Kukába velük?

Kukába velük?

Lássuk be, amilyen nagyot robbant anno a CD biznisz huszonsok éve, annyira hamar le is áldozott a kör alakú adathordozók egyszer talán öröknek hitt csillaga. A „gyilkos” pedig nyilvánvalóan a mindent bekebelező online tér lehet, no meg a klasszikus ikonok, mint a magnókazetta és a bakelit legújabb felemelkedése. Na de akkor mi legyen a sorsuk a polcon porosodó Szilveszter 2003 válogatásoknak? 
 
Nekem bőven megvan még az emlék, amikor a kétezres évek derekán nagyon menőnek éreztem magam, kezemben az első írott cédémmel, amit a hvcs-nek számító szomszéd sráctól kaptam, tele friss, a Balaton környéki diszkókban pörgő slágerekkel. Még másnap a suliba is bevittem, annyira irdatlanul büszke voltam rá, hogy nekem van egy saját válogatás lemezem. Olyan könnyűnek tűnt az egész. Később aztán lett sok másik, „zugmásolt” albumom, amit általában a helyi közösségi ház internet klubjában írtunk – ezekből bőven volt, ami egy felújításnál az enyészeté lett, és nem kár értük, de nyilván van olyan is, ami szinte már kordokumentumnak számít, örök emlék, a feljebb említett legelső írt CD-m például ezért nem fog sose a kukában landolni. Na de mi van a többivel, ami mondjuk hibás, karcos, nememlék, nemkellmár, nemtetszik és társai, vagyis mi a fenét kezdhetünk a porfogókkal, ha már meguntuk a tárolásukat? Mert azért, ha őszinték akarunk lenni magunkkal – a CD lemezek, pár, a fentihez hasonló emlék kivételével olyan hatalmas eszmei értékkel sosem bírtak, akár házilag írott, akár reklámanyagként osztott demó, akár valós bolti entitásként léteztek. Valamint – és félreértés ne essék, nem igazán kedvelem a változást, és nálam tényleg kevesen kerülik jobban a maintsreamet, tehát még véletlenül sem esztelen selejtezésre szeretnék buzdítani, de az is tök igaz, hogy mondjuk a Spoti, a Youtube és a hasonló divatos appok mondjuk fenntarthatósági és anyagi szempontból sem utolsók. 
 
Érdekes és érdemes is kicsit a nyúlós nosztalgia után a számokról is beszélgetni, mert szerintem senkinek sem teljesen tiszta, hogy milyen mennyiségű anyagról is van szó, ha kidobásra szánt cédélemezekről diskurálunk. Az például megvan, hogy a legelső kereskedelmi forgalomba került CD az 1982. augusztus 17-én megjelent ABBA album volt? Aztán eltelt jónéhány csendes esztendő a „világhírnévig” - itt már nem a svéd zenekarról van szó természetesen. Majd hopp, 2000-ben, alig 12 hónap leforgása alatt már 20 milliárd lemezt gyártottak világszerte, de ez még csak a kezdet volt, hiszen öt év múlva már éppen dupla ennyi eladást jegyeztek hasonló időszakra, 2009 tájékára pedig az előbbi szám megugrotta az 50 milliárdot is. Így jöhetett ki a kissé sokkoló kép is, miszerint az ezredforduló kedvenc adathordozóiból - ha az eddig gyártott példányokat összeraknánk egy sorba, a velük kövezett úton legalább hatszor lehetne megkerülni a Földet. 
 
Visszatérve a valóságba, még mindig ott tartunk, hogy a dilemma elég sarkos: minden valamire való embernél összekaparható otthon legalább egy kis doboz szemétnek ítélt CD hulladék, de vajon hova lehet őket tenni, ha eljött a búcsú ideje - háztartási hulladéknak számít-e a megunt lemez, vagy sem? Sajnos esetünkben a második válasz, vagyis a „sem” a nyerő, így csak simán, a hétköznapi szemétbe dobni ezeket a cuccokat nem szabad, hiába minősül a cédék anyaga, a polikarbonát amúgy műanyagnak, nem rakható a szelektívbe. Az ok túl egyszerű: a CD-k újrahasznosítása Magyarországon nem oldható meg, ugyanis a gyártás során a polikarbonát lemezre kerülő fényvisszaverő alumínium réteg és a karcvédő lakkbevonat feldolgozására sincs felkészülve a hazai technológia. Ez a hivatalos álláspont, amit a netes cikkek közül a témában legotthonosabban mozogni látszó Körforrás Magazin szedett össze. De vajon akkor merre indulj a poros, Náksi, Tcs best of, meg a Szilveszter 2003 feliratú kupacokkal?
 
A netet böngészve meglepően kevés cikk foglalkozik a hova dobjam - hogyan dobjam témával, és bár ezek közül sem a legfrissebb a Körforrás írása, mégis talán ez az az infógyűjtemény, ami a legnagyobb segítségére lehet az ember fiának-lányának, amikor tanácstalanul áll a rakás kidobásra ítélt cd lemez előtt.  A legfontosabb infó pedig egyben a legszomorúbb is, amit kiolvashatunk a fent említett sorok közül, vagyis, hogy hiába minden jóakarat, manapság itthon úgy tűnik, mindössze egyetlen hely maradt a korábbi, körülbelül három lehetőségből, ahova jó szívvel elviheted a nem kellő korongokat. Ez pedig nem más, mint a méltán híres börgöndi reptér melletti Seregélyes településén található HWD Recycling - igen, nem vicc, máshol az országban nincs lehetőség leadni, beadni. Pedig a CD és DVD lemezekből kinyert alapanyagból külföldön egészen szuper dolgokat - például autóalkatrészt, meg napszemüveget is - készítenek.
 
Persze magad is a kezedbe veheted az ügyet, ha mondjuk egészen érthető módon - kicsit elbizonytalanodtál a nem túl egyszerű eljárás miatt, vagy csak nem dobálnál, mert nincs annyi, hogy elutazz érte vidékre, mégis érzel magadban némi kreatív erőt, hogy újrahasznosíts, akkor is van lehetőség, rengeteg. Például, ha műsoros cédéről van szó - akár tovább is ajándékozhatod őket, hátha valaki boldog lesz velük - hiszen a vándorkönyvek is újra aranykorukat élik. Szóval miért ne adhatnál tovább cédét is? Ha pedig már végképp nem használható a nevezett lemez, tökéletesen egyszerűen készíthetsz belőle akár karácsonyfadíszt, macskajátékot, és ékszert is.
 
---
Írta: Kurcz Orsi 
--
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.