Az ezerarcú levendula

Az ezerarcú levendula

Ismerjük meg a levendula sokoldalú felhasználásimódját a szépségápolás terén is.

A levendula már az ókori Rómában is meghatározó növény volt, nem véletlenül, hiszen
különlegesen finom illatú és aromájú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Magyarországon a Balaton
felvidék és ezen belül Tihany környéke a leghíresebb levendulatermő terület, ahol évek óta nagy
sikerű és jó hangulatú fesztiválokat is rendeznek. 
 
A levendulának közel 40 faját különböztetik meg, amelyeken belül is számtalan fajta és variáció van.
A rózsaszíntől a lila minden árnyalatáig megjelenő levendula kedvenc alanya a mai nemesítőknek.
Gyógyhatását tekintve az orvosi levendula (Lavandula angustifolia) a legértékesebb. A levendulának
köztudottan igen magas illóolaj-tartalma van, amelyet lepárlással nyernek ki, majd az érési időt
követően palackozzák. Az illóolaj előállítás értékes mellékterméke a levendula virágvíz.
 
A levendulaolajat a többi illóolajtól eltérően közvetlenül is alkalmazhatjuk a bőrön, de előtte érdemes
tesztet végezni, hogy nem okoz-e allergiás reakciót.
 
Levendulafürdőként: nyugtató hatású. Serkenti a vérkeringést és segíti a bőrpanaszok enyhítését, a
gyulladások csökkentését. Gyakorlatilag bármikor alkalmazható. Forrázzunk le kb. 10 dkg
levendulavirágot 2 liter vízzel, hagyjuk állni, majd szűrjük le. Ezt a főzetet adjuk a fürdővízhez,
merüljünk el benne és élvezzük a nyugalmat.
 
Aknékra, pattanásokra: a levendulaolaj gyulladáscsökkentő és antiszeptikus tulajdonságainak
köszönhetően harcol a baktériumok ellen, így csökkenti, megszünteti az aknékat és a gyulladásokat.
Segít újra egyensúlyba hozni a túlzott faggyútermelést, csökkenti a hegesedést.
 
Érzékeny bőrre: Nyugtató hatásának köszönhetően segít gyógyítani és megújítani az érzékeny, irritált
bőrt, nem csoda, hogy az exkluzív, organikus bőrápoló termékcsaládok gerincét is a levendulaolaj
adja. Kedvenc krémünkbe keverve alkalmazzuk.
 
Levendulaolaj rovarcsípésre: rovarcsípésre közvetlenül is használhatjuk a levendula illóolajat, mert
nem irritál. 1-2 csepp olajat cseppentsünk az ujjunkra és kenjük be vele a csípést. Az olaj fertőtlenít,
tisztít és csökkenti a gyulladást is.
 
Levendula ekcémára: a levendulaolaj csökkenti az ekcéma tüneteit és a viszketést, felgyorsítja a
gyógyulási folyamatot. Tegyünk néhány csepp levendulaolajat egy bázisolajba (olívaolaj, kókuszolaj,
mandulaolaj stb.) és dörzsöljük közvetlenül a viszkető száraz bőrre.
 
A szemkörnyék ápolására: a levendula illóolaja nedvességgel látja el a szem körüli területet,
megszünteti a ráncokkal járó szárazságot, halványítja az öregségi foltokat és a szem alatti sötét
karikákat, táskákat. Szintén bázisolajhoz keverve használjuk.
 
Az irritált, korpás fejbőrre: segít megszabadulni a száraz, viszkető fejbőrtől és a korpásodástól. A
levendula illóolaja a zsíros, korpás hajra készült bio samponok összetevőjének egyike.
 
Segít a hajhullás ellen: rendkívül hatásos a hajhullás kezelésére is. A fejbőr rendszeres masszírozása
ezzel az olajjal segít a hajhullás kontrollálásában és a haj növekedését elősegíti a vérkeringés
serkentésével.
 
Napégés ellen: a levendula kiválóan gyógyítja a kisebb hegeket, égési sérüléseket, ezért napégés,
bőrpír esetén is használhatjuk. A legmegfelelőbb erre a célra a levendula virágvíz, amelyet érdemes a
naptejjel együtt beszerezni és szükség esetén legyen kéznél egy-egy forró nyári napon. Hűsíti,
regenerálja az igénybevett, megpirult bőrt.
 
Parfümként, testpermetként: mivel a levendula illata frissítő, hűsítő, ezért testpermetekben is
előszeretettel alkalmazzák. A levendula virágvizet naponta akár többször is használhatjuk
parfümként, frissítő arctonikként, de edzés, sportolás után dezodorként is jól jön!
A levendula testápolóként: jól hidratálja a száraz, repedezett bőrt, és kellemes illatot ad a
testápolónak. Kókuszolajjal, jojobaolajjal vagy sheavajjal kombinálva felveszi a harcot a száraz bőr
ellen. Aki mediterrán illatra vágyik, annak a narancs-levendula párosítást ajánljuk, aki pedig inkább az
egzotikus illatokat kedveli, azok számára a levendula-kókusz a megfelelő választás.
Csak 100%-os tisztaságú, lepárlással előállított illóolajat használjunk!