“Közös élményeket szerezni semmihez sem fogható!” - Szelaví! és Bondoró fesztiválinterjú

“Közös élményeket szerezni semmihez sem fogható!” - Szelaví! és Bondoró fesztiválinterjú

Túlzás nélkül igaz, hogy bővelkedünk olyan fesztiválokban, ahol a zenén túl is kapunk tartalmat, minőséget, élményeket. Legyen az színházi, gasztronómiai téma, vagy akár a helyszín szépsége miatt szolgáljon feltöltődésképpen!

Most két nagyon friss és izgalmas fesztivál, a Bondoró és a Szelaví! kapcsán beszélgettünk Szendrei Virág Zsófiával, aki a fesztiválok igazgatója, és Szabó Rékával, aki pedig a produkciós vezetője ezeknek az eseményeknek.
 

Definiálható, hogy mi a fesztiválok „küldetése”? Mi az, ami miatt életre hívtátok őket? 

Zsófi: Abszolút definiálható. A Bondoró Fesztivál az utcaszínházat szeretné népszerűsíteni Magyarországon, emellett küldetése az is, hogy a hazai utcás életet minél inkább bekapcsolja a nemzetközi vérkeringésbe. Nem véletlen, hogy ez alkalommal már Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál néven indul neki a 2023-as évnek. Eddig is évről évre emeltük a nemzetközi produkciók arányát, jövőre is folytatódik ez a tendencia. Az már biztos, hogy olasz, belga és francia, spanyol és osztrák, valamint flamand, lengyel és cseh, továbbá finn produkciók is porondra lépnek a Bondorón. Újdonság az is, hogy az ötödik fesztivál már közvetlenül a Balaton partján, Balatonalmádiban várja a látogatókat, ez pedig reményeink szerint nagyon sokat hozzáad majd a fesztivál logisztikájához, illetve sok egyéb szempontból is kedvezőbb lesz a helyzet. Szerettük volna, ha könnyebb elérni a fesztivált, egyszerűbb odajutni és több lehetőség adódik arra is, hogy a közönség hol száll meg. 

Réka: A Szeláví! ezzel szemben, amellett, hogy a kortárs kultúra elemeit állítja középpontba, egyértelműen a vidék és természetkedvelők fesztiválja. Ez azt jelenti, hogy az ökotudatosság, a környezetvédelem és a helyi értékek adják a fő gondolatiságot. Ide az élet apró örömeinek közös ünneplésére invitáljuk Budapestről és a környékről az itt lakókat. Az aktív kikapcsolódási formák (túrázás, bringázás) ugyanúgy a program fontos elemei, mint a koncertek, workshopok és gyerekprogramok. 
 

Ha már itt tartunk, ti hogy látjátok belülről? A Szeláví! és a Bondoró fesztiválok karaktere az életben is olyan, mint a terveitekben volt?

Zsófi és Réka: Határozottan olyan!
 

Mindkét fesztivált gyönyörű helyeken rendezitek meg, nektek milyen a kapcsolatotok a helyszínekkel, a természettel?

Zsófi: A Bondoró 2023-ban a Balaton mellé költözik, méghozzá a balatonalmádi Öregparkba. Nagyon örültünk a város meghívásának, mert egy ideje fontolgattuk azt, hogy olyan helyen folytassuk a fesztivált, ami a családok számára ideális és természetközeli. Persze Kapolcs milliőjét nem lehet másolni, de hiszünk abban, hogy a Bondoró a tartalmától az, ami, és a látogatóink ezen az új helyen is rajongani fognak a fesztiválért. Balatonalmádi ugyancsak gyönyörű és a vízparti fesztivál több új távlatot is kinyit majd. 

A Szeláví! Pilisborosjenő mellett zajlik, az indulása óta. Én itt nőttem fel és nagyon közel áll a szívemhez ez a környék, a Teve-szikla, az egri vár másolatának környéke – ahol most a fesztivált rendezzük. De ezen túl is elmondható, hogy mind nagyon szeretjük a túrázást, a természetet és a természetközeli élményeket. 
 

A nyári fesztiválok sok esetben „csak” a szórakozásról szólnak, nálatok viszont hangsúlyos több minden is. A kultúra, a gasztronómia, a fenntarthatóság. Ezek évről évre kötelező szempontok, ugye?

Réka: Mi magunkra nézve gondoljuk ezeket kötelező elemeknek. Úgy gondoljuk, hogy egy fesztivál nem csupán szórakozásra teremt jó alkalmat: mivel sok ember verődik össze egy helyen, ez eleve kedvező helyzetet teremt arra, hogy komoly(abb) edukációs témák is terítékre kerüljenek. Hiszünk abban, hogy ha egy család már ott van a Bondorón, hogy megnézzen egy újcirkuszi produkciót, amin jól szórakozik, a jelenléte alatt más olyan programokba is belekóstolnak, amivel nem biztos, hogy máshol is találkoznának. Ugyanígy a Szelávín is. Arra apellálunk, hogy az egybeverődő baráti társaságokat nem csupán megmozgatjuk, hogy kijöjjenek egy Aurevoir.-koncertre, de ha már ott vannak, akkor a TASZ, vagy épp a Humusz Szövetség jóvoltából jogsegély vagy fenntartható hulladékgazdálkodás témáiban is ellátjuk őket gyakorlatias és fontos tudással. Eközben igyekszünk azon is, hogy az adott környezet egyéni sajátosságait domborítsuk ki: a Balatonnál balatoni borokat kínálunk, a Pilisben pedig pilisborosjenői söröket, és így tovább. 

 

 

-----
Írta: Könnyű Flóra
Fotó: Kelemen Gergő Photography
-----
 
A TELJES INTERJÚÉRT KERESSÉTEK A ROCKSTAR MAGAZINT A RELAY ÉS AZ INMEDIO HÁLÓZATÁBAN ORSZÁGSZERTE!
HA PEDIG ONLINE OLVASNÁTOK, CSAK AJÁNLANI TUDJUK AZ ÚJSÁGOK NETFLIXÉT, A LAPTAPIR.HU-T, AHOL SOK MÁS MAGAZIN MELLETT MINKET IS TUDTOK OLVASNI!
 
Az aktuális címlapunk: