Kollagén

Kollagén

Miért olyan fontos a kollagén, és hogyan támogathatjuk szervezetünk kollagénszintézisét?

A kollagén az egyik legfontosabb, a szervezetünkben legnagyobb mennyiségben jelen lévő fehérje, mely nélkülözhetetlen többek között a bőr, az inak és az ízületek rugalmasságának megőrzéséhez.
 
A kollagén egy nagy fehérjemolekula, melyet úgy kell elképzelni, mint apró, vékony, drótköteleket az emberi kötőszövetekben. A szakítószilárdsága nagyobb, mint az acéldrótnak! A kollagén nem csak a szépségünk, fiatalságunk megőrzéséhez fontos. Minden olyan kötőszövetből álló szerv működéséhez nélkülözhetetlen, ahol lényeges az erős, tartós rugalmasság. Kollagént találunk többek között az izmokban, az inakban, az ízületekben, porcokban, sőt a csontokban és a belsőszerveinkben is. A kollagént folyamatosan termeli a szervezetünk, ám ennek intenzitása 25 éves kor körül elkezd csökkenni. Többek között ennek köszönhető, hogy bőrünk egyre vékonyabbá, ráncosabbá válik, testünk nem lesz már olyan rugalmas és a porcsejtek alapállomány-képződése is lelassul. Tehát abban mindenki egyetért, hogy ez a fehérjetípus különösen fontos szerepet tölt be az életünkben, és szükség van arra, hogy valahogyan pótoljuk.
 
Miben lehet a segítségünkre a kollagén?
Porcok: A porcok, ízületek idővel egyre merevebbé válhatnak, nehezebben mozgunk, sőt a mozgás kifejezetten fájdalmas is lehet. Kutatások szerint a kollagén pótlásával 30-40 százalékkal is javulhatnak az ízületi kopással, ízületi gyulladással összefüggő tünetek, így a fájdalom, az ízületi érzékenység, a merevség, illetve az ízületek duzzanata.
 
Izmok: A kollagén az izmok egyik fő építőeleme, ráadásul olyan aminosavakat is tartalmaz, melyek segítik az izmok munkáját, biztosítják, hogy hosszabb távon is képesek legyünk az erőkifejtésre. Idősebb korunkra sajnos az izomtömegből is veszíthetünk, és egyre nehezebb is ezt visszaépíteni, ám a kollagén javíthatja nemcsak az izomerőt, de azok tömegét is.
 
Bőr: Ugyan a kollagént rengeteg kozmetikai készítményben megtaláljuk, bőrön át történő felszívódása nem alátámasztott, hiszen egy óriás molekuláról van szó. Bizonyos termékek úgymond szétdarabolt formában tartalmazzák a kollagén molekulát. Így már valóban fel tud szívódni és vizet köt meg, de ez csak átmeneti javulást eredméynez, mert ezek a kollagénrészecskék rövid idő alatt kimosódnak a nyirokkeringés által. 
 
Ha növeljük a szájon át elfogyasztott kollagén mennyiségét, akkor a bőrünk állapotán is sokat javíthatunk, és csökkenthetjük az öregedéssel összefüggő ráncosodás, petyhüdtség mértékét. Nemcsak az arcunkra lehet azonban jó hatással a kollagén: ígéretes kutatási eredmények szerint még a narancsbőrt is csökkentheti.
 
Kell pótolni a kollagént?
Az idő múlását nem állíthatjuk meg, így arra sincs még megfelelő módszer, hogy a kollagéntermelődés lassulását megállítsuk, vagy éppen visszafordítsuk. Az egészséges életmóddal sokat tehetünk azért, hogy a szervezetünkben elegendő kollagén legyen, emellett pedig étrend-kiegészítők formájában is bevihetjük. De vajon a táplálékkiegészítőként bevitt kollagén felszívódik?
 
A kollagént az emberi szervezet nem képes feldolgozni. Ám az úgynevezett hidrolizált, vagyis előemésztett változata felszívódik - állítja Szász Máté, a Scitec Magyarország kutató biológusa. Azt azért érdemes tudni, hogy még így sem tud beépülni, de képes csökkenteni a kollagénstruktúra leépülését, magyarul segít, hogy a bőr rugalmas maradjon, és hogy az ízületek is megőrizzék a rugalmasságukat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy visszaforgatja az idő kerekét, de azért mindenképpen segít. Jelenleg a tudomány a szájon át bevitt kollagén felszívódását tartja a leghatékonyabbnak. 
 
Kollagén források
Kollagénhez a legegyszerűbb módon állati eredetű ételekből juthatunk hozzá, például az erős csontleves nagyszerű kollagénforrás lehet, ráadásul viszonylag egyszerű elkészíteni és az ára is kedvező, valamint könnyen beilleszthetjük az étrendünkbe. A csontleves, mivel csontból és az azt borító szövetekből készül a kollagén mellett kalciumot, magnéziumot, foszfort, glükozamint, kondroitint, aminosavakat és egyéb tápanyagokat is tartalmaz. Azonban a húsételekből származó kollagén nehezen emészthető, vagyis csak keveset tud ezekből valóban hasznosítani a szervezetünk. Az úgynevezett hidrolizált kollagént tartalmazó termékek már kisebb összetevőkre, ún. peptidekre van bontva, melynek a felszívódása sokkal jobb. A legjobb eredményt azonban akkor érhetjük el, ha a két módszert, vagyis a hagyományos, ételekből származó bevitelt és a kollagén táplálékkiegészítő szedését
kombináljuk. Az ízületekre és izmainkra ugyanis a hidrolizált kollagén van jobb hatással, míg az élelmiszerekből származó kollagén segít megőrizni a bélrendszer egészségét.
 
Hogyan tudjuk támogatni szervezetünk kollagéntermelését?
A szervezetben a kollagént a fibroblaszt sejtek állítják elő. Első lépésben a kollagén előanyaga, a prokollagén jön létre, glicinből és prolinból, mint fő komponensekből. Ehhez a folyamathoz C-vitamin és réz jelenléte szükséges.
 
A C-vitamin már a prokollagén képződésben fontos szerepet játszik. Egy kísérletben emberi kötőszövet- sejteket hosszabb időn keresztül C-vitaminnal ''táplálva''; a kollagén szintézis úgy nőtt nyolcszorosára, hogy közben a többi fehérje szintézisében nem következett be változás.  A megfelelő C-vitamin ellátottság tehát szükséges feltétele az egészséges kollagén-termelésnek.
 
A C-vitamin nélkülözhetetlen a kollagén-termelésben résztvevő két enzim, a lizil- és prolil-hidroláz működéséhez. Ha ezek az enzimek inaktiválódnak, az érett kollagénhálózat fenntartása is veszélybe kerülhet.
 
C-vitaminban gazdag élelmiszerek: citrusfélék, eper, paprika, kivi, ananász, bogyós gyümölcsök, brokkoli, káposzta, kelbimbó
 
Glicint tartalmazó élelmiszerek: nagyobb mennyiségben a sertésbőr, csirkebőr és zselatin tartalmazza, de sok más fehérjetartalmú élelmiszerben is megtalálható
 
Prolinban gazdag élelmiszerek: tojásfehérje, búzacsíra, tejtermékek, káposzta, spárga, gombafélék
 
Réztartalmú élelmiszerek: máj, spirulina alga, kakaó, szezámmag, kesudió, kelkáposzta, csicseriborsó
 
Fontos, hogy emellett jó minőségű fehérjéket is biztosítsunk szervezetünk számára, melyek tartalmazzák az új fehérjék építéséhez szükséges aminosavakat. Ilyenek a húsfélék, szárnyasok, halak, tejtermékek, hüvelyesek és a tofu.
 
A kollagén ellenségei
Az alábbi kollagénromboló tényezőket igyekezz elkerülni.
 
Cukor és finomított szénhidrátok: Minimalizáld a hozzáadott cukor és a finomított szénhidrátok fogyasztását.
A cukor fehérjékhez kapcsolódik, megakadályozva a kollagénrostok helyreállítását.
 
Túlzott napozás: Az UV-sugárzás roncsolja a kollagénrostokat, hatására csökken a kollagéntermelés.
 
Dohányzás: A dohányzás csökkenti a kollagéntermelést, ami nehezebb sebgyógyuláshoz és ráncosodáshoz vezethet.