A nagy repohár-balhé

A nagy repohár-balhé

Kisebbfajta forradalmat váltott ki az elmúlt időszakban a repoharak reformja. Az ügy, miszerint a betétdíjas poharakért jó ideje csak a falunapok retró dodzsemzsetonjaira emlékeztető, úgynevezett token jár vissza. Valóban bosszantó egy kicsit…
 
Hol volt, hol nem…
 
Azt hiszem anno tényleg merő jó szándékból indult el az amúgy igen menő ötlet, hogy a sok pazarba, kukába, vagy sokkal inkább árokszélre menő, összegyűrhető prolipohár helyett egy vastagabb műanyagból készült, visszaváltható, mosható, újrahasználható bögre legyen a szórakozó tömegek társa a klubokban. A repohár aztán mint a futótűz terjedt, egyfajta környezetvédelmi csodaként emlegették, először csak egy-két helyen, majd egy ideje már majdnem minden nagyobb klubban és fesztiválon ebbe kapod a piádat. Az igazi megváltás végül mégis elmaradt. Hiszen a kezdeti motivációt adó pénzvisszatérítés, vagyis, a pohár négyszáz forintos betétdíja szépen elsunnyogott, és ha nem is köddé, legalább tokenné vált, ami tulajdonképpen egy értelmezhetetlen műanyag biléta, amit valahogy a kétezres évek Pokémon tazói korában volt utoljára menő gyűjteni. 
 
A bukós ügy egyébként akkor pukkadt ki, amikor a G7 nevű portál magára vállalta a missziót, és felszólalt az amúgy már régóta elégedetlenkedő koncert-polgárok nevében: „Az alapvetően hasznos megoldást(…) sikerült olyan dologgá alakítani, amit sokan élnek meg lehúzásként: a nem visszaváltható visszaváltós pohár bevonult a hiénataxisok, a túlárazott ATM-ek és a turistákat megkopasztó belvárosi éttermek mellé a turistacsapdák közé – azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ezt még a hazai terepen otthonosan mozgók sem tudják kikerülni, hacsak nem kerülnek el messziről jó pár helyet, vagy egyáltalán nem isznak, ami nem életszerű, főleg nyáron” – írják a cikkben, és valóban, elég bicskanyitogató a repohár elpiacosodása, mint jelenség. Hiszen így nem csak, hogy kötelezően fizetsz többet az adott szórakozóhelyen a sörért-borért-bármiért, hazamenetelkor, amikor már inkább kilőnél, még sorba kell állnod, hogy visszaadd a poharat, és megkapd a zöld kis kacatot, ami semmire sem jó. Aztán vannak, akik erre nem építve – hiszen úgysem az akár éjszakai buszjegyre is költhető aprójukat kapják vissza, csak egy tulajdonképpeni játékpénzt – tojnak az egészre, és szana-szerte hagyják a poharakat, amivel tulajdonképpen újra ott vagyunk, ahol a part szakad, gyűlik a szemét, de legalább fizettünk is érte. Szóval él a kérdés, kinek éri meg és miért a repohár ügy? Sajnos erre az egyetlen érvényes válasz az, hogy az adott szórakozóhely „nyerészkedik” rajta, ahogy a G7 cikke is rámutat a tényre. Ezenkívül más értelme nincsen a bulinak ezekkel a feltételekkel, mert, hogy a környezet megóvásáról már régen elfeledkezett a kezdeményezés, az egyértelmű.
 
De felmerülnek egyéb problémák is a biléta-rendszerrel: például egyes belvárosi helyszínek mintegy ereklyeként már saját tokent is rendszeresítenek, így a könnyen elkallódó kis vackokat már nem is akárhol varázsolhatod ingyen pohárrá. Könnyen járhatsz mondjuk úgy péntek este, hogy nem fogadják el a pultnál a legutóbbi buli óta őrzött zsetont, oh yeah, újabb négyszáz forintot ölhetsz bele a végtelen gyomrú rendszerbe. Arról nem is beszélve, hogy nem csak saját tokennel, hanem saját mintás repohárral is rendelkezik már a legtöbb klub, ami szintén egy gordiuszi csomó, ha jobban belegondolunk, hiszen akkor ez ahelyett, hogy helyettesítené a régi „eldobhatós” műanyagokat, sokkal inkább egy futószalagszerű tömeggyártást indít be, ahol amolyan mörcs-cuccként veheted meg a kedvenc helyed poharát. Szóljon légyszi, aki látja valahol a folyamatban a fenntarthatóságot!
 
Van amúgy (jó) megoldás?
 
A cikk folytatása az augusztusi ROCKSTAR magazinban olvasható, melyet megtalálsz országszerte a RELAY és az INMEDIO polcain. Online verzió is elérhető a Laptapír oldalán.
 
Fontos! A cikk senki ellen nem szól, csupán a kialakult helyzetről gondolkodik a szerző személyes szűrőjén keresztül. A cél az lenne, hogy olyan megoldást találjunk a problémára, ami nemcsak a pénztárcánkat teszi boldoggá, hanem a környezetünket is.
 
 
Írta: Kurcz Orsi