Új Nest of Plagues single

Új Nest of Plagues single

A Nest Of Plagues projektet Ivanics Dániel, Fűr Balázs és Breier Máté indította el 2014 júniusában.

Ténylegesen októberben, Bölcskey Tamás csatlakozásával alakult ki a végleges felállás és a zenekar működése. 2016 nyaráig néhány fellépés, illetve folyamatos kísérletezés és dalírás jellemezte a zenekar életét. Ezen időszak végén alakult ki a bandát jellemző irány - death metal-on alapuló súlyosabb zene, amelyben ötvözik a különböző, modern, súlyosabb metal irányokat a groove-os, dallamosabb témákkal, illetve vokál terén a különböző típusú hörgéseket a rekedtes, melodikusabb jellegű témákkal.
 
A stílus megtalálása után került sor az első stúdió munkára, amely során rögzítették az első EP-jüket, 'Nest Of Plagues' néven Simon István (No Silence Studio) gondozásában. Az artwork Bakonyi Örs (Hartproject Tattoo Art) által készült. Az EP megjelenésével egy időben megnyerték a budapesti Rocktogon Tehetségkutatót. Októberben résztvettek a nemzetközi GBOB tehetségkutatón, amelyen a temesvári Revolution Fesztiválon, valamint az Angerseed által rendezett 2017-es fesztiválon való fellépést nyertek.
 
2017 január óta a zenekar nagy erővel dolgozik az első nagylemezén. Áprilisban felléptek a Dürer Kertben megrendezett Moshing Rabbits Fesztiválon, ahol néhány új szám is szerepelt a setlist-en. Április 30-án jelent meg az új single-ük, 'The Faceless Ones' néven, amelyhez a Proving Ground Pictures jóvoltából lyric video is készült.
 
A zenekar nyáron több hazai fesztiválon, illetve a GBOB tehetségkutatónak köszönhetően a Revolution Fesztiválon is fellép.