Itt az első Korinna versfeldolgozás dal és egyből klip is érkezett hozzá!

Itt az első Korinna versfeldolgozás dal és egyből klip is érkezett hozzá!

Szólóprojektet indított zenekara mellett Mirtse Korinna, a Kontraszt énekesnője. Frissen megjelent első dala Petőfi Sándor Ma egy éve című versének megzenésítése.
A dalban találkozik a múlt és a jelen: az 1848-ban született vers modern, elektronikus zenei környezetet kapott, melyben magyar népzenei motívumok is felfedezhetőek. A dal produceri munkálatait Balázs Mihály végezte, aki szintén ezzel a dallal kezdte meg produceri útját UTAZØ néven. 
„Sok dalom, ötletem volt a Kontraszton kívül is, amik a fiókban landoltak évekig, aztán egyszer csak belém nyilallt: végül is miért ne engedhetném őket szabadon? Saját dalszövegeket is nagyon szeretek írni, de elképesztő örömet okoz, amikor olvasok egy verset, és megszólal a fejemben rá egy dallam. Egészen különleges ez találkozás zene és vers között. Ez történt ennél a Petőfi versnél is. Megmutattam az ötleteimet Misinek, akinek megmozgatta a fantáziáját a dal, úgyhogy úgy döntöttünk, együtt keltjük életre, amit megálmodtam.” – mesélt a dal keletkezéséről Korinna. A felvételt és az utómunkálatokat saját kezűleg készítették el, csakúgy, mint a hozzá készült videoklipet.
 
 
„Szeretem, ha valaminek története van. Legyen az egy tárgy, egy dal, vagy akár egy videoklip. Nyár elején Misivel elutaztunk Barcelonába, ami nekem egy nagyon emlékezetes élmény volt, sok új tapasztalással. A kliphez az ott készített videóinkat használtam fel, majd Bikali Sándor barátunk segítségével kiegészítettük ezt néhány felvétellel, melyek keretbe foglalták ezeket az emlékeket. Végül, amikor épp úton voltunk a Művészetek Völgye Fesztiválra, megláttunk egy gyönyörű tájat, és arra gondoltunk: legyen benne ez is! Ezek a felvételek együtt számomra éppen azt az érzést adják át, amiről a vers szól: hogy hiába múlik az élet, ha azzal vagy, akit igazán szeretsz, csak egyre szebb, és szebb lesz.”
 
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.