A szerencsés Sárkány

A szerencsés Sárkány

A kínai csillagjegy jellemzői

Akik a Sárkány évében születtek, igazi társasági emberek. Bármilyen közegben járnak, tíz perc elteltével minden róluk szól. Sziporkáznak, tehetségesek, és a tehetségüket már korai éveikben sikerül kibontakoztatniuk. Szeretik az embereket, ezért őket is mindenki viszont szereti.
 
Ismerjük meg a Sárkány jegyében születettek további jellemvonásait.
 
Jókora adag önbizalommal megáldott, a szerencse jegyében született a Sárkány. Elképesztő energiával rendelkezik, képes kitartóan bármikor, bármeddig dolgozni, küzdeni a céljaiért. Akaraterejének, sikervágyának köszönhetően gyakran jut el karrierjének a csúcsára. Vezetésre, irányításra teremtett egyéniség. Az akaratát mindig keresztülviszi. Spontán, és szinte soha nem fogy ki a képtelen, ugyanakkor nagyszerű ötletekből. Közlékeny, néha kissé harsány, és sosem tartja magában az érzelmeit.
 
Érvényesülni, csillogni, kézben tartani. Ez a három jelző a Sárkány életeleme. A Sárkány büszke és becsvágyó, sok mindenhez ért, vállalkozó szellemű, néha azonban elbizakodottá válhat. Igazi jó főnök, aki sodró lendülettel húzza maga után a többieket. Hivatásában odaadó, lojális, ám ha nem találta meg azt, ami motiválja, könnyen lép egyik helyről a másikra. Különcsége inkább szerethetővé, mint kiközösítetté teszi.
 
Igen nagylelkű és a szeretett lényeihez igen hűséges és ragaszkodó. Szövetségben nagyon jó partner, hiszen utolsó erejéig képes bármiért is harcolni. Szenvedélyes a szerelemben, a romantikus kapcsolataira inkább játékként tekint, nem a mély értelmét nézi ezeknek a viszonyoknak. Gyorsan szerelmes lesz, de még gyorsabban ki is ábrándul.
 
Gyors felfogású, a döntéseit azonban kissé elhamarkodottan hozza meg. Mások felett is könnyen ítélkezik, nem túl jó emberismerő, és a diplomáciai érzéke sem erős. Ha megbántják, sokáig nyalogatja a sebeit. Sikervágyából adódóan nem szeret várni.