Visszatér a Budavári Palotakoncert!

Visszatér a Budavári Palotakoncert!

A Budavári Palotakoncert 2021 nyarán a legnagyobb slágerekkel ünnepli a visszatérést

Fotó: Gordon Eszter

 

2021 nyara, reményeink szerint, a nagy visszatérés időszaka. Mi mással is ünnepelhetnénk ezt, mint mindannyiunk, de főleg Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Ábrahám Pál kedvenc műfajával, az operettel és annak legnagyobb slágereivel – július 23-án és 24-én este, a Budavári Palota Oroszlános Udvarán!

A zenés színház hagyományos nagy nyári ünnepe kilencedik alkalommal hívja az operett műfaját kedvelő közönséget, hogy hódoljanak a hungarikumok messze-földön ismert, világszerte töretlenül népszerű képviselőjének, a magyar operettnek.

A tökéletes hangzásról és látványról a Budapesti Operettszínház művészei, szimfonikus zenekara, balett- és énekkara, valamint sztárszólistái és fiatal tehetségek gondoskodnak; a magyar operett tradicionális és modern elemei egyszerre elevenednek meg a színpadon! Több száz látványos jelmez, magas színvonalú színpad-, hang- és fénytechnika gondoskodik az élményről. Mindezek persze csak kiegészítői világhírű zeneszerzőink slágereinek, amelyek mellett felcsendülnek Ázsiától, Európán át, Amerikáig dúdolt operaslágerek is, melyek szintén az operett fénykorának szülöttei!

Az idei program az Operettünnep címet kapta, hiszen az újratalálkozást ünnepelni gyűlnek össze művészek és a közönség, mégpedig a legnagyobb operettslágerekkel. Természetesen Kálmán Imrétől hangzik el a legtöbb dal, a Marica grófnőből, a Csárdáskirálynőből, a Cirkuszhercegnőből, a Bajadérból. A Zeneakadémia egykori ifjú növendéke, Kálmán Imre számára az operett hozta meg a világsikert. Lenyűgöző zenéjének titka, hogy a szentimentalizmus borúját mindig áttöri az életöröm verőfénye. A koncerten Lehár Ferenc és Johann Strauss ismert slágerei is felcsendülnek, Kacsóh Pongrác János vitézéből több dalt hallhat a közönség, és igazi csemege lesz Vincze Ottó néhány szerzeménye. A kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző nevéhez olyan kultikus filmek dallamai kötődnek, mint a Liliomfi vagy Az aranyember. Azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy az Operettszínház legnagyobb sikere 1953-ban az ő Boci-boci tarka című operettje volt, amiből egy nótát most a Budavári Palotakoncert nézői is hallhatnak – valószínűleg nem is lesz ismeretlen számukra.

Mindezek mellé érkezik még néhány operacsemege, például Rossini Macska duettje, Piazzolla örökzöld Yo Soy Mariája, valamint Gara Mária cabalettája a Hunyadi László operából. Kifejezetten az Operettünnepre készül két nagyszabású koreográfia – Lénárt Gáboré egyelőre maradjon titok, de az biztos, hogy Kálmán Ördöglovasának ismert Palotását most az Operettszínház két fiatal művésze, Kárpát Attila és Kovács Richárd álmodja színpadra a Balettkar számára.

Természetesen az idei koncerteken is sztárparádét ígérnek a nézőknek a Palotakoncert szervezői. A fellépők közt régi nagy kedvencekkel és ifjú tehetségekkel találkozhatnak, a névsor meglehetősen impozáns: Fischl Mónika, Kiss Diána, Lukács Anita, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Laki Péter és Vadász Zsolt nem először lép az Oroszlános Udvar színpadára, a törzsközönség előtt viszont az Operettünnepen mutatkozik be Süle Dalma, Széles Flóra, Zábrádi Annamária, Erdős Attila és Pete Ádám.

Az est fényét emelik az Operettszínház együttesei: a háttérben a nagyzenekar, Pfeiffer Gyula főzeneigazgató dirigálásában, a balett- és az énekkar pedig az előtérben teszik mozgalmassá a gálát, amit az Operettszínház művészeti vezetője, Vincze Balázs rendez. Ahogy a visszatérő nézők már megszokhatták, a produkciót idén is magas színvonalú színpad-, hang-, fény-, és pirotechnika, valamint egyéb meglepetések teszik még felejthetetlenebbé! A Palotakoncertet ezúttal is rögzíti az MTVA, a program augusztus 20-án lesz látható a Duna Televízióban, főműsoridőben.

 

Az est fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter, aki így ajánlja az Operettünnepet:

„Nekünk, magyaroknak a magyar nóta nemzeti azonosságunk része, a vidék kulturális erejének egyik alapköve. Zenei anyanyelvünk, szervesen illeszkedik tradícióinkba. Az operett könnyed dallamvilággal átszőtt történet, sok humorral és fülbemászó zenével fűszerezve melynek központjában az érzelmek állnak. Megbecsültségét jelzi, hogy a klasszikus magyar nóta és a magyar operett is a Hungarikumok Gyűjteményét gazdagítja, amelyben jelenleg 79 érték található.”

 

A Palotakoncert ötletadó gazdája, Nacsa Olivér producer szerint a program egészen különleges és több szempontból is rendhagyó lesz:

Operettünnep, ez az idei koncert címe, hiszen valóban van mit ünnepelnünk az idei esztendőben. Magyarország világviszonylatban is a legsikeresebben kezelte a járványhelyzetet, amelynek eredményeképpen jóval korábban térhet vissza az életünk a régi, megszokott kerékvágásba. Továbbá a köszönet jegyében is zajlik az esemény, hiszen szeretnénk kifejezni a hálánkat az egészségügyben dolgozó, emberfeletti munkát végző honfitársaink iránt! Mindeközben pedig augusztus 20-án átadásra kerül a Nemzeti Galériában a Monarchia korabeli, egyedülálló módon, eredeti formájában helyreállított Szent István terem. Így lesz tehát sokszorosan is ünnep a Budavári Palotakoncert 2021-ben!”

 

Dr. Vadász Dániel, a Palotakoncert művészeti vezetője és producere az ünnep szót emeli ki ajánlójában:

„Azért választottuk az Operettünnep címet, mert nagyon reméljük, hogy most végre tényleg fellélegezhetünk, 15 havi nélkülözés után ismét élőben hallgathatjuk kedvenc slágereinket. Természetesen Kálmán Imrétől idézünk legtöbbet, hiszen Puskás után ő a második legismertebb magyar a Földön, és ő írta a legtöbb örökzöld operettmelódiát. Külön öröm, hogy a hosszú kihagyás után – amennyiben a szabályozások engedik – Kálmán Imre lánya, Yvonne is velünk ünnepelhet.”

 

Pindroch Ferenc, a Palotakoncertek producereként az exkluzív esemény hagyományteremtő erejére hívja fel a figyelmet:

2021 a nyitás éve, nekünk pedig a hagyomány folytatásáé! Nagyszerű, hogy ez a nyár újra szabadságban telhet, ahogyan az is, hogy a megújuló Budavári Palota építkezései ezúttal is lehetővé teszik a gála megrendezését az Oroszlános Udvarban. Immár kilencedik alkalommal köszönthetjük az operett rajongóit a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból és kilencedszer mondhatjuk el újra, Budapest a zene, a könnyed szórakozás, a zenés színház méltó fővárosa a világban. Ez a rendezvény, köszönhetően barátainknak, támogatóinknak ezt képviseli, évről-évre.”

 

Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója az elmúlt hónapok váratlan próbatétele utáni első nagy találkozás jelentőségét emeli ki:

Budavári Palota és magyar operett! Nehezen találnánk még egy hasonló párost, helyszínt és műfajt illetően, amelyek ennyire kiegészítik egymást. Ezt érzik, tudják nézőink és művészeink egyaránt. Mi már nagyon várjuk azt, hogy újra biztonságban találkozhassunk, és meggyőződésem, hogy a kedves nézők is. Egy nehéz év után töltsünk el újra egy önfeledt estét együtt a legfelemelőbb szabadtéri helyszínen, a legelegánsabb magyar szórakoztató műfajjal, a műfaj legavatottabb, legrátermettebb, legfelkészültebb művelőinek előadásával!”

 

Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művész, a koncert rendezője megtiszteltetésnek érzi, hogy 2021-ben ő állíthatta össze a Budavári Palotakoncert programját az Operettszínház sztárjainak közreműködésével:

A festői környezethez, a helyszín nagyvilági eleganciájához illeszkedő műsorban kiváló művészeink a legszebb és legismertebb operettslágereket adják elő. Büszkék lehetünk rá mindannyian, hogy az operett, ez a világszerte imádott unikális műfaj, a miénk, magyaroké. Csendüljenek fel hát újra és újra a csodás dallamok ezen az impozáns helyszínen! Adják át magukat a varázslatnak!”

 

 

Jegyek kaphatók a www.palotakoncert.hu oldalon.

A Budavári Palotakoncert facebook-oldala: https://www.facebook.com/Palotakoncert/