The Dillinger Escape Plan - Interjú Ben Weinman-nel

Két évtizede még szimplán progresszív death-nek hí...

Két évtizede még szimplán progresszív death-nek hívták a dzsesszel fuzionáló, brutális tempókkal és komplex riffekkel ékesített metalt, tíz évvel később már mathcore, metalcore, matek metal, ésatöbbi neveket kapta a műfaj, amelynek egyik pionírja az október 6-án ismét hazánkba látogató The Dillinger Escape Plan. A VH1 Metal Evolution c. műsora a progresszív metal utolsó epizódjának és a "világ legveszélyesebb zenekarának" titulálta a bandát. A fő komponista, egyetlen alapítótag, gitáros Ben Weinmant pedig a gitárvilág legmarkánsabb szakmagazinjai már a legnagyobb bárdisták közé sorolják. Őt kérdeztük az A38-as koncert előtt egy héttel erről-arról.


Ahogy az sok komplex zenét játszó zenekarnál rendszerint megesik, ti is elkezdtetek közérthetőbb irányba mozdulni. Az új lemezetek címadó dala (One of Us is the Killer) úgy indul, mint egy bristoli triphop szerzemény és egy dúdolható refrén is felbukkan. Új zenei hatások értek vagy új közönségréteget céloztatok be?

- Ben: Nos, az helyzet, hogy a dobosunk, Billy (Billy Rymer) valóban sok eletronikus zenét hallgat mostanában, drum n’ bass-t, triphop-ot, ilyeneket és óhatatlanul beszivárogtak ezek a hatások a témáiba. A dal, amit említettél például valóban ékes példa erre. Amúgy meg nem állítanám, hogy új keletű lenne részemről egyszerűbb témákat írni, bár az is igaz, hogy az új albumon szembetűnőbben érződik ez. Szerintem továbbra is megmaradt tipikus Dillinger-sound és hangulat, viszont valami újat kellett már nyújtsunk a múlthoz képest, ez pedig a mi esetünkben a szimplább, hagyományosabb dalszerkezeteket jelenti. Kifejezetten kihívás volt ez számunkra. A mi részünkről például azért jelentős ez a változás, mert jóval kényelmesebb játszani ezeket a dalokat. Hogy a hallgatóknak mit jelent, az majd kiderül.



Ez egyben egy új korszak előszele?

- Ben: Ami biztos, hogy a jövőben sem fogunk nemet mondani a kihívásokra és továbbra is egy cél lebeg a szemünk előtt: egyre jobb és jobb dalokat, lemezeket írni. Még nem tudni, hogy ez a gyakorlatban mit fog jelenteni.

20 éve elképzelhetetlen volt, hogy olyan zenekarok, mint az Atheist vagy Cynic ilyen sok ember megmozgasson, mint aztán 10 év elteltével például ti is. Mit gondolsz, mi az oka, hogy divatba jött az extrém, progresszív, avantgarde metal?

- Ben: Eleinte minket sem bírtak a rádiók, tudod, amolyan kis ellenségek voltunk a szemükben. (nevet) Én azt mondanám inkább, hogy a „zenészség” lett még népszerűbb. Ha megfigyeled, rengeteg fiatal zenekar bukkant fel, ahol a tagok valami félelmetesen tudnak játszani a hangszereiken. Szinte verseny alakult ki, ki teker vagy dobol gyorsabban. Ezt a technikai tudást pedig leginkább az efféle muzsikákkal lehet demonstrálni. A 80-as évek metal zenészei nagyon ügyesnek számítottak akkoriban, de a maiakhoz képes… (nevet) Szóval szerintem „jó zenésznek lenni” – ez jött elsősorban divatba.

Hallgattad anno amúgy ezeket a prog. death bandákat?

- Ben: Abszolút death metalon nőttem fel, de leginkább Morbid Angel-t és Napalm Death-t hallgattam meg rengeteg hardcore-t és fusion jazz-t.

Úgy tudom, vegán vagy és straight edge. Miféle filozófia áll ennek hátterében?

- Ben: Tulajdonképpen nem vegán vagyok, vegetáriánus. Tehát eszem tojást, sajtot meg mindenféle tejterméket a vegánokkal ellentétben. (Ne higgy el mindent a wikipédiának – V.G.). A döntésem mögött nem csupán egészségügyi dolgok állnak, etikai tényezők is vannak. Benne van a tiltakozás az állatok tömeges gyilkolásával szemben, valamint hiszem azt, hogy az ipari állattartás megszüntetésével meg lehetne szüntetni az éhezést a világ legszegényebb országaiban. Tehát ez valamiféle harc is a tudatlansággal, az emberek vakságával szemben, akik nem látják, mi is folyik voltaképpen körülöttük. Meg tudnánk változtatni… nem is, inkább meg tudnánk őrizni a világot olyannak, amilyen az a maga valójában lenne, ha mindenki tisztában lenne a valósággal. A szuperigazság (supertruth – így mondta) az, ami igazán fontos számomra és talán fel tudok nyitni pár szemet az életvitelemmel.

Pszichológiát tanultál az egyetemen a Dillinger megalakulásakor. Foglalkozol még ezzel a tudományággal?

- Ben: Az a helyzet, hogy a baráti körömben és a családomban sokan foglalkoznak ezzel a témával, az édesanyám javaslatára vettel fel anno ezt a szakot, de az igazat megvallva, engem nem nyűgöz le annyira ez a tudományág, mint őket. Tehát nem igazán.

Mi a helyzet a Giraffe Tongue Orchestrával?

- Ben: Ez elsősorban egy baráti társaság, és csak másodsorban egy zenei side project, amiben ott van rajtam kívül Brent Hinds (Mastodon-gitáros), az egykori Mars Volta-dobos Jon Theodore és Eric Avery, akit elsősorban a Jane’s Addiction-ből ismeretes. (A bőgős 3 éve lépett ki onnét, azóta szólókarrierjére fókuszál – V.G.). Szóval, amikor csak időnk engedi, összeülünk dumálni, és ha úgy alakul, zenélünk is esetleg. Nagyon alkalmi sztori ez, de most úgy tűnik, december magasságában összeütünk valami felvételt azért. Előremutató, kísérleti muzsika lesz, annyi bizonyos.

A Parasitic Twins c. dalotokhoz készült klip két magyar fiatalember, Merényi Dávid író-rendező és Tóth Gergő (Blind Myself) nevéhez fűződik. Hogy született az együttműködés?

- Ben: Gergővel Budapesten kötöttünk barátságot, hamar kiderült róla, hogy a magyar Hedbanger’s Ball műsorvezetője, amúgy pedig nagyon jó ötletei szoktak lenni, már ahogy elnéztem korábbi munkáit. Így hát rábíztuk a dolgot, aminek a végeredménye igazán cool lett. A forgatások Magyarországon zajlottak kizárólag magyar színészekkel, a rendező, Dávid is kitűnő munkát végzett. Szóval nagyon szerencsés együttműködésnek találjuk.

Némiképp David Lynch-es a klip hangulata. Mi a véleményed? Kedveled őt amúgy?

- Ben: Így van, egyetértek. Persze, az egész zenekar és én is nagyon bírjuk a filmjeit.

V.G,