Mogyoró Kornéllal búcsúzik a dzsentri

Mogyoró Kornéllal búcsúzik a dzsentri

Ez az este Egri Bálint színész egyszemélyes zenekarának, Azegrivárnak a produkciója

Az Egy mai magyar dzsentri Azegrivár zenekarnak az egy kicsit színházi,  egy kicsit zenés estje és mint ilyen, a mostani az utolsó. Azegrivár Magyarország egyik, ha nem a legegyszemélyesebb zenekara, vagyis Egri Bálint színész egyszemélyes projektje, aki eredetileg a saját szórakoztatására és a szobakoncertek közönségének írt dalaival már egyre nagyobb színpadokra küzdi fel magát. 
 
 
Több énje közül a dzsentri alakja köré írt dalai gyorsan külön helyet követeltek maguknak, így az elmúlt években már egy önálló estté és később egy lemezzé is összeálltak: nagy sikerrel futott már többször az erre a dalcsokorra épülő előadás például a Thália színházban is.
 
 
Bálinttal azonban azóta, mint zenekarral rengeteg minden történt, és egyre inkább önmaga lett a főszereplője a dalainak, így úgy érzi, a dzsentrinek most itt az ideje elengedni a kezét - november 20-án, Budakalászon így utoljára láthatjuk ennek az előadásnak egy egyszeri, különleges verzióját. Erre a megismételhetetlen alkalomra Mogyoró Kornél ütőhangszeres-fenomén csatlakozik be hozzá a színpadon, és így először nem egy emberként áll színpadra Azegrivár. Emiatt minden bizonnyal új színt kapnak a dzsentri dalai, pláne, hogy Kornél a fúziós jazz világszinten elismert alakja, akitől nem állnak távol a színdarabok sem, így most sem csak háttérzenészként, hanem abszolút társszereplőként lép színpadra.
 
 
De ki az a dzsentri? Nos, ő az, aki romkocsmák közt bukdácsolva próbálja hol keresni, hol képviselni az igazságait, egy  elképzelt estén, meg egy elképzelt Pesten. Vannak más figurák is, akikkel találkozik, na meg persze vannak nők, akiket próbál meghódítani valahogy. A maga módján.