Vegyszermentes nagytakarítás

Vegyszermentes nagytakarítás

Hogyan tegyük környezetünket tisztává természetes úton?

Otthonunk tisztán tartása egy kiemelten fontos feladat, ha igazán élhetővé szeretnénk varázsolni a lakást. Rendszeres takarítás mellett is azonban könnyedén bekerül a kosz. Az általános nagytakarítás minden lakásban elengedhetetlen, hiszen ezzel tesszük élhetővé az otthonunkat. Ha természetes tisztítószereket használunk, azzal egészségét is kíméljük. Hogyan tegyük környezetünket tisztává természetes úton? Az alábbi sorok segítenek ebben.
 
Fertőtlenítő spray házilag:
Egy spricnis flakonba töltsünk meleg vizet. Tegyünk bele 2 ek. szódabikarbónát és 2 ek. ecetet. Ha nem bírjuk az ecet szagát, helyettesíthetjük citromsavval. Miután összeöntöttük, fel fog pezsegni. Várjuk meg míg lecsendesül. Ekkor csepegtessünk bele 15 csepp teafaolajat. Adjunk hozzá 1 liter vizet. Fújuk be vele a kezelendő felületet, majd töröljük át egy kendővel, ronggyal. Alkalmazhatjuk konyhai munkafelületeken, ajtókon és kilincseken, a wc ülőke áttörlésekor, és a wc kefe tartójába öntve belőle. 
Felmosás természetesen:
5 liter vízbe tegyünk bele 2-3 ek. szódabikarbónát, fél dl. ecetet (vagy 1 kanál citromsavat), 15 csepp teafaolajat. Ez nagyon szépen tisztít, a szódabikarbóna eltünteti a szagokat, az ecet és teafaolaj pedig fertőtlenít. További illóolajokat tetszés szerint adhatunk hozzá. Ugyanúgy végezzük a felmosást vele, mint általában.
Vegyszermentes vízkőmentesítés:
Fél liter vízhez tegyünk 2 ek. citromsavat és 1 ek. szódabikarbónát, illetve tetszés szerint illóolajat. Célszerű ezt is spricnis flakonban elkészíteni. Fújjuk le a csaptelepeket, utána hagyjuk állni negyed órát, majd mosogatószivaccsal töröljük át. Erős vízkő esetén ezt többször meg kell ismételni. Ha citromsavval dolgozunk, azt mindig frissen készítsük.
Szőnyeg- és kárpittisztító szer
Keverjünk össze 2 rész kukoricakorpát 1 rész bóraxszal (nátrium-borát). Szójuk le egyenletesen a szőnyegre, és egy óra múlva porszívózzuk ki. A foltokat töröljük át szappanos vízbe kevert ecettel.
Ezüsttisztító szer
Tegyünk egy darab alufóliát egy lábas aljára. Öntsünk bele vizet, egy evőkanál szódabikarbónát és egy evőkanál sót. Forraljuk fel ebben az oldatban az ezüstöt három percig, vagy áztassuk bele tíz percre.
Általános folttisztító
Készítsünk masszát citromléből és szódabikarbónából, melyet aztán 20 percig hagyjunk állni a foltos felületen, majd súroljuk át kefével.
Fatisztítás
Étolaj és 70 százalékos alkohol 1:1 arányú keverékével bármilyen foltot el tudunk tüntetni a fafelületekről.
Mosogatógép-tabletta
100 gramm szódabikarbóna, 50 gramm só, 12 gramm borkősav vagy citromsav elegyéből készítsünk tisztítószert. Egy evőkanállal tegyünk a gép mosószer-adagolójához. A fenti adag kb. 15 mosogatáshoz elegendő.
Folyékony mosószer ruhákhoz
Egy babaszappant vagy mosószappant reszeljünk le egy nagyobb lyukú reszelőn és oldjuk fel egy liter meleg vízben, majd forraljuk fel a tűzhelyen. Ugyanúgy használhatjuk, mint a folyékony mosószert.
Súrolószer
Néhány kanál sót keverjünk össze ecettel vagy citromlével. Vizes ruhával vagy durva szivaccsal dörzsöljük át vele a felületet. Nemcsak tisztít, de fertőtlenít is. Az odaégetett edényekbe töltsünk kevés vizet, oldjuk fel benne két teáskanál szódabikarbónát, majd a keveréket forraljuk fel. Miután kihűlt a víz, dörzsöléssel könnyen felszámolható minden folt.
 
Általános nagytakarítási tippek:
 
A hálószoba 
Az első lépés a hálószoba kitakarítása. Minden esetben fentről lefelé kell haladni, így először távolítsuk el a pókhálókat, pucoljuk meg az ablakokat, végül töröljük le a lámpát is. Ilyenkor a szekrények tetejét is fontos letörölni, és az ágyat is ki kell porszívózni. Mossuk ki az ágyneműt is, és a matracot is szellőztessük ki. Végül jöhet a porszívózás, majd a felmosás.
A fürdőszoba 
A fürdőszobát nem egyszerű kitakarítani, hiszen a rendszeres takarítás mellett is könnyedén kialakulhat a vízkő és a penész. A nagytakarítást először kezdjük az ablakok pucolásával, és itt se felejtsük el a szekrények tetejét. Ezután jöhet a csempe, majd a mosdó és a fürdőkád. A WC takarítására érdemes több időt szánni, hiszen itt több időre van szüksége a tisztítószereknek. A legvégén itt is jöhet a porszívózás, végül az alapos felmosás.
A nappali 
Itt is a fentről lefelé elve érvényesül, azonban az apróságokat nem szabad ebben a helyiségben sem elfelejteni. A kanapét mindenképp húzzuk el, és takarítsunk ki mögötte. A bútorokhoz mindenképp használjunk bútorápolót. Néha nem árt egy kis szelektálás: nézzük át a nappalit, és dobjuk ki, vagy ajándékozzuk el, amire már nincs szükségünk. Ezután már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni a feladatokat. A nappaliban is szükséges az alapos porszívózás, felmosás.
A konyha 
Ez az a helyiség, amit egyáltalán nem könnyű mindig rendben tartani, itt rengeteg munka van. Vizsgáljuk át a szekrényeket, a kamrát, a hűtőt. A pultra is figyeljünk, hiszen alaposan le kell tisztítani. Válogassuk át a konyhai eszközöket, és amire már nincs szükségünk, vagy tönkrement, dobjuk ki.