Minden kezdet nehéz

Minden kezdet nehéz

Avagy a kapunyitási pánik

Egyre később hagyjuk el a családi fészket, a tanulmányaink kitolásával és a dolgaink halogatásával próbáljuk elhárítani a felnőtt léttel járó felelősséget. De vajon ki tehet minderről és mi állhat ennek a globális problémának a hátterében?
 
„Mindenütt jó, de a legjobb otthon”
Sok fiatal választja az otthon melegét, és akár 25-30 éves koráig is együtt él a szüleivel. Akadnak olyanok, akik a felsőfokú tanulmányaik kitolásával, akár 7-8 évig is képesek egyetlen szakon maradni azért, hogy ne kelljen belépniük a nagybetűs életbe. A kapunyitási pánik nem egy humbug, hanem egy nagyon is valós probléma, ami főként a dél-európai társadalmakban figyelhető meg – ott, ahol az igények magasabbak annál, mint amit a lehetőségek engednek. Ez egyrészt a neveltetésből fakad, hiszen minden szülő számára a gyermeke a legokosabb és a legszebb, ezért sok szülő hajlamos túldicsérni a gyermekét, amit a gyerek persze el is hisz. Sőt, már-már túlértékeli önnön képességeit, de kilépve a zord világba azt tapasztalja, hogy senki nem fogja megveregetni a vállát, mint anyu vagy apu, azért, ha valamit jól csinál.
 
Sok fiatalt az sem igazán motivál, hogy napi nyolc órát robotoljanak, ráadásul annyi pénzért, amit ma Magyarországon egy pályakezdő megkereshet. Ezért sokan inkább az otthon biztonságát választják, és addig várnak, amíg már maguknak is meg tudják teremteni azt, amit eddig a szüleik nyújtottak számukra.
 
De mégis, vajon meddig?
Mivel az ember önbizalma fokozatosan csökken az állandó kudarcélményektől, ezért egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy a családi fészekből való kiröppenés zökkenőmentes legyen. Ez elég veszélyes, főleg akkor, ha a szülők asszisztálnak mindehhez és táplálják a csemetéjük gyermeki énjét, aki a végén teljesen beletörődik a sorsába és elszalasztja az orra előtt heverő kiaknázatlan lehetőségeket. Pedig a szülők is kezdték valahol és bizonyára ők sem a vezetői székből indultak útjukra. Tény, hogy a munkaerőpiac instabilitása és az irreálisan magas ingatlanárak sem könnyítik meg egy mai fiatal helyzetét az indulásban. Viszont ha nem tanulunk meg élni a helyzettel és nem alkalmazkodunk, ez a legrosszabb, amit tehetünk. Egyrészt szükség van a munkatapasztalatra – hiszen sokkal nagyobb önbizalommal lehet nekiindulni a munkakeresésnek, ha van némi mögöttes tudás – és szükség van arra, hogy felkészüljünk az önálló életre is, megtanuljunk gazdálkodni a pénzünkkel és az időnkkel egyaránt. Az, hogy ezt ki mikor teszi meg, teljesen egyénfüggő, de tény, hogy minél előbb vágunk neki a nagybetűs életnek, annál egyszerűbb lesz átlépni az elénk gördülő akadályokon.
 
Gyerekként megyünk el otthonról
A hosszú évekig tartó halogatásnak az lehet a vége, hogy legtöbben gyerekként megyünk el otthonról, hiszen tapasztalatok híján nem tanuljuk meg az önálló élettel járó váratlan helyzeteket. Egyesek egy-két év munka után kiégnek, és rájönnek, hogy teljesen más irányba kellett volna elindulniuk. Sokan nem is mernek belevágni valami újba és inkább megragadnak egy olyan munkahelyen, amit nem szeretnek, vagy ami jóval a képességeik alatt van. A karrier és a szülők által hagyott űrt egy párkapcsolattal remekül lehet pótolni, de csak ideig-óráig. A bennünk lakó gyermek ugyanis nem adni, hanem kapni szeretne a másiktól, úgy, ahogy eddig otthon is csak kapott a szüleitől. Ez a kizsákmányoló és követelődző életforma ugyanahhoz az elégedetlenséghez vezet, mint amit a munkánkban tapasztalunk.
 
Hogy lehet kiszállni az ördögi körből?
A felnőtté válás sosem volt könnyű folyamat, sem ötven évvel ezelőtt, sem pedig ma. Tehát ne gondoljuk azt, hogy ez egy új keletű probléma, amivel csak a mai fiataloknak kell szembenézniük. Tény, hogy sok minden közrejátszik, amelyektől ez a kérdés most nagyon aktuálissá válik, kezdve az oktatási rendszerszertől a munkaerőpiac problémáin át a gazdasági helyzetig, és még sorolhatnánk. De kár lenne az okokat keresni, elég csak tudatosítani magunkban, hogy bármit is teszünk, legyen az jó vagy rossz, mindenképpen egy tapasztalattal gazdagodunk általa. Ha hibázunk, sosem késő kijavítani a hibát, és a saját gyermekeinket is tudatosabban nevelhetjük, hogy fel tudjanak készülni az egyre gyorsuló világ változásaival szemben.