Mivanveletek Fiúk?
Fiúk interjú
fotó: festy in style
Első daluk tavaly tavasszal jelent meg, de már játszottak a VOLT Fesztiválon, az Akváriumban és az A38-on is.
A Fiúk lendületes indie pop, r’n’b fűszerezésű számaikkal könnyen belecsempészik a lábakba a boogie-t. Csakúgy, mint új Vártam rád című dalukkal, mely egy klipet is kapott a Rossz versekből ismert Nagy Katicával.
A Vártam rád a hamarosan befutó Mivanveletek EP felvezetője, ennek kapcsán pedig mi is feltettük a kérdést Bánszki Botondnak, a Fiúk dobosának.
Hogyan született a most klipet kapó Vártam rád? Milyen volt a forgatás?
Először a refrén született meg, random sörözés közben az albiban. Nem terveztük, hogy dalt írunk, csak Levi előkapta azt a rettenetes akusztikus gitárt, játszogatott egy kört, Bence pedig ráénekelte a refrént. Ezt gyorsan felvettük, elraktuk a gitárt és söröztünk tovább. Alig vártuk a következő próbát, hogy meghangszereljük és megírjuk az egész dalt. Ez a folyamat sokkal hosszabbra húzódott, mint terveztük, de hallva az eredményt, megérte vele ennyit foglalkozni.
Jó hangulatban telt a forgatás, és minden úgy sikerült, ahogy terveztük és szerettük volna. Jó volt látni, hogy mindenki profi a saját munkájában, akikkel együtt dolgoztunk (Honti Gergely – rendező/operatőr/vágó és Nagy Katica – színésznő), és úgy érezzük, hogy mi is egyre természetesebben tudunk mozogni a kamerák előtt.
Ez az első dal a hamarosan megjelenő Mivanveletek EP-ről. Meséljetek kicsit, mire számíthatunk a kislemezen?
Öt dal lesz a lemezen, amiből három teljesen új lesz a közönségünk számára. Próbáltuk úgy megírni ezt az EP-t, hogy egyben hallgatva is megállja a helyét és ne egy vegyesvágott legyen, viszont külön-külön hallgatva is kapjon minden dal egy saját atmoszférát. Már a finisben vagyunk, az utolsó simításokat végezzük a stúdióban. Izgalmas lesz a Mivanveletek, nagyon várjuk már, hogy megmutassuk.
Május végén lett volna a bemutató koncertetek a TRIP-en, ami sajnos a mostani helyzet miatt elmaradt. Miben kényszerültetek még újratervezésre, mik még az idei terveitek?
Szinte mindenben. Az egész lemez megjelenése majdnem két hónapot fog csúszni, illetve a nyári szezon is elmarad sajnos augusztus 15-ig, mint mindenkinek. Ennek ellenére sok meglepetéssel készülünk a nyárra, és kezdenek egyre jobban kirajzolódni az őszi koncertek is, amiket már alig várunk. Jó lesz ennyi idő után újra a színpadon állni és találkozni személyesen is a közönségünkkel.
Nemrég lett egyéves a zenekar. Mi volt eddig a kedvenc zenekari pillanatotok?
A második saját klubkoncertünkön a Mikában a visszatapsnál az egész közönség a Részegen táncolnék refrénjét énekelte. Az rohadt jó érzés volt, egy kicsit talán el is érzékenyültünk.