Függetlenség. Zenében is, és hozzáállásban is.

Addig stimm, hogy jan. 6., irgalmatlan Fish! buli a Dürer Kertben. De arra is figyelni kell, hogy utána pár hónap szünetre megy a brigád, mi szóltunk! Ebben az interjúban pedig Krisztián mondja, hogy mizu a függetlenséggel, az önazonossággal és a ösztönösséggel, hogyan éli most a zenekarosdit, de szó esik napjaink zenei klímájáról is. Alapos anyag, ugorj neki!

 

Mi szàmít relevánsnak? Vagy kinek releváns? Az első tíz év a bohó gyerekkor volt, sokféle felállás és ebből kifolyólag csapongó zenei utak, műfajkavalkád. Ilyen szempontból későn érő ez a zenekar, úgy 2010-től mondhatjuk, hogy stabil és àllandó szereplői lettünk a hazai zenei èletnek és nagyjàból letisztult, hogy mit csinàlunk. Nàlam is ekkor kezdett konkrét alakot ölteni a dalszerzés, de a magyar nyelvre váltás is ekkorra datálható, amivel a szövegeim talán egy egyedi ízt adtak a zenéhez. Sosem tartoztunk egy jól meghatàrozható színtérhez vagy műfajhoz, ez adhatja a mindenkori Fish! sajátossàgàt, alighanem ettől lehetünk érdekesek a magunk szàmàra is, hiszen sok egyéb stílussal tudjuk fűszerezni az egyszerű popos punkrockot. A válaszom tehàt így levezetve a függetlenség lenne, zeneileg és hozzàállásban is.

 

Nem mindenki tart ki ennyi ideig, nem vagyunk egyformák: idősödünk, megvàltoznak a prioritások, az életcélból hobbi lesz, aztán nyűg. Ez valahol természetes, nem való mindenkinek, illetve ha valaki más utakat akar jàrni, akkor hajrá. Volt, aki technikailag nem haladt velünk, volt, aki màst akart játszani, volt, aki eleve szart az egészbe. Nézd, Zsoltival már több, mint húsz éve nyomjuk ezt és a 2023-as évet már két olyan sráccal toltuk le, akik ugyanezt az attitűdöt képviselik, mint mi. Kicsit olyan, mintha visszacsöppentünk volna a hőskorba, amikor elkezdtük ezt az egészet a móka kedvéért, és mert egyszerűen ez jön belőlünk. Szerencsére vannak ilyen arcok és szerencsénkre kettő pont velünk zenél most màr jó ideje! Emellett van egy kiváló stáb mellettünk igazi zenerajongó sràcokkal, akik megbízható szakemberek és egyúttal rettentő szórakoztató idiótàk, ez sem mindegy, ha csapatról beszélünk. A csapatot vezetni is kell, de ha mindenki azt csinàlja, amiben jó és mindezt örömmel teszi, akkor minden oké. Szóval nem minden volt jobb régen!

 

 

Átmeneti időszakban született és így méginkább személyes és egyszemélyes lemez lett, kàbé mint a Pozitív, ami a covid alatt hasonló körülmények közt íródott. A cím és a sok önreflexió miatt szerintem amolyan összegző jellegű lemez, ami lezár egy korszakot és megnyit egy másikat. Élőben is működnek a dalok, de még vannak olyan bombák, amiket ki sem próbáltunk, miközben màr nézegetünk a próbateremben új témákat is, szóval nem tudom még, mi lesz a folytatás, de ez elég izgalmas így. Ami biztos, hogy itt egy új kislemez, ami a ‘régen minden jobb volt’ jegyében a kilencvenes-kétezres években megszokott maxi single megjelenés: egy kinevezett sláger a vonatkozó albumról. Ezt megbolondítottuk azzal, hogy három verzióban is feldolgoztuk magunkat: a ‘Nekem ennyi elég’ dalból így lett egy reggae/ska ihletésű remix (emlékezzünk a Személyes üzenet/Kamu vonalra), egy metalcore-szerű zúzáska Road Máté vendégeskedésével teljes zenekaros verzióban, illetve az Aurevoir sràcokkal egy tábortüzes/kocsmázós átirat, haveri alapon, low budget balaton. Szóval az életmű folyamatosan bővül és a lemezzel most már nem is hátra, hanem előre nézünk.

 

Sosem volt az. A ‘Ne is figyelj rám’ remixe volt az egyetlen, direkt húzás, ami egy remekül elsült médiahack lett, országos sláger, kifolyt a rádiókból, ez is volt vele a cél, de nyilván az eredeti verziót játszuk mindig, nem is tudnánk a remixet:) Ha felkerült bármelyik lemezre olyan dal, amit ràdiókompatibilisnek gondoltunk akár mi, akár a kiadó, akkor megfuttatták és vagy lett belőle valami vagy nem. Bár a Fish! egy könnyen dekódolható, dallamos cucc, gitárzenekarként ez a rádiósláger kérdéskör nem releváns úgy 10-15 éve, szóval mindegy is.

 

 

Zeneileg az ezredfordulós poppunk/college rock dolgok kerültek elő, ami szàmomra abszolút meghatározó és a Fish! alapjait is jelenti. Aztán a hozzáállásban: Gergő és Kristóf csatlakozásàval tényleg teljesen időutazás érzet van. Kötetlen, görcsmentes a társaság és ezért személy szerint nagyon hálás vagyok, nem rossz olyanokkal dolgozni, akikre lehet számítani és közben két lábbal állnak a földön. A ‘back to the roots’ vibe a teremben is megvan most màr, belefogunk bàrmibe, aztán meglàtjuk, mi lesz belőle. Ezt a fesztelenséget nagyon tudjuk értékelni és reméljük, hogy így is marad.

 

Mások nevében nem beszélhetek, mindenki arról ír, amiről akar. Én arról írok, ami engem foglalkoztat és a szövegem a véleményemet tükrözi, amivel lehet egyetérteni vagy nem. Nem gondolom feladatnak, inkább furcsállom, ha valaki nem önmagát adja vagy direkt kerüli a nem semleges témákat, miközben nyilván van véleménye. Az ösztönösséget és az önazonosságot tartom legfontosabbnak a zenében, szövegben, színpadi jelenlétben meg eleve bárkiben és bármiben. Hogy ne valamilyen akarj lenni, hanem legyél az, aki. Nem ez lenne a lényeg? Na ilyen nagy megfejtéseket is szoktam írni, remélhetőleg kevésbé modorosan.

 

Az ilyen jellegű szövegeim alapvetően a megosztás és a skatulyázás ellen szólnak, leginkább ironikus köntösben. A humornak szerintem nincs és nem is lehet határa, sőt, az igazán jó vicc általában sértő, hiszen valakin csattan. Az öniróniára való képesség nagy ajándék, de lehet csak intelligencia kérdése… Nehéz manapság kiigazodni. Mindenesetre a szólásszabadságért bàrmit, de a nyilvánvaló gyűlöletnek és a szélsőséges kirekesztésnek semmit - ezt vallom. Vékony jég, talán naiv is a gondolat, de nem hajtok díjakra, egy rockénekes vagyok, érted...

 

Bőven szolgáltat témàt a szövegekhez, szerencsére vagy sajnos, és a rendszerkritikus dumák a mainstream zenében is megjelentek jó ideje, ez nyilván nem véletlen. Rendszer alatt az egész hazai politikai színteret értem.

 

2007 és 2013 között volt az az időszak, amibe mi is belecsúsztunk az akkori alternatív/fesztiválpop hullámmal, akkor a Petőfi olyan tényező volt itthon, mint a Music Television: teljesen up to date hazai és külföldi zenék szóltak, Mikától a Fall Out Boy-ig, turnék zajlottak, menő volt bekerülni, de a ràdió nyitott is volt, rengeteg zenekar ott szerzett országos ismertséget. Mi akkor már évek óta keményen nyomtuk az undergroundban és a klubokban, de érezhető volt a változás, ez a magyar szövegre váltással együtt nálunk is új tàvlatokat jelentett. Ma már nincs ilyen ereje a hagyományos médiáknak, illetve a gitáros műfajok sem a mainstream részei, így a ‘vérfrissítés’ nem tudom, mit jelent. Ha több magyar zenét, az nagyszerű, de ha ezek a zenék a tehetségkutatós, kötelezően jàtszott falunapos előadók és szerzőik, akkor tökmindegy.

 

 

A legnagyobb popprodukciók is élő zenekarral turnéznak, de szerintem nem ezekre gondolsz! Ha valaki karriert szeretne befutni, akkor valószínűleg nem rock/metalt kezd el játszani a haverjainak, a hardcore/punk dolgokról nem is beszélve. Rengeteg kiváló zenekar van kiváló zenészekkel, de keresni kell őket a megfelelő csatornàkon, minden elérhető, hajrá! Magunkat is beleértve azt hiszem, nem àrt a helyi értèkén kezelni mindenkit, hiàba a vilàguralom a minimum cél egy zenekar alapításànàl!

 

Ha lemész egy buliba, tízből öt gyerekről kiderül, hogy zenél. Reppelni akar, gitàrozik, mindegy. Több olyan fiatal, jelenleg csúcselőadó is olyanokat nyilatkozik, hogy 5-6 évig csinálja, kimaxolja, aztán majd visszavonul harmincévesen se… Hát ezt lehet tudatos karriernek is nevezni, de elhivatottságnak vagy sorsnak nem igazán. Rengeteg az amatőr színész, aki profi zenészt játszik. A piac és szakma szavak meg pontosan az ellenkezői annak, amiről jó esetben szólna a dolog: az önkifejezés, zsiger, ösztön, szabadsàg, móka. Eredendően mindig a felszín alatt vannak a valódi arcok, de a többség nem azokat keresi. Nincs ezzel baj, csak az arányok változtak. Egy idő utàn, ha előrébb jutsz, persze muszàj némi rendszert rakni magad mögé, de ha munkahellyé válik a szerelem, akkor nehéz benne megtartani a romantikát.

 

A 11 dalból 6-7 forog a setlistben azóta is, szóval valami biztosan el találva. Ez az arány az utàna érkező lemezekre is majdnem igaz szerencsére… Azt hiszem, a 'Sav' idejében mindent fel akartunk venni, ami megíródott, de aztàn itt màr érvényesült a punkrock fölénye, amit cseppet sem bánok, azóta ez az alap, amire építkezünk és amiből én is kiindulok, teljesen önazonosan. A motivàciós vagy a bulizós szövegek meg bármikor tudnak működni, a címadó is lefordítható a mindenkori zenei klímára. Régen minden jobb volt, közben annyira mégsem vàltozott semmi.

 

Hiába rövidek és gyorsak a dalok, sok van belőlük. Ha a fentiekből indulunk ki - márpedig abból - akkor kapásból van egy húsz számos besztof, ehhez jönnek még a sosem játszott konzerves érdekességek, a régen jàtszott “jaj, ez is de jó” érdekességek, illetve az aktuàlis jónak tartott dolgok. Tényleg nem egyszerű, de ez legyen a legnagyobb bajunk! Január 6. után pàr hónap szünet, szóval aki egy alapos estét akar Fish!ből és konzervzenèből, ne hagyja ki. Pao!

 

Írta: Velek Domonkos