A nagy repohár-balhé

 

 

Azt hiszem anno tényleg merő jó szándékból indult el az amúgy igen menő ötlet, hogy a sok pazarba, kukába, vagy sokkal inkább árokszélre menő, összegyűrhető prolipohár helyett egy vastagabb műanyagból készült, visszaváltható, mosható, újrahasználható bögre legyen a szórakozó tömegek társa a klubokban. A repohár aztán mint a futótűz terjedt, egyfajta környezetvédelmi csodaként emlegették, először csak egy-két helyen, majd egy ideje már majdnem minden nagyobb klubban és fesztiválon ebbe kapod a piádat. Az igazi megváltás végül mégis elmaradt. Hiszen a kezdeti motivációt adó pénzvisszatérítés, vagyis, a pohár négyszáz forintos betétdíja szépen elsunnyogott, és ha nem is köddé, legalább tokenné vált, ami tulajdonképpen egy értelmezhetetlen műanyag biléta, amit valahogy a kétezres évek Pokémon tazói korában volt utoljára menő gyűjteni. 

 

A bukós ügy egyébként akkor pukkadt ki, amikor a G7 nevű portál magára vállalta a missziót, és felszólalt az amúgy már régóta elégedetlenkedő koncert-polgárok nevében: „Az alapvetően hasznos megoldást(…) sikerült olyan dologgá alakítani, amit sokan élnek meg lehúzásként: a nem visszaváltható visszaváltós pohár bevonult a hiénataxisok, a túlárazott ATM-ek és a turistákat megkopasztó belvárosi éttermek mellé a turistacsapdák közé – azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ezt még a hazai terepen otthonosan mozgók sem tudják kikerülni, hacsak nem kerülnek el messziről jó pár helyet, vagy egyáltalán nem isznak, ami nem életszerű, főleg nyáron” – írják a cikkben, és valóban, elég bicskanyitogató a repohár elpiacosodása, mint jelenség. Hiszen így nem csak, hogy kötelezően fizetsz többet az adott szórakozóhelyen a sörért-borért-bármiért, hazamenetelkor, amikor már inkább kilőnél, még sorba kell állnod, hogy visszaadd a poharat, és megkapd a zöld kis kacatot, ami semmire sem jó. Aztán vannak, akik erre nem építve – hiszen úgysem az akár éjszakai buszjegyre is költhető aprójukat kapják vissza, csak egy tulajdonképpeni játékpénzt – tojnak az egészre, és szana-szerte hagyják a poharakat, amivel tulajdonképpen újra ott vagyunk, ahol a part szakad, gyűlik a szemét, de legalább fizettünk is érte. Szóval él a kérdés, kinek éri meg és miért a repohár ügy? Sajnos erre az egyetlen érvényes válasz az, hogy az adott szórakozóhely „nyerészkedik” rajta, ahogy a G7 cikke is rámutat a tényre. Ezenkívül más értelme nincsen a bulinak ezekkel a feltételekkel, mert, hogy a környezet megóvásáról már régen elfeledkezett a kezdeményezés, az egyértelmű.

 

De felmerülnek egyéb problémák is a biléta-rendszerrel: például egyes belvárosi helyszínek mintegy ereklyeként már saját tokent is rendszeresítenek, így a könnyen elkallódó kis vackokat már nem is akárhol varázsolhatod ingyen pohárrá. Könnyen járhatsz mondjuk úgy péntek este, hogy nem fogadják el a pultnál a legutóbbi buli óta őrzött zsetont, oh yeah, újabb négyszáz forintot ölhetsz bele a végtelen gyomrú rendszerbe. Arról nem is beszélve, hogy nem csak saját tokennel, hanem saját mintás repohárral is rendelkezik már a legtöbb klub, ami szintén egy gordiuszi csomó, ha jobban belegondolunk, hiszen akkor ez ahelyett, hogy helyettesítené a régi „eldobhatós” műanyagokat, sokkal inkább egy futószalagszerű tömeggyártást indít be, ahol amolyan mörcs-cuccként veheted meg a kedvenc helyed poharát. Szóljon légyszi, aki látja valahol a folyamatban a fenntarthatóságot!

 

 

 

 

 

Írta: Kurcz Orsi

Fotó: unsplash.com