A Rock&ROAD Tour 2015 vendége: a Magor zenekar
Március 3. és május 23. között zajlik a méltán népszerű, domoszlói ROAD együttes nagy szabású, országos, tavaszi turnéja, amelynek két vendége közül most a Magor mutatkozik be. Sápi Marci dobost kérdeztük.
Hogy mutatnád be röviden a Magor zenekart?
„Hölgyeim és uraim, bemutatom a Magor zenekart!” Kicsit bővebben: jászberényi heavy-metalcore csapat vagyunk. Amitől izzik a vas és olvad a műanyag már 2007 óta.
Milyen viszonyt ápoltok a Road-dal?
Ez egy régi ismeretség, de viszonylag friss barátság. A Road egy profi csapat, akik vidékről, saját erőből építették fel bázisukat, ahogy mi is szeretnénk. Ezért ez a turné nagyon jó lehetőség arra, hogy eltanuljunk tőluk olyan megoldásokat, melyek a zenekar épülésére szolgálnak. Ezúton is köszönjük nekik!
Szoktatok komponálni turné közben?
Épp csak megjelent az első lemezünk, és elindult a turné, de nem tudjuk megállni, hogy ne gondolkozzunk előre. Gyula, a gitárosunk már hozta is az első új dalokat a múlt heti próbára és már azon balhéztak Zolival, az énekessel, hogy épüljön rá az énektéma (nevet). Nyilván az lenne az igazi, ha olyan mobil próbatermünk és stúdiónk lenne, amit vihetünk magunkkal mindenhová, mint a nyugati sztárcsapatok, bár nem tudom elképzelni, hogy a fellépés előtti és utáni idő ne a szocializálódásról, sörözgetésről szóljon.
Mit érdemes tudni a márciusi HammerWorld mellékleteként megjelenő, új, Testamentum c. lemezről?
A lemez gerincét képező új számokat 2012 őszén kezdtük írni, de 3 korábbi, eddig nem rögzített dal átdolgozása is helyett kapott a Testamentumon. Az elmúlt évek koncertturnéi alkalmával alapos tesztelésnek vetettük alá a dalokat, végső formájukat a törökbálinti SuperSize stúdióban nyerték el.
A lemez egyik érdekessége a „Ragyogj”, ami egy hozzánk képest lassabb, már-már balladai szerzemény, melyben a Neck Sprainből és az Apey & The Peaből ismert Apey vendégeskedik.
A lemezen szereplő 10 dal egyelőre nagyon pozitív kritikai fogadtatásra talált. Aki szereti, ha a brutális zúzda riffeket dallamos, esetenként ikergitár témák váltják, és egyszerre van jelen az ordítás és a tiszta ének, illetve vevő a keresetlen őszinteséggel kimondott gondolatkora, amik magyarul szólalnak meg, azoknak ajánljuk meghallgatásra ezt az albumot.
Rengeteg megpróbáltatáson mentünk keresztül, mire kézbe vehettük első nagylemezünket, és ez semmihez sem hasonlítható érzés. Köszönjük a kiadónak, a zenekar segítőinek, barátainknak, hogy segítettek eljutni idáig és a családjainknak, akik számára sok lemondással járt ez a folyamat, de most nagyon büszkék ránk.