Milyen tusfürdőt válasszunk?

Milyen tusfürdőt válasszunk?

Az alábbi sorok segítséget nyújthatnak a választásban.

A mindennapi tisztálkodás elengedhetetlen kelléke valamilyen tisztálkodó cikk, sok esetben a tusfürdő. Mivel minden nap használjuk, szervezetünk a bőrünkön keresztül felszívódó anyagok valóságos arzenáljával találkozik zuhanyzás, fürdés alatt. Ezek az anyagok azonban sok esetben okozhatják a bőr állagának romlását. Persze nem azonnal, de ha hosszú ideig használjuk, bizony száríthatják azt. Fürdés után kénytelenek vagyunk krémekkel puhítani, megnyugtatni bőrünk, ennek ellenére a száraz érzet nem, vagy csak rövid időre szűnik meg. Milyen szempontokra érdemes odafigyelni, mikor tusfürdőt vásárolunk? Az alábbi sorok segítséget nyújthatnak a  választásban.
 
A szakemberek szerint legtöbb tusfürdő esetében a probléma gyökerét az adhatja, hogy túl sok, vagy éppen túl agresszív habzóanyagot tartalmaz, ami nagyon kiszáríthatja a bőrt, a bennük lévő mesterséges illatanyagok pedig irritációt okozhatnak. A tusfürdők és samponok kapcsán manapság a szulfátokat tartalmazó termékeket kiáltották ki ipari zsíroldónak, ami egy kisebb túlzás. Ami viszont valóban gondot jelenthet, az az, hogy a szulfátok hajlamosak kötődni a bőr proteinjéhez, emiatt pedig nem lehet azokat teljesen leöblíteni. Nem túl gyakori jelenség, de az erre érzékenyeknél ez irritációt okozhat. Ha már szulfátos tusfürdőt használunk, érdemes a nátrium-laurét-szulfátot (SLES) tartalmazót választani a nátrium-lauril-szulfátot (SLS) tartalmazóval szemben, előbbi ugyanis kíméletesebb.
Akiknél tehát a szulfátos tusfürdők viszketést, bőrszárazságot okoznak, azoknak érdemes szulfátmentes, természetes összetevőket tartalmazó szerekkel mosakodni. Érzékeny bőrűeknek különösen ajánlott, hogy összetevőlista alapján válasszanak tusfürdőt. Arcmosáshoz mindenképpen érdemes szulfátmentes lemosógélt használni, ha pedig nagyon száraz a bőrünk, használhatunk olajos tusfürdőt vagy gyógyszertári mosakodókrémet is. Ezek nagyon kíméletesen tisztítanak, anélkül, hogy leoldanák a faggyút a bőrről.
 
Tartósítószerek leginkább a tusfürdőkben vannak jelen, de egyes szappanok sem mentesek azoktól. Vásárláskor érdemes alaposan megvizsgálni a csomagoláson az összetevők listáját, hosszú távon ugyanis egyes tartósítószerek komoly veszélyt jelenthetnek az egészségünkre.
 
A leginkább aggodalomra okot adó összetevők:
 
Metil-klór-izotiazolinon és metil-izotiazolinon: tartósító és fertőtlenítő hatású vegyületek, melyek több kutatás szerint allergizálnak, sőt egyes tanulmányok szerint mérgezőek az idegrendszerre nézve.
 
Parabének: mivel károsítják az emberi hormonrendszert, és a rákkockázatukról is megjelentek tanulmányok, több európai ország kezdeményezte már a tilalmukat, egyes világméretű gyártók pedig végül a kivonásuk mellett döntöttek. A parabének ösztrogénhatásuk révén avatkoznak be a hormonrendszer működésébe, így különösen a kozmetikumokat jelemzőbben használó nőket, továbbá a fejlődő gyermekeket veszélyeztetik, ám sok cég még mindig nem hajlandó kiváltani ezeket az anyagokat, és továbbra is használják őket a babatermékekben is. Sok szakmai szervezet éppen a hormonkárosító hatása miatt meszelte el a butil-parabént. A fogyasztók biztonságával foglalkozó tudományos EU-bizottság (FBTB) egy kockázatértékelés után több kozmetikai összetevő korlátozására vagy betiltására tett javaslatot. Az Európai Bizottság ez alapján parabének közül a legnagyobb kockázatot jelentő propil- és butil-parabén koncentrációját szorítja vissza a jelenleg megengedett 0,4%-ról 0,14%-ra.