Miért nehéz megmozdulni?

Miért nehéz megmozdulni?

A mozgás paradoxon nyomában

Noha a mozgás testi és lelki egészségre gyakorolt pozitív hatásaival mindenki tisztában van, mégis
nagyon nehezen vesszük rá magunkat. Úgy tűnik, az ok evolúciósan kódolt.
 
Ha testmozgásról van szó, sokan inkább abba fektetjük az energiát, hogy megmagyarázzuk, miért
nincs időnk rá, ahelyett, hogy felkapnánk a sportcipőnket és nekiindulnánk. A mozgás paradoxon
pont ebben áll, ugyanis mindenki tudja, hogy a mozgásszegény életmód okolható a legtöbb halálokot
adó civilizációs betegségekért, mégis valami visszafog minket attól, hogy bármibe is plusz energiát
fektessünk, amibe nem muszáj.
 
Egy kellemes séta, egy kis kerékpározás, vagy tánc mindenkinek jólesik, mégis nehezen vesszük rá
magunkat, hogy elinduljunk. Még aki rendszeresen sportol, az is többször tapasztalhatja, hogy nincs
kedve mozogni, de miután nekiindult, soha nem bánja meg.
 
Az amerikai Heart Association szerint mindössze heti 150 perc mérsékelt, vagy 75 perc erőteljes
mozgásra lenne szükség egészségünk megőrzéséhez, ennek ellenére négy emberből három nem
teljesíti ezt a szintet. Vajon miért? Az egyik lehetséges ok, hogy agyunk pihenésre van programozva,
legjobb szándékaink ellenére.
 
A Neuropsychologia című szaklapban megjelent tanulmányban arra próbáltak fényt deríteni, miért
állunk ellen olyan makacsul a mozgásnak, miközben tudjuk, hogy elengedhetetlen a jó egészséghez.
29 fiatalt kértek fel, hogy vegyen részt egy kísérletben. A résztvevők egy avatárt irányítottak a
képernyőn, miközben elektródákkal mérték az agyi aktivitásukat. A teszt során aktivitást és
inaktivitást ábrázoló fotók követték egymást. A feladat az volt, hogy avatárjukat irányítsák olyan
gyorsan az aktivitást ábrázoló képek felé, illetve távolítsák az inaktivitást ábrázoló képektől, amilyen
gyorsan csak tudják. Ezután fordítva is, az inaktivitást ábrázoló fotók felé haladjanak és távolodjanak
az aktivitást ábrázoló képektől.
 
A kutatók azt találták, hogy a résztvevők gyorsabban mozogtak az aktivitást mutató képek felé, mint
az inaktivitást ábrázolók felé. Ugyanakkor az enkefalográf azt is kimutatta, hogy agyuk jóval nagyobb
aktivitást mutatott, miközben az inaktivitást ábrázoló képtől távolodtak, mint amikor közeledtek
hozzá. Másszóval az agy keményebben dolgozott, hogy eltávolodjon a mozdulatlanságot ábrázoló
fotótól.
 
Miért dolgozik az agyunk keményebben, amikor a mozgás szóba kerül? A kutatók szerint az ok a
túlélési ösztönre vezethető vissza. Elődeink számára a szűkös erőforrások mellett elengedhetetlen
volt fizikai erejük tartalékolása, hiszen így az élelem és búvóhely felkutatására, a partner elnyerésére,
vagy a ragadozók elkerülésére fordíthatták. Félreértés ne essék, a túlélés alapvető feltétele akkor is
az aktivitás volt, de sokkal jobban be kellett osztaniuk a rendelkezésre álló energiát.
Egy Harwardi tanulmány szintén a túlélési ösztönre vezeti vissza, hogy kerüljük a fizikai
tevékenységeket és előszeretettel választunk kalóriadús, hízlaló ételeket. Vadászó-gyűjtögető
elődeink több kalóriát használtak el, mint amennyit a táplálékkal be tudtak vinni, ezért ahol csak
lehetett, spóroltak az erejükkel. Ez az ösztön sajnos ma is bennünk van. A modern társadalomban a
problémát az jelenti, hogy már szinte meg sem kell mozdulnunk az túlélésért, ezzel viszont pont a
túlélésünket veszélyeztetjük.
 
Tehát, ha legközelebb megint a kanapét választanád a mozgás helyett, jusson eszedbe, hogy a mai
modern ember túlélési stratégiája a mozgás!