KACAJ, ami összeköt – Utólag színezett premier

KACAJ, ami összeköt – Utólag színezett premier

A KACAJ zenekar egy olyan komplex bemutatkozó hanganyaggal jelentkezik, amire igazán érdemes volt várni. Az Utólag színezett című album megjelenése kapcsán elkezdtük összeszedni, hogy mit érdemes tudni a pécsi folkerekről – azonban azt izgalmas sokszínűséget, amire bukkantunk, mi sem láttuk jönni...

Baranya aranya

Elgondolkodtató, mi motiválhatta a „Köszönjük, de nem kell több pécsi zenekar” oldal megálmodóit. Hiszen ennek a városnak olyan kiemelkedő produkciókat köszönhetünk, mint a Kispál és a Borz, a 30Y, a Punnany Massif...vagy éppen KACAJ! Őszintén reméljük, hogy nem sértünk meg senkit, ha esetleg mégis kérünk a pécsi zenekarokból...köszönjük!

Szóval a KACAJ. Az együttes jelenlegi formájában három éve létezik. A részleteken – amik ebben az esetben eléggé lényegesek – nem érdemes átsiklani. A megfogalmazás nem a véletlen műve, sőt, kulcsfontosságú. A KACAJ ugyanis eredetileg Katona Bálint (ének, hegedű) nagypapájának a bandája, tőlük örökölték ezt a nevet. És nem ez az egyetlen, amit a srácok továbbvisznek, az alapvető zenei koncepció is megegyezik: népzenei dalok feldolgozása a korszakra jellemző műfaji elemekkel.

Eklektikus egység

Ha már a generációkon átívelésnél tartunk, a KACAJ tagjainak életkora kifejezetten széles skálán mozog. A sokféleség zeneileg is abszolút tetten érhető, az alternatív rocktól a hip-hopon át a legkülönbözőbb stílusok ötvözésében. Összekötő kapocsként a népzene szolgál, illetve a (közös) zenélés szeretete.

Az örömzenélés a dalok születésében létfontosságú szerepet tölt be. Lehetővé teszi, hogy mindenki belecsempéssze a saját maga által leginkább kedvelt zenei irányzatot, ezzel létrehozva valami újat. A csapat egyik mozgatórugója, hogy hozzáállásukkal segítsenek a népzenei értékeket szélesebb körben megkedveltetni és hallgatottabbá tenni, beleértve a fiatalabb korosztályokat is.

„Sírva vigad a magyar”

A KACAJ első nagylemeze megért minden várakozást. Az, hogy az Utólag színezett mennyire tekinthető bemutatkozó anyagnak, már más kérdés. A folkpop bagázs az elmúlt egy évben szorgalmasan szórta szerzeményeit az éterbe, például az Ébredek címűt a The Pontiac közreműködésével, vagy a korong előfutárának is betudható Holdvilág, Szelidecske, Kék ibolya videóklipes dalokat.

A korábbi kiadványok vagy a Pécs On Stage-es live session meghallgatásával eddig is elég konkrét képet kaphattunk a KACAJ világáról. Az életigenlés és az elégia kombinációját a rájuk jellemző lendületes energia teszi teljessé. Ezt az egyedülálló zenei élményt erősen ajánlott élőben megtapasztalni, amire a nyár folyamán több lehetőség is adódik, például a Bagossy Brothers Company vendégeként a Budapest Parkban, a VéNégy Fesztiválon, a Fishing on Orfűn vagy a Művészetek Völgyében.

 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.