Vissza a csatamezőre - Szeptemberben indul az új NFL-szezon

Vissza a csatamezőre - Szeptemberben indul az új NFL-szezon

A nyár vége egyben a fesztiválok végét is jelenti, és ilyenkor egyetlen dolog jelent vigasztalást: hogy kezdődik az NFL új idénye, így vasárnaponként visszatér a képernyőkre a világ legkirályabb sportja, az amerikai futball.

A labda sötét oldala

Az idei év legnagyobb botránya ki más nevéhez is fűződne, mint a New England Patriotséhoz, akik február legelején egy kiváló meccsen begyűjthették negyedik bajnoki címűket is, épp az akkori címvédő, a Seattle Seahawks ellen. Nem sokkal később viszont robbant a bomba: kiderült ugyanis, hogy az Indianapolis Colts ellen játszott elődöntőben a Patriots labdái laposabbak voltak a kelleténél, így könnyebb volt azokat dobni és elkapni. Ugyan konkrét bizonyítékot senki nem talált, a csapatot keményen megbüntették, és Tom Brady sztárirányítót is eltiltották négy meccsre, ami alapjaiban rengette volna meg a Patriots címvédésének esélyeit. Brady viszont fellebbezett, és a Patriots-drukkerek nagy örömére vissza is vonták az eltiltását. Ennek egyedül a Pittsburgh Steelers legénysége nem örül, hiszen Bradyék ellenük kezdenek a szezon nyitómeccsén, szeptember 10-én – nálunk 11-én, pénteken hajnalban –, hiszen a Steelers több fontos játékosa nélkül kényszerül nekivágni a szezonnak, így a papírforma szerint Bradyéké lehet a győzelem.

Bajnokból botrányhős: Tom Brady, a New England Patriots vezére

/Fotó: chatsports.com/

Új kezdetek

A tavaszi drafton, vagyis a csapatok éves játékosbörzéjén, ahol előző évi eredményességük alapján, fordított sorrendben válaszhatják ki az új tehetségeket, két fiatal irányítóról szólt minden, nevezetesen Jameis Winstonról, akit a Tampa Bay Buccaneers vitt el, illetve a hawaii származású Marcus Mariotáról, aki a Tennessee Titanshoz került. Habár az újoncoknak nehéz az életük az NFL-ben, és kell egy kis idő, amíg felveszik a játék ritmusát, az egyetemi évekiben mindketten a legelitebb csoportba tartoztak – a legkiválóbb egyetemi játékosnak odaítélt Heisman Trophyt például mindketten megkapták –, így erre a két csapatra mindenképp érdemes odafigyelni. Már csak azért is, mert a tavalyi egyetemi bajnokság elődöntőjében már szembenéztek egymással – az akkori párbajt Marcus Mariota és az Oregon Ducks csapata nyerte –, és az idei alapszakasz első meccsét szintén egymás ellen vívják majd, immáron az NFL színeiben. Ahogy a pár éve szintén elsőként elvitt Andrew Luck irányító vezette Indianapolis Coltsra is, ahol egyre inkább sínre kerülnek a dolgok, illetve a nagy öreg, Peyton Manning is mutathat még néhány trükköt a Denver Broncosnál.

Marcus Mariota és Jameis Winston, az idei draft két irányítótehetsége 

/Fotó: 120yard/

De ki nyeri a Super Bowlt?

Ez az, amit mindig képtelenség megjósolni, hiszen az amerikai futball szépsége pont abban rejlik, hogy a szezon elején esélytelennek tartott csapatok is befuthatnak a végén, a rájátszásban pedig, mint ahogy az ősi indián mondás tartja, teljesen új szezon kezdődik. A címvédő New England évek óta favorit, ahogy a Green Bay Packers, illetve a Bradyék ellen az utolsó percekben vereséget szenvedő Seattle Seahawks is, de odaérhet a Colts, a Kansas City Chiefs, a Baltimore Ravens és a betonkemény menetrendet kifogó Pittsburgh Steelers is. Az idei NFL-szezon különlegessége, hogy jövő februárban az ötvenedik Super Bowlt játsszák, a liga pedig a megszokott odafigyeléssel és igényességgel készül a jubileum megünneplésére, szóval aki eddig nem követte az NFL-t, annak ezért is érdemes bekapcsolódnia, de ez a szezon a rutinos amerikaifoci-rajongóknak is biztosan tartogat néhány csodálatos pillanatot.

Andrew Luck és az Indianapolis Colts is bejelentkezne a bajnoki címért