IMPROVIZATÍV REZONANCIA

 

 

 

 

Szinte minden saját zenét tesztelek, nem csak megjelenés előtt, hanem a teljes alkotási folyamatában. Eleve a lehető legtöbb „lehallgató rendszeren” igyekszem meghallgatni a dalokat, hogy a zene masteringjét, hangzását a leginkább jónak érezzem. Ezt elég fontosnak tartom, de szerencsém is van, mert a klubok hangrendszerei nagyon jók erre a célra, hiszen itt élőben, különböző akusztika és közeg mellett tesztelhetem őket. Aztán amikor úgy érzem, hogy minden kis finomhangolás megtörtént a stúdióban, akkor mehet ki.

 

 

De szerintem nem is feltétlenül csak a klubokhoz kötődik… persze általában csak egy úgymond „hardcore” – tehát igazán csak efelé a stílus felé fordult – technorajongó nyomja reggel-délben-este, nyilvánvalóan ez egy táncorientált műfaj elsősorban, bár van, aki ezzel is vitatkozna. Én már gyerekkoromban is hallgattam ilyenfajta zenéket, nekem nem számított, hogy épp milyen napszak van. Szóval szerintem bármikor lehet hallgatni, csak nyitottnak kell lenni, még ha nem is való mindenkinek. De hát a techno sosem a popularitásról szólt.

 

 

Főleg megérzés. Egyébként a friss Resonance EP-n van egy szám, amit egy újhullámos sráccal írtunk közösen, és szerettem volna neki úgy segíteni, hogy az első megjelenése egy nemzetközi kiadónál jöhessen ki, ezzel is adva számára egy löketet, lehetőséget. Meg persze vannak, akikkel már régóta együtt dolgozom, ilyen Adam Beyer kiadója, a Drumcode, ahol nyár végén jön is egy új zeném.

 

 

Igen, és örülök is neki, de nagyon nehéz átbogarászni a sok száz demót. Nyilván az elején én is voltam hasonló helyzetben, tudom, milyen, amikor nincs válasz, de egyszerűen lehetetlen mindent meghallgatni.

 

 

Elég büszke vagyok a Footworkre, amit lassan, de biztosan akarok építgetni, határozott művészeti iránnyal, nem kizárólag az én zenéimmel. Persze az alapját a saját szerzeményeim, a saját hangzásom adja, de támogatni is szeretnék olyan arcokat, akikről úgy gondolom, hogy érdemes. Továbbá nagyon fontosnak tartom a minőséget. Nemcsak digitálisan jelennek meg a kiadványok, hanem bakelitlemezen is, aminek sok DJ örül.

 

 

 

Szerintem egy laptop-kontroller kombó még nem live. Épp ezért kell meghúzni a határokat, hogy az emberek megláthassák, hogy milyen egy igazi live act; KiNK erre egy nagyon jó példa. A DJ-zés egy más történet, más ízzel. Annak ellenére, hogy producer is vagyok, én általában DJ-szettet játszom, sőt, elsősorban DJ-nek tartom magam. Nem is trackekben gondolkodom, hanem komplett szettben, aminek van íve. Ez a spontaneitás művészete.

 

 

Nem igazán. Egyrészt bízom a saját szelekciómban, másrészt hagyom, hogy vigyen magával a közönség, klub, a közeg, az ország, a pillanat. A DJ-zést egy abszolút improvizatív műfajnak tartom. A mixelésen túl is sokszor van olyan, hogy több szám szól egyszerre egymáson, és ezzel egy új kompozíció születik abban a pillanatban.

 

 

Észben lehet tartani, persze ehhez egy más lelkiállapot kell a pult mögött. De van olyan is, amikor a karmára bízom és találomra választok egy dalt. Ott a kihívás, hogy akármilyen is lesz a következő szám, megtalálom azt a pontot, amikor a szettbe illik művészileg és ahogyan működik. Bíznod kell magadban és a közönségben is. Vedd és add is át a rezgéseket. Interaktivitás. Na, ezért a pillanat művészete.

 

 

 

Lehet utálni a mainstreamet, de tény, hogy behozta az elektronikus zenei közegbe a tizenéveseket, akik később simán továbbmennek technóra vagy house-ra. Szóval akármennyire is gagyinak tartjuk az EDM-et, vegyük azt is figyelembe, hogy mennyi embert hoz az igényesebb elektronikus műfajoknak. A techno többek között azért is tart ott, ahol, mert azok a fiatalok, akik elkezdtek slágerzenékre járkálni, pár évvel később rájöttek, hogy van tovább is, még mélyebben. Ezáltal persze nő a piac, de így több DJ-t megismerhetünk. Fiatalkorában egyébként is mindenki hallgat hülye zenéket. Ez a megismerés folyamata. Feszegetjük a határokat a felszíntől a mélységekig bejárva az utat.

 

 

Szerintem ez közegfüggő. Egy sötét berlini underground klubban dub technót játszani más, mint kevésbé megfejtősebb zenéket egy fesztiválközönség számára. Mindenhol az interakciókra érdemes figyelni. Persze sok előadó jött át technóba pl. dubstepből, ahonnan hozták magukkal a dropokat, de ez sem feltétlenül baj… bár sokak szerint ez csak hype. Egyébként meg hiába precíz és technikás a szett, ha az emberek nem mozdulnak rá. Meg kell találni az egyensúlyt. Személy szerint azt gondolom, hogy a techno nem a hatásvadászatról, hanem az újdonság, az új hullám kereséséről szól.

 

 

Egy zenének van kreatív és van összerakós része is, de nálam ez a folyamat nem tudatos, én leülök és írom, ami jön. Nyilván van egy strukturális közege is a műfajnak, ezek ugyan kimondatlan, de általában egységes dolgok: van egy felvezető rész, jön egy kiállás, egy törés, aztán újra szól a négynegyed. Ettől techno a techno. Olyan, mint a szobrászat: egyszer csak kialakul a végső forma.

 

 

Vízióim persze vannak, de semmiképpen sem tudatosak. Nem tervezem el, hogy hol kéne majd feltenni a kezeket és sikítani. A techno amúgy sem feltétlenül ez a közeg. Mi inkább hagyjuk, hogy vigyen a zene.

 

 

Nem. Amikor a pultban állok, akkor kifejezetten és elsősorban DJ vagyok. A szelekciómból teremtek valami újat az adott pillanatban, úgy, hogy közben tulajdonképpen – még ha átvitt értelemben is – kommunikálok minden producerrel, akinek a számát éppen játszom. Lényegében ez is egyfajta produceri munka, hiszen a szett egy teljesen új produktummá válik. Ilyenkor a mások és saját zenéim is „csupán” építőeszközök.

 

 

 

Egyértelműen fejlődik, viszont körülírni már nem is nagyon lehet. Míg 2009 környékén a minimal (és nem az, amit már fájdalmasan annak hívnak, mert ez nagyon nem igazi minimal) volt erős, addig most inkább a keményebb, gyorsabb vonal dominál, már 130-140 BPM felett és egyre inkább. Rengeteg válfaja lett, de mindegyikben találni valami különlegeset, érdekeset és értékeset. Az a jó a technóban, hogy folyamatosan változik és mindig képes megújulni. Már több mint 30 éve.

 

 

Nem, mert nem csak azt hallgatok. Igazából csak akkor hallgatok négynegyedet, amikor válogatok, vagy zenét írok. Egyéb esetekben minden mást, azért is, hogy frissen tartsam a fülemet, másrészt inspirálódik is az ember a különböző műfajokból. Nagyon szeretem a komolyzenét, a szimfonikus filmzenéket például.

 

 

Nem nagyon. Folyamatosan a zene körül forog az életem. Van, hogy álmomban komponálok. Lehet, hogy 10-20 év múlva szimfonikus művet is írok majd, hála a zenei előképzettségemnek.

 

 

Érdekes, mert sokszor onnan jön a meglepetés, ahonnan nem is számítasz rá. Akikről azt gondolnád, hogy zárkózott népcsoport, mint mondjuk a finnek, na pont, hogy ők őrülnek meg a legjobban. És persze ugyanez fordítva is igaz. Persze lehet érezni különbséget és pont ettől érdekes az élet és az utazás többek között.

 

 

A szcéna elég erős és a közönség is nagyon jó, hazai közönségnek mindig élmény játszani. Persze sok esetben ez klub- és rendezvényfüggő is. Az ország méreteihez képest pedig nagyon masszív a techno- és az egész elektronikus zenei szcéna.

 

 

Nem igazán… általában mindenki veszi a lapot az adott stage-en, nagyjából tudják, mire számítsanak és egyébként nem is nagyon szoktam igazán mainstream előadó mellett játszani. Ebből adódóan aki az adott helyszínre jön, az már tudja, hogy mi is várható. Plusz megtisztelő módon már elég régen érezhetem azt, hogy a közönség tudatosan rám kíváncsi, így akár azt is mondhatnám, hogy lehetőségem van teljesen elengedve magam, önmagamat játszani.

 

 

Sajnos idő hiányában nem annyira, inkább koncertekre járok. Klubban, fesztiválon maximum a szettem előtt vagy után tudok belehallgatni egy-két előadóba. Ugyanakkor így, hogy a DJ-pult másik oldalán állok, így is együtt bulizom a közönséggel, szóval tulajdonképpen így is partizó vagyok.

 

 

Igyekszem egészségesen és tisztán élni, alapelvem a testi-lelki egyensúly. Heti két-három nap szétcsúszással elég gyorsan véget lehet vetni egy karriernek… elég csak megnézni Ricardo Villalobost. Nyilván van, aki jobban bírja, de hosszú távon ez nem igazán működik. Hétköznap viszonylag normál nappali életmódot élek. Kipihenten kreatívabb vagyok, ami nagy előny a stúdiózásnál. Hétvégén pedig ha buli, akkor bele kell adni apait-anyait.

 

 

Nem könnyű ingázni, de meg lehet szokni a reptér-szálloda-klub-szálloda-reptér aranyháromszöget. Nem sokat látni a helyekből, városokból, kivéve egy hosszabb turnén. Ott azért mindig akad lehetőség jobban megismerni a helyi kultúrát, látványosságokat és lazítani kicsit. De lehet bírni, csak bele kell tanulni.

 

 

Játszottam már brazil esőerdőben, ahol ott mászkáltak mellettem a békák meg a pókok… Bali is elég egzotikus volt, a kanadai tengerpart, vagy a sziklák közt Mexikóban. De idén nyáron is lesz több speciális buli a Festetics-kastélyban az Electric Garden, vagy a Cruisin az Európa Hajón a nappali Dunán ringatózva. Szerintem egyébként az élmény, az egyedi helyszínek, a különleges környezet az elektronikus zene jövője.

 

 

 

Volt olyan, talán Kolumbiában, hogy amikor leszálltam a reptéren, az átvizsgálás közben odajött egy őr, majd félrehívott. Már épp kezdett bennem végigpörögni, hogy vajon mit követhettem el. Aztán ott várt másik tíz biztonsági ember, akik már korábban észrevettek, adóvevőn leadták a drótot, majd körbeálltak, hogy szeretnének egy közös fotót. Van egyfajta népszerűség, már-már sztárság, ami természetesen jólesik, de azt gondolom, hogy a technokultúra nem erről kell, hogy szóljon. Hanem hogy szeresd azt a fajta zenét, aminek az épüléséhez mindenki, aki ebben benne van, vagy benne akar lenni, hozzájárul. A sikereimet pedig inkább eszközként élem meg, ami kaput nyithat a hazai művészvilág nemzetközi népszerűsítése felé: előtérbe kerülhet a magyar technoszcéna, ami lehetőségeket teremthet egy következő generációnak.