“Nem megfelelni kell, hanem csinálni azt, amit jónak érzünk”

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelve turnéra indul az egyik legnépszerűbb hazai pop-punkrock zenekar, a Fish!. Április 13-án Miskolcra, 20-án Pécsre, 26-án Szegedre, május 3-án pedig Debrecenbe látogatnak, hogy a jubileumi menetelést végül május 4-én az Akvárium NagyHallban koronázzák meg. Kovács Krisztián frontemberrel beszélgettünk a nosztalgiáról, a punkról és az új zenekari dinamikáról.

 

Mindenkiben, így bennem is ott volt a világ leigázására való vágy, illetve a törekvés erre, de sosem volt ez tudatos. A zenekar működése sem volt az soha olyan tekintetben, hogy ötéves terveket határoztunk volna meg, ami hogyha nem sikerül, akkor fejeknek kell hullania. Inkább a móka és a szabadság jellegét akartuk mindig megtartani és ezt szerintem a mai napig sikerült is. Amikor 1999-ben megalakultunk, akkor csak azt akartuk, hogy minél többet koncertezzünk, esetleg majd legyen egy lemezünk, eljussunk Budapesten, vagy ne adj Isten az országhatáron kívülre.

 

Hiába vagyunk „anti-tudatosok”, egy évre előre azért nagyjából tudjuk, hogy mit szeretnénk csinálni, csak nem feltétlen körvonalazódik pontosan, hogy teret tudjunk adni a zsigeri, ösztönös vagy spontán ötleteknek. Ne határidőknek és előre kitűzött közönségszámnak és elérési adatoknak kelljen megfelelni. A 25 éves jubileumot koncertsorozattal ünnepeljük, ezt természetesen amúgy is megtennénk, de így több hangsúlyt fektetünk majd a régebbi dalainkra is. Nem könnyű, mert közben elkezdtünk új számokat is írni, így biztosra veszem, hogy idén még kijövünk újdonságokkal…bár a legutolsó lemez még éppen csak egy egyéves lesz most, úgyhogy azt még bőven tudjuk pörgetni, de nyilván a 25 év kapcsán azért vissza is kell tekintsünk.

 

 

A legtöbb téma tőlem érkezik és a behatárolt zenei képességemnek köszönhetően ebből általában egy „Fish!-es valami” szokott születni, ami azt jelenti, hogy viszonylag egyszerű alapokra épülő, dallamos punkrock zene. Ezt most sincs másképp, de több teret kapnak majd a többiek is, hisz pont azért jött létre ez az új felállás, mert ami korábban volt, az már nem működött. Lesznek új ízek, de hogy milyenek, azt még nem tudnám konkrétan megmondani. A nagy kép nem fog változni, de nyújtózkodunk majd a műfajhatárokon túlra is, ami eddig sem állt túlságosan távol tőlünk. Hornyák Kristóf (dob) és Szapek Gergő (gitár) csatlakozásával felfrissültünk – lehet, hogy ez a születő zenékben is meg fog látszódni. Kristóf alapvetően a hardcore-punk színtérről jön, ami nekem nagy szívügyem, szeretem ezt a fajta zenét. Elképzelhető, hogy több lesz ebből a Fish!-ben, de Gergő témáit is elővettük màr.

 

Csodálatos! Egy picit vissza is idézte bennünk Zsoltival (Binges Zsolt – basszusgitár) a kezdeti korszakot, amikor négy olyan csávó nyomta együtt, akik mind erre tették fel az életüket. Lehet, hogy ennyi idősen ez naivan hangzik, de úgy éld az életed, hogy mindenre jusson idő! Talán a szabadságérzet, amit a zenélés ad, az a legfontosabb. Nincs bennünk bizonyítási vágy, csak „just for fun” jelleggel nyomjuk, Jól átadja azt, hogy milyen a zenekari hangulat jelenleg, hogy ahogy beszélünk, most éppen Máltán ülünk egy csapatépítő tréningen, ahol száz sör mellett olyan alapvető dolgokról beszélgetünk, hogy milyen legyen a setlist, a klipek és ilyen már nagyon régen nem fordult elő. Azt gondolom, hogy ez a lendület egy jó ideig ki fog tartani.

 

Lemezenként is változó, hogy mennyi punkosabb dalunk van – ezalatt esetünkben a Green Day, The Offspring, Bad Religion fémjelezte vonalat kell talán érteni. A pop-punk-tól nem teljesen elrugaszkodva, de akár annál kicsit metálosabban megfogalmazva születnek meg ezek a dalok. A Kozmosz zenekarral – akik 12 és fél éves felállásukkal pont fele annyi idősek, mint mi – közösen csináljuk ezt a bulit. Mivel a punk a közös pont a két zenekar között, ehhez is igazodva lett ez a hívószó. Így elővesszük azokat a dalainkat is többek között, amik inkább ezt a konkrét vonalat domborítják ki.

 

 

Zenei megfogalmazásban abszolút a rap. A saját hálószobádban meg tudod csinálni az alapokat és el tudod mondani, hogy mi a bajod a világgal. A punk igazából szerintem ennyit jelent, az, hogy ennek mi az eszköze, az nagyjából teljesen mindegy. A mai fiataloknak a lázadó zenéje biztos ez, bárki elő tudja adni és bárki tud vele azonosulni. Az már más kérdés, hogy milyen mondanivalót képes átadni egy huszonéves egy tizenévesnek, de alapvetően a lázadás jelen van és ez számít.

 

Nagyon szeretem a ’90-es és a 2000-es évek hip-hop-ját, de a mai cicergő trapekkel nem tudok mit kezdeni. Mivel ez egy szövegközpontú műfaj, fontos, hogy miről szólnak ezek a dalok. Én azt látom, hogy a tanító, oktató jelleg egy kicsit háttérbe szorult a mainstreamben, de mint általában minden műfaj esetében, itt is meg kell karcolni a felszínt, mert az undergroundban sokkal értékesebb dolgok vannak. A Fish!-től sem áll annyira távol a rap egyébként. Sokszor nagyon sűrűek a szövegeim, ezért gyakran feláldozom az énekdallamokat a szövegért, így szövegelés, ilyen dallamosabb rapszerűség lesz ezekből, biztos, hogy lesznek ilyen dalok továbbra is.

 

 

Amikor másfél éve a lemez dalait írtam, akkor bennem volt, hogy közeleg a huszonötéves jubileum, és feljöttek bennem gondolatok a mai zene kapcsán. Ma már sokkal többen zenélnek, mint mikor mi kezdtük, így mostanra önmagában nem egy annyira érdekes dolog, ha valakinek zenekara van. A marketing előrébb való, mint maga a zenei produktum és a mondanivaló, ami természetesen jön az emberekből. Minden megváltozott a lájkvadászat hatására. Ezzel sosem tudtam azonosulni, és hál’ istennek senki más se a zenekar mindenkori felállásából. Van egy nosztalgikus felhangja annak, hogy valahogy visszaképzeljük magunkat abba az érzésbe, amikor mi elkezdtük ezt az egészet, amikor tényleg csak a mókáról szólt az egész. Persze benne van az is, hogy mi ezt már bizonyos értelemben „megtehetjük”: nem mi vagyunk a Metallica, de Magyarországon van egy stabil réteg, ami folyamatosan hallgat minket és kitart mellettünk. Nem fogunk úgy viselkedni, mintha 18 évesek lennénk, de maximum nosztalgikusan van pár dalban egyfajta visszavágyódás. Szerencsére olyan csávókkal dolgozunk együtt a zenekaron és a stábon belül, akik ezt hozzáállást vallják magukénak, így ebben tényleg visszakanyarodtunk a kezdetekhez.

 

Szerencsére nem. Szünet nélkül működünk 25 éve és mindig a jelenben: minden koncertünkön az utolsó lemezről legalább négy-öt dalt folyamatosan műsoron tartunk. Nyilván már gyakorlatilag életművünk van, úgyhogy viszonylag nehéz válogatni a számok között úgy, hogy minden lemez és minden közönség– és zenekar-kedvenc előkerüljön. Ez egyre nehezebb lesz a jövőben, de ennek az a szépsége, hogy nem megfelelni kell, hanem csinálni azt, amit jónak érzünk.