Szupercella – Pileus EP

Szupercella – Pileus EP

A Szupercella zenekar ötlete még 2012-ben született meg Orfűn, amikor egy fesztiválozó fiatalember a délutáni lazulás során elkezdte játszani egy másik vendég egyik nagy kedvencét (Smashing Pumpkins - Today).

Mivel több közös pontra is fény derült ízlésileg az addig egymást nem ismerő fiatalok között, hirtelen felindulásból zenekaralapítási szándéknyilatkozatot tettek egymás felé. Más zenekari teendők, elfoglaltságok, kötelezettségek miatt csak 3 évvel később jött el az ideje a megvalósulásnak, 2015 májusában alakult ki az első teljes felállás. Az újdonsült zenekar a továbbiakban is ezt a rohamtempót követte, néhány koncert után, alig két év alatt máris elkészült az első három dalos demo EP, a Pileus. A pileus egy olyan felhőfajta, ami előrevetíti egy vihar képződését, ahogy remélhetőleg ez a kiadvány is előrevetíti az újabb Szupercella albumokat. A felvételek teljesen DIY módban készültek, a saját próbatermükben vették fel a sávokat, maguk keverték és maszterelték őket. A stílus amolyan rockos olvasztótégely: gitáros rockzene, hol grunge-osabb, hol funkysabb, hol punkosabb, hol metálosabb elemekkel. Az EP meghallgatható a youtube-on, de minden dalhoz készült egy szintén DIY videoklip is.