 150 éves évfordulóját, ebből az alkalomból és a gyárnak emléket állítva születik ez az előadás. Belső drámáját két azonos nevű, ám ellentétes sorsú ember élete adja: a kácsfalusi német anyanyelvű gyáralapító erős hittel, tehetséggel és szorgalommal felépítette Közép-Európa egyik leghíresebb orgonagyárát, míg két generációval később ifj. Angster József (1917-2014) - aki idén lenne 100 éves - hivatását derékba törte a kommunista diktatúra. Az előadásban a gyáralapító önéletrajzi írásának részletei elevenednek meg; a harmadik generáció vezetőinek és a gyár munkásainak vallomásain keresztül beleláthatunk a gyár államosításának majd felszámolásának tragédiájába; sajtóanyagok, kép-, hang- és videófelvételek segítségével, részben azok színpadra alkalmazásával, illetve vizuális színházi látványelemek segítségével idézzük fel a család és a gyár történetét, az Angster hagyományt és az orgonák égi hangját. Az előadásban ifj. Angster Józsefről készült dokumentumfelvételek, illetve Angster Judittal és Budavári Attilával készült riportfilmek kerülnek levetítésre.
 
Szereplők: 
id. Angster József: Grégory Chevalier 
ifj. Angster József: Kalmár Ákos
Angster női alakok: Hrotkó Heléna
Angster Imre, Erkel Sándor, rajztanár: Takács Máté 
id. Angster József apja, céh elnök, Kosovits, Weich Péter: Kontur Balázs
Ösmerős, asztalosmester, Szautner Zs., Stach Mihály, versmondó: Molnár György
 
Díszlet készítő: Tankó Barnabás, Tankó Károly
Jelmez készítő: Fodor Krisztina
Előadás- és látványterv, rendezés, filmbetétek, narráció: Bérczi Zsófia
 
Az előadás a következő művek felhasználásval készült:
ifj Angster József: videóriportok és ANGSTER c. könyve
id. Angster József: Életrajzom (részletek)
Wallinger Endre: Rekviem - egy orgonagyárért (Újtükör, 1987)
Bükkösdi László: Volt egyszer egy Angster orgonagyár, riportfilm (1987)
Egy magyar művész közelgő jubileumára, Bécs, Industrielles Welt-blatt, 1887
Deáky István (Angster Emil unokája): Óda az orgonaépítő Angsterekhez
Oskar Schlemmer: Triádikus Balett
 
Az előadásban felvételről a következő orgonaművészek játékát és a következő orgonaműveket hallottuk (időrendben):
Diana Bish – Beethoven: Örömóda
Varnus Xavér – Albinoni: Adaggio, C. Franck: Preludium, rövid Bach-ok
Király Csaba – Boelmann: Gótikus szvit, Toccata
Pálúr János – improvizáció
Szamosi Szabolcs – Widor: 5. orgonaszimfónia, Toccata
Tim Preukschat – Martin Schütz: The Beginning
Hajdók Judit – Arvo Pärt: Annum per annum
 
Cím: BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ, 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
E-mail: info@bethlenszinhaz.hu
Telefon: +36-1-3427163, +36-30-4563885
Az Élőkép Színház honlapja: http://livingpicture.org/
A teljes árú jegy 2000 Ft, a kedvezményes (diák, nyugdíjas) 1500 Ft, csoportos jegy (10 fő fölött) 1000 Ft, csoportos jegy (20 fő fölött) 800 Ft