„A magyar virtust hozom vissza az ökölvívásba

„A magyar virtust hozom vissza az ökölvívásba" - Erdei Zsolt

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség szombati beszámoló közgyűlése után, tisztújító közgyűlést is tartott, ahol Csötönyi Sándor helyét egyetlen jelöltként, százszázalékos támogatottság mellett Erdei Zsolt vette át.

A tagok, a szövetséget 1996 óta irányító Csötönyi Sándort tiszteletbeli elnöknek választották, mely gesztus biztosítja az ex elnököt a nyugodt és békés nyugdíjba vonulás lehetőségéről. A tisztújítás a MÖSZ elnökségét és az ellenőrző testületét is érintette, a pozíciókról ismét a közgyűlés szavazott, melynek eredménye a következő lett:
 
A MÖSZ alelnökei: Dér Tamás, dr. Berkes István, ifj. Lasz György, ifj. Süllős Gyula, Pajna Zoltán, Pantl Péter, Soós Zoltán.
 
Az új elnökség tagjai: Balogh Sándor, dr. Sarlós András, dr. Kassai László, dr. Kálózdi Tamás, Draskovics Szilárd, Horváth Ferenc, Kepli József, Kóczián József, Kovács Géza, Rieb György, Sárközi Márk, Szabó Sándor, Varga Gergely.
 
Az Ellenőrző Testület vezetője Dr. Orodán Sándor, a tagjai pedig: Dr. Rátkai Norbert, Dr. Pálos Péter, Fásy Ádám, Szántó László, Turbucz Gábor, dr. Laczkó János
 
A MÖSZ hivatásos tagozata is eljuttatta kéréseit a közgyűlésre, melyeket a közgyűlést levezető elnök annak ellenére olvasott fel, hogy a beadvány sem tartalmában, sem a beadás határidejét tekintve nem felelt meg az előírásoknak, így tehát a jelen lévők döntést nem tudtak hozni ezekről. A profik 2 kéréssel fordultak a közgyűléshez és egy főt elnökségi tagnak jelöltek, de ezt az igényüket az előírt határidő után adták le, így jelöltjük nem kerülhetett a jelölőlistára. Ezen felül szavazati jogért fordultak a döntéshozók felé, amely kérésről a MÖSZ alapszabály rendelkezik, így abban a közgyűlés nem dönthet. Valamint kérték a hivatásos versenyzők amatőr szabályrendszerű versenyein való indulásának jogát. Ez a kérdés az előzőhöz hasonlóan nem tartozik a közgyűlésre, hiszen ebben a világszövetség (AIBA) állásfoglalása az irányadó.
 
Hétfő reggel mind az újonnan megválasztott elnök, mind a leköszönő, tiszteletbeli elnök megjelent a Sportok Házában és elkezdődött a sportszervezet hivatalos átadása és átvétele. Az új elnök és tisztségviselői hamarosan felállítják a működés új rendjét és kialakítják a szervezet mindennapi életét. A Sportok Házának aulája, már hétfő reggel több interjú helyszíne volt, hiszen Erdei Zsolt személyét és új pozícióját a média jelentős érdeklődéssel kíséri. Az elnök úr az újságírók kérdésére elmondta, hogy az ökölvívásba azt a régi virtust szeretné visszahozni, amivel ő maga is rendelkezett a szorítóban és amivel szemben, minden ellenfélnek megremeg a lába.