Kispál Zoltán csúcsformában várja az erdélyi gálát

Kispál Zoltán csúcsformában várja az erdélyi gálát

A Felix Promotion International november 17-én, Aradon rendezi következő élő televíziós bokszgáláját

 
A Felix Promotion International november 17-én, Aradon rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában két nemzetközi címmérkőzés kapott helyet, de további érdekesnek ígérkező párharcok is várják a bokszszerető közönséget.
 
Az egyik ilyen Kispál Zoltán mérkőzése lehet, aki mindig igyekszik tűzbe hozni a szorítót; kemény, férfias ökölvívása miatt sok rajongó kedveli a kecskeméti bunyós küzdelmeit. A 27 esztendős versenyző az erdélyi eseményen a bosnyák Branislav Malinovic ellen húzz kesztyűt.
 
„Úgy érzem, hogy nagyon jó formában várom a bosnyák elleni küzdelmet, mivel az októberi fellépésem után edzésben maradtam, és abból építkezve folytattuk a felkészülést edzőmmel, Szakállas Ferenccel” - kezdte Kispál. „Nagyon várom a mérkőzést, ami számomra abból a szempontból is különleges, hogy profi bunyósként még nem léptem kötelek közé az ország határain túl.”
 
Az ökölvívó, korábban elsősorban az erejére építette fel a taktikáját, de az utóbbi hónapokban sokkal többet foglalkozik az ökölvívás technikai részével.
 
„Már nem feltétlen a kiütés az elsődleges célom, hanem egy kicsit megfontoltabban, tudatosabban szeretném legyőzni az aktuális ellenfelemet. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ha adódik a lehetőség, akkor nem használom ki, és nem zárom le a mérkőzést egy kiütéssel. Nyugodt, de robbanékony ökölvívást szeretnék bemutatni a ringben!” - tette hozzá.
 
A közel 2500 néző befogadására alkalmas aradi Sala Polivalenta-ban megrendezésre kerülő eseményen két nemzetközi bajnoki címmérkőzést is láthat majd a sportcsarnokba kilátogató publikum, valamint a tévénézők széles közönsége.
 
A helyiek kedvence, a váltósúlyú Flavius Biea (15 győzelem, 1 vereség) a WBA „Continental” bajnoki címért küzd, a venezuelai Yeison Gonzalez (11 győzelem, 1 vereség) ellen. A másik főmérkőzésen a szegedi Kis Máté (12 győzelem, 0 vereség, 2 döntetlen) új súlycsoportjában, nagyközépsúlyban, a WBO (Bokszvilágszervezet) interkontinentális övéért száll harcba.
 
Az aradi eseményen kötelek közé lép még Egedi Renató, Cezar Juratoni és David Buciuc is. A Felix Promotion International november 17-i rendezvényét Magyarországon a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben, míg Romániában előreláthatólag a DigiSport közvetíti az eseményt.
 
Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.