Kaukázus pOp
Kislemezbemutató március 30-án az ELLÁTÓházban
Kardos-Horváth Jánost elég nehéz kategorizálni. Énekes-dalszerző? Frontember? Szövegíró? Gyerekdalszerző? Az biztos, hogy a magyar popzene egyik megkerülhetetlen alakja. Akár egy szál gitárral, akár valamelyik zenekar élén látjuk, biztosak lehetünk benne, hogy van mondanivalója, és a koncert végén, vagy egy friss lemez meghallgatása után el tudunk gondolkodni az állításain. Tavaly jelent meg a Kaukázus “Kpop” című albuma, idén tavasszal pedig máris itt egy új kislemez. A zenésszel Kátai Artúr beszélgetett.
Hamarosan megjelenik az új kislemez, amelynek Hajnali fény a címe. Hogyhogy ilyen gyorsan a Kpop album után? Lemaradtak dalok, vagy ezek azóta születtek?
A tavalyi lemezhez nagy halmazt hoztam létre, nagyon sok ötletem volt. Ezekből bőven lehetett válogatni. Mivel különböző fejekkel raktam össze a dalokat, zeneileg is különböznek egymástól. Mint ahogyan egy jó szakácsnál vannak személyes ízek, egy jó producernek is felismerhetők a sajátos zenei vonásai. Ez egyáltalán nem ártott a lemeznek, kifejezetten színes lett tőle a véleményem szerint. A Hajnali fény kislemez Kárpát-medencei lenyomat egy kis ázsiai beütéssel, mert a szöveget zarándokúton írtam, a zenét Zalaszentgróton és Visegrádon raktuk össze, a végső keverés pedig Budapesten történt. Azért hajtom egy kicsit most ezt az ügyet, mert adósságaim vannak… sokkal, nagyon sokkal lógok a közönségnek, és ezt rendezni szeretném! Szóval a dalok egyszerre készültek, de mással, máshol....
Zarándokút? Merre jártál?
Észak-Indiában és Nepálban. Ez egy tibeti buddhista zarándoklat, amit már négyszer végigjártam, legutóbb tavaly. És meglehet, hogy nem ez volt az utolsó. Elég sokat ad nekem lelkileg, szellemileg. És persze, ahogy említettem, a szövegek is ott készültek, tehát a Kaukázusnak is jót tesz. Egyébként filmet is forgattam a zarándokútról, amit Xenofóbia címmel megtaláltok az interneten. Nézzétek meg, érdekes.
Az ősszel megjelent Kpop album elég mély, sokszor kifejezetten személyes. A kislemez dalainak hangulata hasonló lesz?
Ezen nincs most érzelmes dal, ez egy hátrébblépős történet… az a fő jelenet, hogy bent csücsülünk az űrhajóban, mindjárt kilövés. Végleg el kell menni, senki sem akarta így, de mégis ez lett, és az emelkedés pillanatában visszanézzük a pár ezer éves történetet. Mit hagyunk magunk mögött? Mérhetetlen mennyiségű elpattintott energiát, inspirálónak tűnő összeférhetetlenséget, szemetet kívül-belül és ötfejű elefántbébiket.... Megérte csinálni? És tényleg show must go on?
Új zenészekkel dolgozol tavaly óta. Miért volt szükség a váltásra?
Fiatalon, ha látsz egy követ az utadban, elrúgod magad elől. Kicsit idősebben már inkább kikerülöd. A legnagyobb tisztelettel tudok csak nyilatkozni az ex-Kaukázus tagokról, de tovább kellett lépni. Frissíteni kellett a környezetet magam körül. A megszokás nekem egy ballaszt. Nekem a haladáshoz súlytalanság kell, a terhelt, kényelmetlen helyzet kiforgat, terméketlenné tesz. Nem volt dráma, mindenki megértette, és szakmai kapcsolat is maradt közöttünk. A közönség viszont mindenképp nyert a frissítéssel. És én mindenképp feléjük szeretnék menni, nekem ők a legfontosabbak.
A Kaukázus egy valódi zenekar, vagy Kardos-Horváth János zenekaros ötleteinek megvalósítója? A többiek is részt vesznek a dalszerzésben, közösek a dalok, vagy csak abban segítenek, hogy ezek a dalok a színpadra tudjanak kerülni?
Ez is, az is, volt már példa közös dalra, de volt, hogy annyira jól sikerült valamit ledemóznom, hogy egyöntetűleg úgy maradt. A csapatban nálam mindenki jobb zenész, tudják a zenei matekot, sok kilométer van bennük, ami nélkül az én világmegváltó (hahaha) dalaim és szövegeim nem élnének meg. Viszont ezek nélkül meg a zenei matekok nem érnének ennyit. Hidd el, megtanultam értékelni a dolgokat, még az sem kár, hogy 2008-9-10-11-re nem nagyon emlékszem... Van cseregitáros és cserebillentyűs is, akik szintén profik és jó fejek.
Mikor és hol hallhatjuk élőben a kislemez dalait?
A címadó Hajnali fény dalt bevettük a repertoárba, úgyhogy mindenhol. Például március 30-án az ELLÁTÓházban is bemutatjuk, ahol vendégeink is lesznek. A Ferenczi Gyuri, Kütter Dávid és Novák Péter hármassal benne vagyunk egy Trianon-emlékév kapcsán készülő klipben, amihez kísérőfilmet is készítünk. A Kimnovak Gyémánt és a Kaukázus Tartós Béke dalait gyúrtuk össze, ebből lett a Gyémántbéke. Ez ugyan nincs rajta a kislemezen, de élőben el fogjuk játszani. Heten leszünk az ELLÁTÓház színpadán. Szerintem érdemes lesz eljönni.