Ricardo Martinez – „A jóga nem csak másfél-két óra izzadás a matracon”

Ricardo Martinez – „A jóga nem csak másfél-két óra izzadás a matracon”

Először, mint lelkes jóga-gyakorló találkoztam a G...

Először, mint lelkes jóga-gyakorló találkoztam a Ganapati Stúdióban interjúm alanyával, a venezuelai Ricardo Martinezzel, akiről hamar bebizonyosodott: nem csak gyakorlott ashtanga oktató, de világjáró, utazó, hegymászó és még a jó zenét is szereti! Messziről érezhető kiegyensúlyozott energiája és nagyon kíváncsivá tett, hogy milyen az életmódja, szellemisége és a viszonya a jógával. Ezekről olvashattok a továbbiakban.

Meséld el találkozásod történetét a jógával!

- Már 14-15 éves koromban megszületett a gondolat a fejemben, hogy szívesen kipróbálnám, de akkor még nem ösztönzött semmi a cselekvésre. 18 éves korom tájékán aztán, az egyik barátom nővére (lyengar jógaoktató) egy napon visszatért Indiából, elhívott az órájára és én mentem. Ettől a naptól kezdve sosem volt megállás. Megpróbáltam rengeteg ágazatát a jógának, de igazán az ashtangában találtam meg azt, ami számomra tökéletes. 2006 óta, csak ezt gyakorlom.

Hol kezdted?

- Venezuela fővárosában, Caracasban születtem és nőttem fel, ott ismerkedtem meg a jógával is, először. Később, amikor kezdett egyre komolyabbá válni, mint életmód, az otthonom már nem csak Venezuela volt, hanem India is. Meg persze, sok más helyen is megfordultam.

Lino Miele, olasz származású jógaoktató volt a tanítód, mestered. Hol hozott össze a sors, milyen a kapcsolat köztetek?

- Először Indiában találkoztam vele és bár valóban olasz, rengeteget utazik és tanít, világszerte. Olaszországba szinte csak pihenni, kikapcsolódni jár. A tanító olyan a tanítványnak, mintha az apja lenne: egy példakép. Talán, én is az ő példájának köszönhetően utazom sokat. 2008-ban találkoztam vele először, és amolyan „szerelem volt első látásra” (nevet). Ezt követően minden évben kint töltöttem 4-6 hónapot Indiában, de volt, hogy ő csak 2 hónapot maradt, ezért találkoztam más tanárokkal is. Volt egy német tanítóm is, Rolf, akit szintén nagyon kedveltem. Ő már 30 éve él Indiában.

Milyen munkáid voltak, hogy váltál oktatóvá?

- 15 éves koromtól 18 éves koromig szörfdeszkákat javítottam és újítottam fel ismerősöknek, meg akik megkértek rá. Volt egy kis keresetem ebből, de nem a megélhetés szintjén. Dolgoztam telefonközpontban is, de az rettenetes volt, nem szerettem. A legutolsó komolyabbnak mondható hivatalos munkám egy dohánycégnél volt, mint irodista. Teszem hozzá, régebben rengeteget cigarettáztam, de életem ekkori szakaszában már letettem és nem volt kellemes, hogy mindenki befüstölt az irodában! 6 hónap után aztán bizonyossá vált, hogy nem ez az én utam, nem vagyok egy irodista alkat. Nem sokkal később (még mielőtt szándékomban állt volna jógát oktatni), egy ismerős megkért, hogy helyettesítsem őt az óráján, mert nem tudja megtartani. Nem akartam vállalni, de annyira kérlelt, hogy végül belementem és talán nem is furcsa, de reszkettem, mint egy nyárfalevél! Ezután az események történtek maguktól, minden úgy jött, ahogy kellett és most abból élek, ami az életem; ashtangát oktatok.

Minek köszönhetjük, hogy kis országunkba is eljöttél (nem először)?

- A helyzet az, hogy a barátnőm magyar! Indiában találkoztunk, én pedig, eljöttem hozzá.

Hogyan érzed: itthon nyitottak vagyunk a jógára, mint életmódra?

- Az ashtanga, amivel én foglalkozom, mindenhol egyformán nehéz, mert rengeteg figyelmet igényel és megértést. A jóga nem feltétlenül az, amit elsőre gondolsz róla, és nem feltétlenül egyezik az elvárásaiddal, így a legjobb, ha nincsenek is elvárásaid! Minden lassan jön csak, lépésről-lépésre. Ez egy rendszer, egy módszer, ami csak így működik. Egy kicsit nehéz legyűrni a türelmetlenséget, de nem csak itt, hanem általában a nyugati világban. Mindenki mindent akar és ráadásul rögtön, egyre többet és többet, és gyorsabban. Ráadásul veszélyes is, mert könnyen megsebesülhetsz, ha figyelmetlen, tapasztalatlan és mohó vagy. Egyébként itt Magyarországon nagyon nyitottak az emberek, vagy legalábbis felém azok. Rövid időn belül sokan elkezdtek járni az óráimra, ami bizalmat jelent és természetesen nyitottságot is az ashtangára! Néhány kivétel persze itt is van, de hol nincs?

Mit jelent számodra a jóga?

- Számomra a jóga az élet. A jóga nem csak másfél-két óra izzadás a matracon, hanem egy életmód, ami egész napon át tart onnantól kezdve, hogy kinyitod a szemed, odáig, hogy lecsukod (alvás közben alapjáraton jógázol, hiszen kapcsolódsz). A jóga az, hogy a pillanatban tartsd a jelenlétet, mindig. A jóga a tudatosság, a kapcsolódás! Nem csak az ászanákról szól. Persze fontos az ászana is, hogy megtanuld kontrollálni a tested, a légzésed és legfőképpen az elméd. Ez a legnehezebb dolog: irányítani az elmét! Szerintem az elme a mindenkori legnagyobb ellenségünk, mert sosem áll le! Mindig ellened szövetkezik, és azt mondja: „úgysem megy, úgysem tudod megcsinálni.” Honnan jön a félelem? Az elméből. Honnan jön a fájdalom? Az elméből. De képes vagy arra, hogy átvedd az irányítást, és ez jóga!

A húsmentes élet érdekes változásokat hozott számomra! Gondolom, te is vegetáriánus vagy…

- Igen, vegetáriánus vagyok, de nem kifejezetten a jóga miatt, hanem mert sokkal egészségesebb annak lenni! Gyerekkoromban ettem húst, hiszen otthon azt tálalták és meg kellett enni, de sosem éreztem nagy rajongást iránta. Aztán elkezdtem gyakorolni a jógát, egyre mélyebben belekerültem, megváltozott a gondolkodásom és az egész életem kezdett átalakulni. Először is, én mindig azt próbálom megértetni az emberekkel, hogy egészségügyi szempontból közelítsék meg a témát: mi nem vagyunk húsevők. Sem az emésztőrendszerünk, sem a fogaink nem alkalmasak a húsfogyasztásra, egyszerűen nem úgy lettünk „kitalálva”. Egyébként mindennek van energiája, és amikor egy állat meghal, rossz energiával hal meg (erőszak által, például). Tehát, amikor te megeszed a húst, ezt a rossz energiát is beviszed a szervezetedbe, és ez egyáltalán nem jó. Ráadásul a karmát sem lehet kijátszani, mert az erőszak erőszakot szül. Ha jót teszel, jó történik veled, ha rosszat, akkor rossz. Ennyire egyszerű ez! Sokan azt mondják: de nem én öltem meg az állatot! Én erre azt mondom: hát, így még rosszabb! Elmész a henteshez, ad neked egy darab húst és még csak nem is szembesültél a vérével, a szenvedésével, hanem „ártatlanul” befalatozod. Nyilván, ha a dzsungelben élsz, ahol a túlélésed függvénye a húsevés, és te magadnak szerzed meg a zsákmányod, az rendben van. De egy normál életben, ahol számtalan lehetőséged van ezt elkerülni, miért nem teszed? Egyébként, megválogatom, hogy kinek beszélek erről, tiszteletben tartom mások szokásait.

És mi van a növényekkel? Nincsenek energiáik?

- Dehogynem, mindennek van. De ez egy körforgás, a természet rendje, és a zöldségek, gyümölcsök azért vannak, hogy megegyük őket.

Látom, szép számmal akadnak tetoválásaid. Milyen jelentéssel bírnak?

- A jobb vállamon lévő minta tükröz engem a legjobban, ezért azzal kezdem! Én hiszek Istenben, bármilyen nevet is adunk neki, de a hindu kultúrában az egyik legmeghatározóbb alak Siva (a pusztító), én pedig elkötelezett vagyok hozzá. Ez a minta alapvetően egy mandala. A mandala egy kör alakú szimbólum, aminek védelmi szerepe van; Indiában gyakorta az ajtóra teszik, ezzel biztosítva magukat az ártó és rossz dolgok ellen. A tetoválást én terveztem ugyan, de egy barátom rajzolta meg! Olyan ez, mint egy virág: 8 szirma van, ezek jelképezik a jóga 8 főágazatát: jama, nijama, ászana, pranajama, pratjahara, dháraná, dhjána, szamádhi. Minden szirom magában foglalja a 3 színt: a pirosat, aranyat és a zöldet, amik egyébként a rasztafári mozgalom fő színei, de egyenként is megvan a jelentésük: Brahman a teremtő, Vishnu a megőrző, és Siva a pusztító. Látható a félhold is, Siva fegyvere, a háromágú szigony, az öt elem: tűz, víz, föld, levegő, éter, és 27 darab harmadik szem. Ahogy sok kultúrában, a hinduknál is mágikus erővel bír a hármas szám, és a 27 ugyebár, három a harmadikon.
A második tetoválásom egy indiai helyet ábrázol, Hampit, azon belül is Hanuman Templomát. Hanuman, a majom isten itt született, én pedig minden évben ellátogatok ide, elképesztően varázslatos hely és még hegymászásra is van lehetőségem.
Van egy oroszlánom, ami szintén rasztafári jelkép (Lion of Judah). Venezuela egyes partjait a Karib-tenger határolja, így elég sok hatás érkezik Jamaicáról. Ezzel nőttem fel, hiszek benne és szeretem is. 2012-ig egyébként raszta voltam, de már 4 kilót nyomott a hajam, úgyhogy úgy döntöttem levágom.
Van még másik négy szanszkrit tetoválásom: az „Om Sri Hanumate Namah” Hanumanhoz, az „Om Namah Shivaya”, Sivához, az „Om Gam Ganapataye Namaha” Siva fiához, Ganeshához való elkötelezettségem mantrája. Van egy hosszabb is, ez a Gurunak szól: „Gurur Brahmaa Gurur Vishnu
Gurur Devo Maheshwarah Guru Saakshaata Parabrahma Tasmai Shri Guruve Namah”.

Mesélj a hegymászásról is, kérlek!

- A jógát és a hegymászást ugyanabban az évben kezdtem, és mindkettő egyformán a szenvedélyemmé vált. Ha nem tanítom, vagy gyakorlom a jógát, megyek hegyet mászni. Egyébként, a lényegük nagyon hasonló: legyél a jelenben, 100%-ig itt és most! Tudnod kell mit csinálsz, hogy helyezed a kezed és a lábad, hogyan lélegzel. Kontrollálnod és tudatosítanod kell mindent. Emellett közvetlen kapcsolatban vagy a természettel is; ezermillió éves sziklákkal érintkezel, amelyek elképesztően gyönyörűek, imádom! Azt is szeretem, hogy kockázatos, és bizonyos szinten ki vagy téve a veszélynek. Bármelyik pillanatban összeomolhat minden! A bázisugrást is nagyon ki szeretném próbálni, ki is fogom egy nap!

Bizonyára tudod, hogy a fő téma nálunk a zene, azon belül is az igényes fajta! Az óráidon a relaxációt furulyával „vezeted”, de a minap láttam, hogy kiposztoltad Mick Jaggert, amint szarvangászanában (gyertya pózban) ügyeskedik! Közel vagy a zenéhez, az biztos. Miket hallgatsz?

- Szinte mindent szeretek, de a legközelebb a reggae áll hozzám. A véremben van, a reggae zene ideológiájával nőttem fel. Egyébként régen nagyon sok rock, metal zenét hallgattam, például Slipknotot, Soulflyt, Sepulturat, Panterat, Fear Factoryt és a régi Marilyn Mansont. Érdekes, a Metallica sosem jött be, de nem tudom miért?! Egyszerűen, nem.

Milyen hangszeren játszol még?

- Egész életemben, mármint 6-tól 17 éves koromig zeneiskolába jártam, de egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy ott hangszeren játszottam volna! Inkább elméleti órák voltak a zenéről, és aki igazán meg akart tanulni hangszeren, annak különórára kellett járnia, plusz pénzért, persze. Amúgy azt gondolom, hogy a zene valahol belül van és nem a suliban. Amikor furulyázom, lövésem sincs, hogy éppen mit csinálok, csak játszom, ami jön. Didgeridoo-n és az afrikai djembe nevű dobokon tudok játszani, tehát fúvósok és ütősök jöhetnek. Húrok? Nem, köszi! Próbáltam, de nekem az nem ment! (nevet)

Hol jártál már?

- Venezuelában, Kolumbiában, Ecuadorban, a Bahamákon, Brazíliában, USA-ban, Magyarországon, Spanyolországban, Olaszországban, Sri Lankán.

Melyik országokba jutnál el még szívesen?

- Indonéziába, Thaiföldre, Ausztráliába, Hawaiira, Etiópiába, Szenegálba és Dél-Afrikába. Ezek jönnek, idővel.

Nem nehéz ennyi pénzt megtakarítani?

- Nem mindig szükséges sok pénz ahhoz, hogy utazhass. Megveszed a jegyet, és a többi jön, magától!

Luszi