Had másszon fára a gyerek!

Had másszon fára a gyerek!

A túlféltés negatív hatásai

Minden szülő félti a gyerekét. Ez természetes. Ám a túlféltés sem ritka a családoknál, aminek a hatása egészen felnőttkorig is elkísérheti a gyereket. Lássuk, mik a túlféltés esetleges következményei.
 
A túlféltő szülő jellemzői
 Kiskorától kezdve túlóvja a gyerekét. Ő az, aki rendszeresen együtt tanul a gyerekkel, utána viszi az otthonhagyott tolltartót. Elintéz és megszervez helyette mindent, nem engedi sarazni, fára mászni, hozza-viszi a különórákra. Folyton eteti, kínálgatja a gyereket, felnőttként is főz-mos, takarít rá, kivasalja a ruháit. Tulajdonképpen nem bízik a gyereke képességeiben.
 
 Beleneveli, hogy a világ veszélyes hely, félti a gyereket minden kihívástól. Ezzel megfosztja őt attól, hogy megismerje a saját képességeit és a saját kudarcain keresztül tanulja meg az adott feladatot.
 
 Anyaoroszlánként áll ki a gyereke mellett minden konfliktushelyzetben. Beszél a tanárokkal, megfenyegeti az osztálytársakat. Ezzel persze megfosztja a gyereket attól, hogy ő maga oldja meg a konfliktust.
 
 A kamaszkorú gyereke távolodási kísérleteire sértődéssel reagál, és mindent elkövet, hogy lelkifurdalást ébresszen a gyerekben, aki inkább felhagy a kísérletekkel. (Szegény mama, belebetegszik, ha én is elhagyom.)
 
Hatása a felnőtt gyerekre
A túlféltő mamák gyerekei már kicsiként is nehezen illeszkednek be egy közösségbe, mert első pillantásra kiderül róluk, hogy mások mint a többiek. Önbizalomhiány alakul ki bennük, mert soha nincs alkalmuk arra, hogy maguk nézzenek szembe a problémáikkal, és egyedül oldják meg a konfliktushelyzeteiket.
 
A túlféltett gyerek felcseperedve nem a kölcsönösségre és az egyenrangúságra törekszik, hanem -sokszor nem is tudatosan - valamilyen módon profitálni igyekszik a másik félből. Az ilyesféle mentalitással azonban az élet más területein is nehezen boldogul, legyen szó a szakmai kapcsolatrendszerének kiépítéséről, a hivatásáról vagy akár a szomszédaival való együttélésről.
 
A túlféltett gyerek megszokja, hogy szavai és tettei nem, vagy legalábbis csak alig járnak következménnyel, felnőttként pedig értetlenül szembesül egy-egy kevésbé szerencsés megnyilvánulása negatív fogadtatásával. Ahelyett, hogy a saját felfogásán és hozzáállásán próbálna változtatni, visszatérve a gyökereihez a megúszásra játszik: a felelősséget eltussolja, ha pedig módjában áll, eleve fel sem vállalja. Ebből adódóan kevéssé bizonyulhat alkalmasnak egy komolyabb feladatkör ellátásra, egzisztenciájának megalapozására, illetve a társ és a szülő szerepére is.
 
A hétköznapok során minden embernek meg kell vívnia a maga kisebb-nagyobb küzdelmeit, az erre való képességet pedig még kiskorunkban - a családban, a játszótéren, az óvodában és az iskolában - sajátítjuk el. A túlzott gondoskodással körülvett gyerek életéből azonban kimarad a tanulásnak ez a sokszor kellemetlen, ám annál nagyobb jelentőséggel bíró mozzanata.