Sick-Room

Sick-Room

Rólunk: A kaposvári zenekar alakulása 2001 augusztusára datálható. Az akkor még 6 tagból álló horda (Ilem, Nitro, Nordberg, Psyho, O.A., DJ Bunny MF) eltökélte, hogy egységet fognak alkotni és a zenei sokszínűséget, ami jellemzi őket, megpróbálják összegyúrni az extreme metal keretein belül egy egésszé. 2002-ben be is vonultak egy kaposvári stúdióba és sikerült rögzíteni egy maxit. Mivel limitált példányszámban készült a sokszorosítás ezért csak nagyon kevés rajongó büszkélkedhet a tulajdonjogával:). Ezen a maxin kapott helyet a Pink Dreams (old version) című szám is, amihez készült egy videoklip Szőke András rendezésévelAz MTV Megawatt című műsor palettáját díszítette kerek egy évig.Természetesen elkezdődött a koncertezés - tehetségkutatók, kisebb fesztiválok következett. 2004-ben csatlakozott And/Or (ex-Murderer) a bandához, majd követte 2005-ben Szasza, aki O.A. helyére került. Elkezdődött a már meglévő számok átgyúrása és az újak írása. Így érkeztünk el 2006 végéig, mikor is a zenekar bevonult a pécsi Fidó stúdióba és rögzítette Pigwash For Enemies című albumát, ami 2007-ben látott napvilágot. A címadó számhoz készítettek egy videoklipet, ami az MTV Megawatt műsorán debütált. Az albumról megjelent pozitív kritikákon felbuzdulva nekiláttak gőzerővel a második anyagnak, persze közben folyt az első album népszerűsítése: koncertek, rádió, interjúkon szereplés (Gorezone, ÚJ Rock-korszak), felkerült a NOISE és a PIGWASH FOR ENEMIES című dal a Maximum Hardcore Street Revolution II. válogatás lemezre, illetve a paksi Jazz-Pop-Rock tehetségkutatón, ahol a harmadik helyezést és a különdíjat vihették haza, valamint eredményeképpen felléptek a pécsi Rockmaraton színpadán. Sajnos történt eközben egy-két rossz dolog is, Psyho távozott a zenekarból, helyét DJ Bunny MF vette át. Nem sokkal ezután a Powerground managment istállójába került a zenekar és egy évig erosítette annak irányvonalát,az elválásnak csak annyi oka volt hogy az új lemez miatt úgy döntött a zenekar hogy kivonja magát a koncertezésbol és kizárólag arra összpontosít. Jelenleg az utolsó simítások folynak az anyagon, és ha minden jól megy felvételekkel, keveréssel együtt 2010 szeptember-október körül a polcokon is megtalálható lesz

Tagok: Ilem-gitárNordberg-dobokSzasza-bassNitro-énekAnd/or-gitárDjbunnymf-scratch,sampler,ének

Általános információk

Település: Kaposvár
Tel.: +36-70/669-40-51
E-mail:
Weboldal: www.myspace.com/sickroom1