"Ha kocsit veszel, amihez nem nyúltak a 80-as évek óta, azzal nem valószínű, hogy messze jutsz."

Ahogy manapság gombamód szaporodnak a korábbi évtizedeket megidéző rockzenekarok, a nyolcvanas évek együtténeklős-tapsoltatós aréna-rockja is sorra került. Erről tanúskodik az első klipjét bemutató SFV is, akiket kifaggatunk egy Los Angelestől nem messze eső Mosonmagyaróvári gyártelepen.

Azt hallottuk, hogy a neveteket a ‘Street Fighter V’ retro arcade játék után kaptátok.
Bálint: Hát, amikor magunkra kerestem youtube-on, akkor szembesültem ezzel, hogy a játéknak is ez a rövidítése, de nem, nem onnan van a név.

Akkor mit jelent a nevetek?
Csabi:
Mindig ez az első kérdés. Viszonylag hamar döntöttünk emellett a név mellett, de megállapodtunk abban, hogy az eredete szigorú titok marad, így nem mondhatom el.

Ha azt kérdezem, hogyan alakult a zenekar, azt azért elmondjátok?
Olivér:
Először 2018-ban játszottunk együtt, de akkor még szó sem volt saját számokról. Egy évvel később jött pár ötlet nyáron, és utána már csak az SFV nevet kellett kitalálni, sokat zenélni együtt és tádáá; meg is alakultunk. Az együtt töltött évek minden egyes pillanatát imádtam.
Kolos: A próbateremből második otthon, a zenekarból második család, az ötletekből pedig lassan teljes demók lettek. Ez a pandémia nélkül nem is biztos, hogy meg tudott volna valósulni. 

A lemez nagyrészét a pandémia alatt írtátok. Milyen lehetőségeitek voltak akkor, amikor este még utcára menni sem lehetett?
Csabi:
Akkoriban még csak én laktam Pesten, az online oktatás mellett rengeteg szabadidőnk volt. A próbatermünkből stúdiót csináltunk, a Covid nagyrészét ott töltöttük, sokszor napokon keresztül erősítők tekergetésével, mikrofonok kipróbálásával, a számok tökéletesítésével. Összességében a Covid nélkül nem tarthatnánk itt.
Marci: Beköltöztünk a próbatermünkbe és nyomtuk. Ha kellett, 3-4 napot ott voltunk egy héten és gyorskajákon, péksütiken meg hivatalos nevén ketchupos kukoricasnacken élve írtuk és vettük a számokat. 

Ha valaki rátok néz, akkor azt látja, hogy itt van öt arc, akik 1986-ból a Sunset Boulevardról csöppentek ide, a gitárjaitok pedig már ezredforduló utáni módon szólalnak meg. Minek neveznétek ezt egészet, amit csináltok? Honnan jön ez?
Marci:
Mindenképp revival. Ha kocsit veszel, amihez nem nyúltak a 80-as évek óta, azzal nem valószínű, hogy messze jutsz. Én szüleim jóvoltából Gunson, AC/DC-n, Bon Jovin és hasonló zenéken nőttem fel, Slash volt a tinikori “bálványom”. Azóta meg mindent meghallgatok. Ha mai előadókat kéne mondanom, akkor Black Stone Cherry, Steel Panther, Toska, Dorje és hasonlók.
Kolos: Mindenképp szem előtt szeretném tartani, hogy 2023-t írunk. Szeretjük a 80-as éveket ízig-vérig, rengeteget merítkezünk az akkor fénykorukat élő legendák hangzásvilágából és stílusából, de modern elemekkel is szeretjük gazdagítani a műfajt. Én személy szerint a szeretem a „zene” szó mögött lévő világ teljes spektrumát felfedezni, úgyhogy a klasszikustól kezdve a death metalig mindent hallgatok. 

Hogy alakult ki a zenekarra jellemző megjelenésetek?
Bálint:
Nekem eleve volt egy csomó leopárdmintás meg bőr cuccom, és azóta is folyamatosan veszem az állatmintás, bőr, szegecses meg minden ilyesmi stílusú ruhákat, és szépen lassan rávettem mindenkit, hogy vegye már fel mert azért mégiscsak menőbb meg jobban néz ki mint egy sima farmer póló. Közben az egész vegyült mindenkinek a saját stílusával, szerintem itt is úgy mint a zenénkben egyre jobban alakul ki egy saját irány. Két nagy fullig pakolt sporttáska van tele fellépőruhákkal, mostmár a cipőknek is kelleni fog egy plusz táska, mert nem férnek be a ruhák mellé. Meg persze a kiegészítők, szegecses övek, kendők, és hajlakk..

A ‘We are’ videójában bátran prezentáljátok is mindezt.
Bálint:
Bikali Sanyi volt az operatőr, Lauter Attila felelt a fényekért és az egész forgatás gördülékeny lebonyolításáért, a klip vágását pedig Matyovszky Benedek csinálta. Jó volt velük dolgozni, profi volt az egész, valószínűleg nem ez volt az utolsó közös munka. Nagyon fárasztó volt a forgatás napja, de élveztük nagyon. Sokan eljöttek segíteni a forgatásra, barátok, barátnők, ismerősök,nélkülük a koncert és buli hangulat nem jöhetett volna létre úgyhogy köszönjük nekik mégegyszer.

A klipben Marci a folyosós jelenetben rácsap Kolos fenekére. Van ennek külön üzenete?
Kolos:
Aha-aha, bevallom, hogy egész jó volt. A videóból remélem mindenkinek egyértelmű, hogy csak a „kezdőlöketet” adta meg a folyosó végigjárásához, na.
Csabi: A testi kontaktus fontos szeretetnyelv nálunk is… a viccet félretéve, habár ennek a jelenetnek semmilyen üzenete nincsen, a témában fontos itt megemlítenem, hogy a rock-közegre sajnos sokszor jellemző intoleráns és diszkriminatív viselkedésektől egyértelműen szeretnénk magunkat távol tartani - szándékunkban áll 2023-ban is érvényes módon képviselni a rockzenét.
Marci: Segg=jó. De csak szeretetből csapunk a másik seggére.
Olivér: Igen. Kolosnak nagyon jó segge van.


A videoklip a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzenei Programjának támogatásával készült el.

A klipet követően hamarosan megjelenik egy lemezetek is. Ez hogyan készült?
Csabi:
Elég sokat foglalkoztunk demózással az NKA Hangfoglaló programja előtt is már, így eléggé kialakult ötletekkel, soundokkal kezdtünk bele a lemezfelvétel folyamatába Nóniusz Gáborral, akivel Pócsi Pisti, a mentorunk hozott össze minket. Elsőként elkezdtük szétbontani ezeket a demókat, főleg struktúrában és tempóban történtek a változtatások. Ezután volt egy próbakörünk elektromos dobbal, de olyan gyorsan elvetettük, hogy egyből foglaltunk is egy hétvégét a SuperSize Recordingba, dobfelvételre. Elképesztően izgalmas élmény volt Törökbálinton tölteni egy teljes hétvégét, ennyire profi körülmények között. A dob után jöttek a gitár- és basszerfelvételek Gábor stúdiójában, majd ezt követően az énekfelvételek, illetve a háttérvokálok, billentyűk, samplerek - utóbbiak esetében nem sok változtatás történt, a legtöbb helyen visszanyúltunk a korábbi megfejtésekhez.

Kizárólag angol nyelvű dalokban gondolkodtok?
Marci:
Párat magyar nyelvűből mindenképpen szeretnénk, többen is kérték már, viszont az angol jobban áll ennek a zenének.
Olivér: Tervben vannak magyar nyelvű dalok is, lehet, hogy a jövőben lesz pár, de angol nyelvűből biztosan több lesz. Az egyik számot egyébként játszottuk már magyarul is, lehetséges, hogy felvételre is sor kerülhet azzal a szöveggel.

Hogyan tovább?
Kolos:
Terveink szerint ősszel jelenik meg az album, amit még egy single előz meg. A többit utána meséljük el.
Marci: Így, hogy jön az album, lesz pár lemezbemutató koncert, tárgyaltunk már külföldi lehetőségekről is, aminek nagyon örülnénk, hiszen nemzetközi ismertségre törekszünk.

Az SFV-t legközelebb augusztus 4-én csíphetjük el élőben a Barba Negra Red Stage-en Budapesten, ahol ők kezdik a hangulatot felfűteni a Sing-Sing és a Lord előtt.

A zenekart megtaláljátok Instagramon, Facebookon és TikTokon is! Kövessétek be őket, hogy ne maradjatok le a legfrissebb infókról!

 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.