„Minőségileg magasra tettük a lécet” – megnyitott a KVLT
A Vörös és Kék Yuk legendás helyszíne volt a budap...
A Vörös és Kék Yuk legendás helyszíne volt a budapesti undergroundnak, októbertől pedig nem csak nevében, de arculatában is megújulva várja Óbudán régi és új vendégeit a hely utódja. A klub vezetőit, Magyar Zsuzsát, Jakab Zolit és Tóth Balázst kérdeztük a változásokról, újdonságokról.
Honnan jött a KVLT név? Csak a név változott, vagy a klub is megújult?
Z: Nemcsak nevében, hanem külcsínben is sokat változott a helyszín. A nevet Balázzsal találtuk ki, mivel egyrészt szerettünk volna visszautalni, hogy a viszontagságos idők előtt a mai hazai rockzenei élet krémje gyakorlatilag innen nőtte ki magát, másrészt a névvel szerettünk volna arra is utalni, hogy egy olyan, igényes helyet szeretnénk csinálni, ahol olyan művészek lépnek majd fel, akikre jó érzéssel járnak le az emberek és kuriózum lesz minden fellépés. Nyilvánvalóan a befogadóképességünk miatt megvannak a határaink, de igyekszünk a jövőben sok exkluzív, tartalmas estével jönni és nem szemétlerakóként működni máshonnan kivetett programok/zenekarok számára.
Visszatérve a megújulásra, új hangcuccunk van, ugye a pince jelleg és a kis belmagasság miatt azért a múltban volt némi harc az elemekkel :), azonban az eddigi új rendezvények alapján azt mondhatjuk, hogy minőségi előrelépés történt. A vendégtér pedig szinte teljesen átalakult, a falakon és a pult egy részén kívül semmi nem maradt meg. Naphosszat ecsetelhetnénk persze, hogy mi hogy néz ki, de igazából azt szeretnénk, hogy mindenki, aki tud jöjjön el, és nézze meg magának – arról nem is beszélve, hogy nem kevés pop-kulturális utalást rejtettünk el egy-egy dizájnelemben, tehát még a geekek is találhatnak maguknak valami érdekességet.
Azt már tudni lehet, hogy november végén a legendás brit GBH is fellép nálatok. Milyen érdekességekkel készültök még?
Z: Jó pár külföldi zenekar teszi nálunk tiszteletét. A nyitóhónap örömére október 24-én, pénteken egy ingyenes metal/hardcore rendezvény lesz külföldi zenekarokkal, de novemberben a GBH mellett jön hozzánk a texasi Close Your Eyes, a brit Polar, decemberben a bostoni modern hardcore banda, a Vanna, valamint a szintén brit Climates. Februárban lesz egy masszív modern death/core est a Within The Ruins, az I Declare War, valamint az Aversions Crown részvételével, de több egyéb turnét sikerült már megcsípnünk, amiről még nem beszélhetünk. Mindezek mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy minőségi hazai bandák lépjenek fel, ahogy említettem korábban, nem szemétlerakót szeretnénk csinálni. Jön pl. hamarosan az Apey & The Pea, de a keményebb színterek is képviselik magukat olyan zenekarok képében, mint a Kill With Hate, a Gutted vagy a Bornholm.
Hogy sikerült a nyitóbuli? Milyenek az első visszajelzések?
B: Nagyon biztatóak az eddigi visszajelzések. Szerencsére mindenkinek feltűnt a változás! :) Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy folyamatosan fogadják el meghívásunkat, és keresnek olyan zenekarok, akik eddig messze elkerülték a helyet.
A nyitóbulin, ami a The Southern Oracle turné indító koncertje volt, rengeteg olyan arcot láttunk, akik már legalább 7-8éve nem voltak klubban és mindemellett a fiatal generáció is nagy számban képviseltette magát. Nem is indulhatott volna jobban a szezon, hiszen szinte teltház volt!
Régen punk buliktól kezdve black metál koncerteken át goa partikig számos stílus képviselője megfordult nálatok. Ez marad a régiben, vagy változott a célközönség?
Z: Nem változott. Továbbra is nyitottak vagyunk minden stílusra, ami nyilvánvalóan, ahogy többször is említettük, legyen igényes. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy egyáltalán nem érdekel minket, hogy minél több embert vonzzunk be, és minél többet igyanak, de most már lassan mindenki lemegy “kutyába”, mi pedig ezt nem szeretnénk. Így belefér az is, hogy olyan, kulturálisan értéket képviselő programok legyenek, amelyek nem fogják csordultig tölteni a helyet, de az ember jó érzéssel nézi meg ezeket.
Ha jól tudom, a pult kínálata is változott, és kézműves söröket is árulni fogtok ezentúl.
B: Igen, italválasztékunk igencsak megújult. Underground koncerthelyszínként nálunk kapható először négy különféle csapolt kézműves sörkülönlegesség, az egyik legminőségibb gyártó, a Kaltenecker sörfőzde jóvoltából. Ízvilágában állandóan megtalálható közöttük a búza, borostyán, és IPA Chopper, míg a negyedik csapon folyamatosan változó kínálattal jelentkezünk. A hagyományos sörök kedvelőit pedig csapolt Tuborg és többféle dobozos termékkel várjuk.
Fontos még megemlítenünk, hogy borok frontján is történt változás,.A Varga Pincészet minőségi borainak széles választékával szeretnénk kedveskedni a borok szerelmeseinek, amiből természetesen nem hiányozhat az örök befutó fehér száraz Irsai Olivér.
Minőségileg magasra tettük a lécet, de mindezek ellenére árképzésében sikerült megmaradnunk az egyik legolcsóbbnak a budapesti klubok sorában.