Az önigazolás csapdája

Az önigazolás csapdája

Vizsgáljuk megközelebbről az önigazolás huszonkettes csapdájának ösvényeit.

Nehéz beismerni egy-egy hibás döntés negatív eredményét és még nehezebb megváltoztatni a
döntést. Hiszen az ember alapvetően önmaga igazolására törekszik: figyelmen kívül hagy
nyilvánvaló észérveket és életbe lépnek az énvédő, önvédelmi mechanizmusok. Vizsgáljuk meg
közelebbről az önigazolás huszonkettes csapdájának ösvényeit.
 
Saját magunkat általában az átlagosnál jobbnak látjuk, ezt a jelenséget nevezik a pszichológiában
énkiemelésnek. A hétköznapokban azonban szembesülnünk kell azzal, hogy cselekedeteink néha
„tisztességtelenek” vagy „rosszak”, ami szembemegy az önmagunkról alkotott képpel és
nézeteinkkel. Ilyenkor mindent elkövetünk, hogy a helytelen tettet - önmagunk és mások előtt -
igazoljuk. Sőt, minél tagadhatatlanabb az elkövetett hiba, annál nagyobb meggyőződéssel védjük azt.
 
A tény és a tudattartam közötti viszonnyal a szociálpszichológiában Leon Festinger kognitív
disszonancia elmélete foglalkozik. Eszerint a kognitív mező az egyén tudattartamait olyan
alakzatokba rendezi el, hogy ne legyen köztük disszonancia és ne sérüljön önmagunk racionalitásáról
alkotott elképzelése. Ha ugyanis egy tudattartam egy másikkal összeegyeztethetetlen, belső
feszültség keletkezik. Én értelmes vagyok, tehát értelmetlenséget nem követek el. Ezzel találkozunk,
amikor például megvásárolunk egy - szükségtelen - terméket, de később meggyőzzük magunkat
annak nélkülözhetetlenségéről.
 
A jelenség megértésére, fél évszázaddal ezelőtt Festinger beépült egy világvéget hirdető vallási
csoportba. Egyes tagok - karizmatikus vezetőjük hatására - otthagyták munkahelyüket, még házaikat
és javaikat is eladták, és így várták, hogy 1956. december 20-án felveszi és biztonságos helyre szállítja
őket egy csészealj. Mások, akik nem mertek ennyire drasztikus lépéseket megtenni, csak otthon
remélték, hogy így is elviszik őket. Festingerék arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik, miután
(remélhetőleg) nem lesz vége a világnak 20-án éjfélkor. Jött az éjfél és nem jött a csészealj.
 
Azok, akik nem tettek semmit, rájöttek, a csoport vezetői valójában nem olyan okosak, mint
amilyennek mondják magukat, és szép lassan elpártoltak tőlük. Ezzel szemben a hívők azon csoportja,
amely feladott mindent a hitéért, szintén látta, hogy nem lesz világvége, de ezt úgy értelmezték, hogy
a világ megmenekült, hála ennek a kis csoportnak, akik a hitükkel megmentették a világot.
 
Festingerék ezt a kognitív disszonanciával magyarázták. Ennek az a lényege, hogy néhány
szituációban két ellentétes gondolat 'fészkeli be magát' az ember fejébe. Ezesetben: ''Én egy értelmes
ember vagyok, tehát csak olyan valláshoz csatlakozom, ami ha azt mondja ki, hogy vége lesz a
világnak, akkor úgy is lesz.'' és ''Nem lett vége a világnak''
 
Festinger szerint ez a két ellentétes gondolat arra készteti az illetőt, hogy ezt igazolja valami olyan
érvvel, ami saját magát a lehető legjobb színben tünteti fel, tehát nem rontja az önképét: "Azért nem
lett vége a világnak, mert én és a társaim jó hívők voltunk, és megmentettük a világot", ez mindjárt
jobban esik az egónak.
 
Még sok ilyen összezavaró gondolatpárt oldunk meg hasonlóan, például: ''Van elég önfegyelmem
ahhoz, hogy betartsam a diétámat'', viszont ''Eszem csokit''. Tehát, amit ebből kieszelhetünk: ''Egy
csoki még nem a világ vége, és amúgy se szép az, ha valaki nagyon vékony'' és így tovább. Ilyenkor
inkább ismerjük be, hogy hibáztunk, és folytassuk a diétát az eltervezett szerint.
 
Jellemzően minél több pénzt vagy energiát fektetünk egy általunk hozott rossz döntésbe, annál
jobban fogunk ragaszkodni ahhoz, az önbecsülésünk érdekében.
 
Mit lehet tenni ellene?
Figyeld magad!  Amikor rajtakapod magad az önigazoláson, akkor vizsgáld meg, hogyan működik
nálad. Kérhetsz külső véleményt is, ilyenkor törekedni kell arra, hogy objektív legyen a külső szereplő.
Egy-egy nagyobb döntésnél gondold át, hogy vajon tényleg jó okok miatt hozod meg, vagy tartasz ki
mellette.
 
Ha képesek vagyunk a disszonancia tudatos észlelésére, világosabb, átgondoltabb, tudatosabb
döntésekre leszünk képesek, és szorongásunk feloldásához nem hagyatkozunk automatikusan
önvédelmi mechanizmusokra.