Az antibiotikumok felfedezésének története

Az antibiotikumok felfedezésének története

Ismerjük meg az antibiotikumok felfedezésének történetét.

Az antibiotikumok olyan gyógyszerek, melyek az állati, illetve emberi szervezetben megtelepedett baktériumokat elpusztítják (baktericid hatás) vagy szaporodásukat gátolják (bakteriosztatikus hatás). Ismerjük meg az antibiotikumok felfedezésének történetét.

Az antibiotikumok története az orvostudomány fejlődésének egyik fontos fejezete.

A 20. század előtt a betegségek kezelése házi módszereken alapult. Már 2000 évvel ezelőtt leírtak fertőzések kezelésére használt mikrobaölő tulajdonságú keverékeket. Több ókori kultúrában, például Egyiptomban és a görögöknél penésszel, növényi részekkel és ezek levével kezelték a fertőzéseket. Az újabb kori laboratóriumi megfigyelések feltárták a mikrobák közötti antibiózist, és a természetes antibiotikumokat. Louis Pasteur – az 1800-as évek közepének egyik legjelentősebb mikrobiológusa –szerint, ha ebbe be tudnánk avatkozni, akkor azzal talán az orvoslás legnagyobb reménye válna valóra.

Az antibiózis elnevezést Paul Vuillemin francia bakteriológus vezette be a korai mikrobaölő szerek hatásának leírására. Elsőként Louis Pasteur és Robert Koch írt le antibiózist, hogy a levegőből odapottyant bacilus akadályozhatja a bacillus anthracis növekedését. Selman Waksman amerikai mikrobiológus 1942-ben nevezte először ezeket a szereket antibiotikumoknak.

Bartolomeo Gosio 1893-ban mikofenolsavat izolált és kristályosított egy Penicillium penészgombából. Gosio megfigyelte, hogy az általa előállított anyag gátolja a Bacillus anthracis növekedését. Olasz nyelvű cikkei 1893-ban és 1896-ban jelentek meg, de a világ nem figyelt fel rájuk.

Szintén harminc évvel Alexander Fleming előtt Ernest Duchesne francia katonaorvos doktori értekezését egyes gombafajok baktériumpusztító hatásáról írta. Őt tartják a penészgombák mikrobaölő tulajdonságának felfedezőjének. Megfigyeléseit arra alapozta, hogy a katonai kórházban az arab lovászfiúk a nyergeket sötét és nedves helyen tartották, hogy ezzel elősegítsék azok megpenészedését. Amikor megkérdezte, miért, azt válaszolták, hogy így gyorsabban gyógyulnak azok a sebek, amiket a nyereg dörzsölt ki. Duchesne ezután beteg tengerimalacokba fecskendezte ezeket a penészgombákat, és a kísérleti állatok gyorsabban meggyógyultak.

Ezek után a penészgombák terápiás hasznosításával foglalkozott, aminek felfedezéseit 1897-ben meg is írta doktori értekezéseiben, amit később a Pasteur Intézet nem fogadott el. Duchesne folytatni akarta a kutatásokat, de a katonai szolgálat sokat hátráltatta. Csak 5 évvel Alexander Fleming Nobel-díja után ismerte el a francia Académie de Médecine a kutatásait, amit azonban Duchesne már nem ért meg.

A legismertebb antibiotikumot, a penicillint 1928-ban fedezte fel Alexander Fleming. Megfigyelte a penészgomba baktériumölő hatását, majd kivonta a hatóanyagot. Jellemezte biológiai hatásait, és azt találta, hogy alkalmas lehet gyógyszernek. A penicillin bevezetésében az volt a fő nehézség, hogy nem lehetett kémiai módszerekkel gyártani, hanem a penészgombákra voltak rászorulva.

A penicillinnel megkezdődött az antibiotikumok fénykora: sok különféle antibiotikumot fedeztek fel. Legtöbbjük természetes anyagokon alapul. A Penicillium chrysogenum penészgomba a legnevezetesebb antibiotikumtermelő. Terméke, a penicillin neve az antibiotikumok szinonimájává vált.

Az 1970-es és az 1980-as években nagy erőkkel kutattak újabb és újabb antibiotikumok után. Ma az antibiotikumok a leggyakrabban felírt gyógyszerek, világszerte 13 százalékos részesedéssel, de az ismert 8000 antibiotikus hatású anyag közül csak nyolcvanat használnak gyógyszerként.