A zenét mindenki érti
Már az éterben az Egyben, egy különleges tiszakécskei project második nótája. S habár itt még fix formációról egyelőre nincsen szó - az ideiglenes triót a Spirkó művésznéven alkotó Spirkó Károly, valamint Gergelyfi Dávid, és Sánta Zola, a Mayfly zenekar tagjai teszik ki – az irány egyértelműnek tűnik, tükröt tartani önmaguknak, és a világnak is.
Hogyan találtatok egymásra?
Zola: Spirkóval már korábban is dolgoztunk együtt, így csak a rap rész volt kérdés. De mivel Dáviddal én a Mayflyban is dolgozom hip-hoposabb dolgokon, így nekem kézenfekvő volt hogy őt is bevonjuk ezen a vonalon. Az ötlet pedig Spirkónak is tetszett, így már hárman fejeztük be a dalt.
Rögtön megvolt a közös hang? Hiszen azért eltérő műfajokból érkeztetek a kollabba..
Zola: Mindhárman nagyon nyitottak vagyunk zeneileg, mindenki hallgat mindenféle műfajt, így most sem volt probléma. Zenélgettünk, és egyszerűen ez a dal született meg hármunk ötletéből.
Manapság igen népszerű stílusban szólal meg az Egyben - volt bennetek bármiféle megfelelni vágyás emiatt?
Dávid: Nem volt nyomás, sőt! Én régóta ki akartam próbálni magam ebben ezen a vonalon is, mert azért merőben más, mint az eddigi projektek, amikben részt vettem. Megfelelés helyett inkább próbáltam őszintén kiírni a személyes feszkóimat magamból, illetve megfogalmazni az észrevételeimet a világról, ami körülvesz. Egyfajta terápia, mondhatni “gyónás” is volt ez most, és remélhetőleg másoknak is segíthet majd egy kicsit az önreflexióban.
És, ha már a dal szövege hozta, egy kis szocio téma: tényleg ennyire nyomasztó a világ manapság? És ha igen, segíthet a zene ezen?
Spirkó: Nem feltétlenül ez a dal, de maga a zene, ha nem is megoldás, segítség lehet. Akár a szorongás, a bezártság érzés, vagy az egyedüllét enyhítésében. Nem feltétlenül kell érteni egy szám szövegét ehhez, íródhat bármilyen nyelven, mert magát a zenét mindenki érti. Azt hiszem, nem mi vagyunk azok, akiknek most meg kell mondania a frankót, hogy milyen világban is élünk, viszont aki úgy gondolja, ahogy a dalban van, már nem kell, hogy egyedül érezze magát.
Dávid: Nehéz erre elfogulatlanul válaszolni. Az ember nyilván saját magát is projektálja a külvilágra, és nekem egyébként is van hajlamom egy picit borúsabban látni a dolgokat. Mindenesetre szerintem abban egyetérthetünk, hogy a ‘20-as évek erősen indultak, mi közben pedig loholunk valami megfoghatatlan után, egy egyébként is folyamatosan gyorsuló világban. Ez a zene - és a zene általában - segíthet megérteni azt, ami bennünk kavarog. Sőt, segíthet abban is, hogy tudjunk valamit kezdeni mindezzel, vagyis, elnavigálni a “rengetegben”.
Spirkó, te egyszer azt mondtad, hogy sokáig nem ment a magyarul éneklés – miért kell több bátorság az anyanyelveden megszólalni, és mi hozta meg végül a fordulatot?
Spirkó: Bár jobban ki tudom fejezni magam az anyanyelvemen, ez egyfajta gát is az érzelmek papírra vetésében. Egyrészt mert itthon többen értik, másrészt nekem is talán egy erősebb tükör volt, amit a súlya miatt nehéz lett volna tartani. Az a tény, hogy erre ma már képes vagyok, egy bizonyos érésnek tudható be, sikerült átlépnem a gáton.
Lesz-e folytatása a projectnek?
Zola: Remélhetőleg igen, vagyis már ez a dal is az. Az első közös munkánk, a Zöldeskék című dal, már hónapok óta elérhető, és már dolgozunk újabb ötleteken is...
Írta: Kurcz Orsi
