“Ha magára ismer, találjon benne sorsközösséget”

“Ha magára ismer, találjon benne sorsközösséget”

Február 15-én debütál az Illetve zenekar első nagylemeze, az Elszórt szavak. A megjelenés kapcsán az együttes frontasszony-énekesnőjével, Márkus Ritával beszélgettünk a formáció alakulásáról, dalszerzésről, az albumkészítés folyamatáról, és az (interjú óta már lement) február 22-i lemezbemutató koncertről.
 
Mondhatjuk, hogy elég különleges felállásotok van - számos olyan hangszerrel, ami nem feltétlenül jellemző egy átlagos könnyűzenei formációra. Ezt tudatosan alakítottátok vagy egyszerűen így hozta az élet?
Amikor megalapítottuk a zenekart, először a baráti környezetből csatlakoztak hozzánk. Ambrus Lehel a kollegám volt egy munkahelyen és hallottam, hogy játszik klarinéton. Egy beszélgetés során megkérdeztem, hogy van-e kedve csatlakozni hozzánk. Akkor még két ének, dob, gitár és basszusgitár volt csak a zenekarban. Lehel szinte rögtön igent mondott. Surán Anitával már évtizedek óta barátnők voltunk, majd egyszer csak azzal keresett meg, hogy venni szeretne egy fuvolát, mert ő klasszikus zenét és hangszerjátékot tanult egész gyerekkorában. Felmerült benne újra, hogy játszana, miután többször hallotta az együttest. Így lett Anita oszlopos tagja a bandának - ebben az időszakban nagyon érdekes volt, hogyan  tudjuk a két fúvós hangszert összhangba hozni a dalokban. Egyre több helyről kaptuk a pozitív visszajelzést, hogy ezt a felállást ne engedjük el, mert egyedi és jót tesz ennek a zenei világnak. Nem indult tudatosan, de most már egyre inkább a védjegyünknek mondhatjuk.
 
A dalaitokban több stílus jellemzői is felfedezhetőek, például a pop, a blues, a jazz vagy a rock. Minek köszönhető ez a zenei kavalkád? Ti is ennyire sokféle zenét hallgattok?
Ahány tag, annyi zenei stílus szeretete jellemez minket. Tényleg így van! Eleinte elképesztően élesen el is határolódtunk egymás ízlésétől, csak azt tartottuk szem előtt, hogy az Illetve mit tud magában foglalni. Elég vegyes volt a felhozatal, még népdal is került a repertoárba - ami például tőlem, a frontembertől nagyon távol áll. Amúgy én is mindent meghallgatok, persze az tagadhatatlan, hogy a 2000-es évek alternatív/underground világában nőttem fel, ahogy a zenekar nagy része is. Ennek azért sokszor érezhető a lenyomata. 
 
Hogyan születnek a dalok? Inkább olyan zenekar vagytok, ahol egy személy a dalszerző, aki előáll egy szinte komplett dallal vagy együtt láttok neki kidolgozni egy kezdetleges ötletet a próbateremben?
Inkább együtt dolgozzuk ki a dalokat. Szalai János az sokszor, aki kezdi a pengetést, de volt olyan is, hogy a dobosunk Czimbi ötletére írtunk valamit. Aztán van az szituáció, hogy elkezdünk jammelni, és nekem van egy szövegkezdeményem és ott helyben a zenére megírjuk a teljes dalt. Alkotóműhely vagyunk, legalábbis csapatként, én így tekintek erre a zenekarra.
 
A számokat hallgatva szembetűnik, hogy milyen lírai szövegekkel és mennyire erős képi világgal dolgoztok. Mi jelenti a fő inspirációs forrást számotokra?
Dalszövegeket sokszor a lelki vívódások és történések alapozzák. Jankóval ebben már a kezdetektől egymásra hangolódtunk. Először egyébként versekből lettek dalszövegek, aztán valahogy rá éreztem a szövegírás szabadságára. Főleg, ha az akkordok, a ritmika és a zenei elképzelések is felöltöztetik az adott dalszöveget és témát. A líraiság és az erős képek abból fakadhatnak, hogy évek óta ráléptem egy olyan útra, ahol megismerhetem önmagam, ahol a hétköznapi mókuskerék mellett, kapaszkodóként mindig ott lesz valami, ami mentálisan helyre billent. Sok szöveg erről az útról szól. Az inspiráció pedig az, hogy minél több emberhez jusson el. Ha valaki magára ismer, akkor találjon benne egyfajta sorsközösséget, vigaszt. Ne érezze magányosnak magát, illetve merjen beszélni arról ami éppen feldobja, nyomasztja vagy csak egyszerűen érdekli.
 
Fel tudnátok idézni egy emlékezetes történetet az albumkészítésről?
Talán az egész album elkészítése emlékezetes marad számunkra. Nem hittük volna, hogy 2 év után fog mindennel együtt kikerülni az online platformokra. Sokszor mondtuk is, hogy talán legyen inkább a címe, hogy “Sosem készül el”. Egyébként valahol ez tényleg igaz, a mi szemszögünkből. Visszahallgatva a kész dalokat, még mindig eszünkbe jutnak apróságok vagy épp monumentalitások, amiket bele tennénk egy-egy nótába. A koncerteken ezeket így bele is csempésszük, ezért is érdemes eljönni, ha élőben játszunk valahol. Emlékezetes momentumként még a Pánikjárat forgatását emelném ki, ahol László Dorinával(Dorinka Stúdió), egy nap alatt hoztuk tető alá a klipet és minden percét élveztük. A végeredmény is magáért beszél, nézzétek meg YouTube-on! Igazi kreatív napot töltöttünk együtt és Dorina nagyon profin filmezte, rendezte és vágta meg az anyagot. Tervezzük, hogy még együttműködünk vele. Továbbá a lemez borítójának az elkészítése is bennünk marad, mert egyszer csak az Angliában élő barátnőm Nównøis(Nagy Edi), aki szintén zenészként tevékenykedik ott évek óta, előállt ezzel az ötlettel, mikor már sokadszorra nyafogtam neki, hogy annyi minden van a fejemben. Szóval kért egy kis időt és elkészítette nekünk a borítót, ami rögtön megtetszett a többieknek is. Mindig hittem abban, hogy a művészek és kreatív emberek közötti összefogás csak jót eredményezhet, és melengeti a szívemet, ha egy ilyen kollaboráció létrejön.
 
 
Hogyan készültök a lemezbemutató koncertre?
Óriási izgalommal készülünk a koncertre, az egész lemez anyagát, úgy, ahogy van, sorrendben bele építjük a műsorba. A dalok között kicsit majd mesélünk magunkról, illetve szeretnénk közelebb hozni az embereket az Illetve érzéshez. A nevünk is ebből ered egyébként: akire tudunk hatni, reméljük megilletődik. :)  Pörgős számokkal készülünk, és lesz a repertoárban olyan dal is, ami frissen ropogósan nemrég íródott. Viszont egy fontos üzenetet hordoz magában, így ezen a helyen a Gödör Underground Klubban kihagyhatatlan lesz. Megtiszteltetés, hogy itt léphetünk fel a Mouksa Undergrounddal és a Bobby Peruval együtt.
 
Mik a terveitek az idei évre? (Pl. Várható-e tőletek videoklip a lemez valamelyik számához? Vannak-e koncertek a tarsolyotokban? Stb.)
Többek között a terveink között szerepel, hogy minél több helyen fellépjünk, koncertezzünk. Alapvetően minket ez éltet, és szükségünk van rá. Ezen a téren, nyitni is szeretnénk más zenekarok felé, hogy közös estéket csináljunk. Fontosnak tartjuk, hogy adjunk egymásnak lehetőséget, mert olyan sok jó formáció van, és csak úgy terjedhet a hírünk ha egymás táborát összehozva élőben adjuk át a zenéinket. Idén is reménykedünk abban, hogy lesz fesztivál fellépési lehetőségünk. Vidéki városokba is szívesen mennénk, mert eddig például ha valamilyen messzi fesztiválon felléptünk, csak pozitív visszajelzést és szeretet kaptunk.
Videóklipet mindenképpen szeretnénk még valamelyik dalunkhoz, nehéz választani mert valamilyen sztorit bármelyik számra rá tudnánk húzni képekben. Egyelőre szöveges videóval, mindegyik ki fog kerülni a YouTube-ra a zenekari tagok ajánlásával. Felosztottuk a dalokat egymás közt, és röviden pár szóval fogjuk bemutatni a közönségnek.
 

Az interjú megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

pastedGraphic.pngpastedGraphic_1.pngpastedGraphic_2.png