Száz kilométer mögötte, 980 előtte

Száz kilométer mögötte, 980 előtte

mi a legjobb felkészülés egy déli-sarki expedícióra?

Bírni kell. Nem csupán mentálisan, hanem fizikailag is. Hiszen napi 25 kilométer ötven napon keresztül megviseli az ember szervezetét. Rakonczay Gábor arra készül, hogy első magyarként a kontinens (vagyis az Antarktisz) partjáról indulva, gyalogosan elérje a Déli-sarkpontot. Ez azt jelenti, hogy 980 kilométert tesz majd meg hóban, fagyban, olykor mínusz negyven fokos hidegben.  S hogy mi a legjobb felkészülés egy déli-sarki expedícióra?

Valami olyasmi, ami hasonlóan veszi igénybe a testet és az elmét, mint a monoton gyaloglás ötven napon keresztül. Rakonczay Gábor bárkivel beszélt, az ultrafutást javasolta felkészülésként. Az alacsony pulzussal történő, hosszú ideig tartó, monoton megpróbáltatás ugyanis éppen olyan, mint a jég birodalmában gyalogolni. „Szeretem az ultrafutást. Még van benne mit fejlődnöm, de van már mögöttem néhány kétszáz kilométeres verseny, tehát csinálom – mondta Rakonczay. – Ezt a sportot nem feltétlenül kell tizenévesen elkezdeni, ráérsz harminc fölött, sőt, akár ötvenévesen is, mert a fizikum csak egy része az ultrafutásnak, de nagyon fontos, hogy fejben is ott kell lenni. Mert amikor minden porcikád tüntet, hogy kész, kivagyok, hagyjál békén, akkor te hozol egy döntést, és azt válaszolod, hogy megyünk még négy-öt órát. Fejben dől el az egész.”

Gábor péntekről szombatra virradóra futott száz kilométert a Margitszigeten felkészülésként – s tette ezt úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Vidáman, jó kedélyűen, strapabíróan. Jó barátja, az ultrafutó Ötvös Ádám végigkísérte útján, és sokan csatlakoztak hozzájuk menet közben is. Volt, aki egy maratoni távot futott velük, akadt, aki egy-két körre csatlakozott. „Beszélgetős, jókedvű futás volt, nekem nyolcvanöt-kilencven kilométernél volt egy holtpontom a hajnali órákban, de azután átestem rajta, és mentünk tovább – folytatta Rakonczay. – A hőmérséklet is ideális volt, tizenkét fok alá nem ment, úgyhogy jól bírtuk. Ennek a futásnak most leginkább az volt a célja, hogy kicsit megterheljem a lábamat, mert ez legutóbb is bevált. Mire elindulok, meggyógyul majd, és sokkal jobban fogja bírni a bakancsot. A futás számlájára írom, hogy legutóbb is nekem egyedül nem voltak vízhólyagjaim a bakancstól, amitől sokkal könnyebb és biztonságosabb az egész.”