„Nagy feladat értéket teremteni egy önmagát meghazudtoló világban”

„Nagy feladat értéket teremteni egy önmagát meghazudtoló világban”

Itt a nyár! – szól Szipka Loops, azaz Kéri Samu tavaly megjelent dala. A pimaszul fiatal basszusgitáros egy ideje nem riad vissza még az énekléstől sem, ha saját one-man showjáról van szó.

Az említett dal videóját közel 17 ezren látták a YouTube-on, a tavalyi évben a Cseh Tamás Program támogatottja volt, idén pedig ő kapta a legjobb zenész különdíjat a Fülesbagoly Tehetségkutatón. Második lemezének 6 dala már hallgatható csatornáján.
 
Fiatal korod ellenére több zenekar aktív tagja voltál egészen addig, amíg Szipka Loops néven „saját vállalkozásba” kezdtél. Milyen zenekarok voltak ezek, és mi volt a döntésed oka?
 
A D.A.S. Trió és a New Brand basszusgitárosa voltam. Mindkét zenekar a jazzt és annak ágazatait képviselte. Jövőre fogok érettségizni, utána szeretnék külföldön zenét tanulni, ezért döntöttem úgy, hogy próbálok az egyéni fejlődésemre koncentrálni. Szeretnék tiszta lelkiismerettel nekikezdeni a felvételiknek, úgyhogy most minden energiámat a saját zeném foglalja le. Mivel Európában nem mindenhol van basszusgitár szak, így elkezdtem nagybőgőzni is. Az utóbbi tanévben gyakorlatilag a négy fal között éltem és csak gyakoroltam. Hiszek abban, hogy az ember ott bent mindig érzi, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy az adott helyzetből a legjobbat hozza ki. Nekem most ezt hozta a sors. A Szipka Loopsban, mint egyedüli tag, én csinálok mindent az énekléstől kezdve a számíráson és a billentyű feljátszásán keresztül a basszusgitározásig.
 
Azért mégse vagy teljesen egyedül, hiszen az elég profinak mondható videóidat Jimy J. Hollywooddal (aki készített már klipet Zsédának, a Hooligansnek és Caramelnek is – a szerk.) közösen készíted.
 
Jimyvel nagyon szeretek együtt dolgozni, mert valahogy minden dalomból ki tudja hámozni a lényegi mondanivalót, és azt olyan minőségben is viszi a vászonra. Persze, nem csak vele készítek videókat, az új albumom képi anyagát például én vágtam meg. A képernyőn minden általam játszott hangszeres folyamat megjelenik, több kisebb képkockán. Jacob Collier készít hasonló videókat. Újabban elkezdtem dolgozni egy dobossal is, Klausz Ádámmal. Lesz egy-két szám, amiben velem tart. A Bartók jazzkonziban ismertük meg egymást, elég hasonlóak a meglátásaink a zenével kapcsolatban.
 
Magyarországon talán még nem annyira jellemző, hogy egy basszusgitárost a saját neve és önálló projektje alapján ismernek az emberek.
 
A basszusgitár rendesen szólóhangszerré nőtte ki magát az utóbbi évtizedekben. Rengeteg basszusgitárost emlegetnek ma már a világ legnagyobb szólistái között, csak hogy párat mondjak, ilyen Hadrien Feraud, vagy akiket mindenki ismer, Marcus Miller és Victor Wooten. A basszusgitáron is lehet akkordokat fogni, Jaco Pastorius óta teljesen kinyílt a hangszer értelmezése. Az itthoni köztudatban még inkább kísérőhangszerként van jelen. A Szipka Loopsszal szeretném ezt a kételyt is eloszlatni.
 
Hogy estél szerelembe a basszusgitárral?
 
Meghatározó élmény volt, mikor hallottam az első tanárom, Szappanos György játékát. 13 évesen kezdtem el tanulni nála, ami eleinte nem mindig volt felhőtlen. Ha nem vittem kottát, hazaküldött. Az ilyen helyzetek mind a javamra váltak, ezek miatt kezdtem el komolyabban venni a dolgot. Szapi a mai napig nagy támasz nekem, annak ellenére, hogy nem vagyunk már tanár-diák kapcsolatban. A környezetem mindig elvárta tőlem, hogy ha csinálok valamit, azt maximális odafigyeléssel és energiabefektetéssel tegyem. A családom és a tanáraim mind a perfekcionizmus hívei.
 
A Szipka Loops viszont nem feltétlenül a perfekcionizmusról szól, illetve a virtuozitás háttérbe kerül, miközben mainstream zenei vonalakra csatlakozol rá. Ezzel nem piszkálnak?
 
Egyre inkább elengedem azt, hogy mindenki kedvében járjak. Én mindig azt a zenét fogom kiadni magamból, ami bennem szól. Fiatal korom miatt még inkább csapongó vagyok, keresem az utam. Az utóbbi egy évben kezdtem el a hangszeres elektronikus zenével is komolyabban foglalkozni. Nagyon sok feltörekvő amerikai zenész jártas ma már a műfajban (Anomalie, Knower). Mikor őket hallottam, egyből tudtam, hogy én is ezt a hangzást akarom. Nagyon beleástam magam az elektronikába, rengeteg oktatóvideót néztem, és beszélgettem olyanokkal, akik jártasak a témában. Az első albumom, a Still A Child már ebben a szellemben készült, bár akkor még csak épphogy belecsöppentem az egészbe, így nem nagyon feszegettem a határokat. Viszont érintettem az olyan nagyközönség által széles körben elismert műfajokat, mint a trap, a house vagy a drum'n'bass. Mostanában és az új lemezen már többet kísérletezek. Egyre több a jazzes elem, a szólók és a virtuózabb basszusgitárjáték pedig nagyobb teret kapott. Ez az album még inkább kijelölte a zenei utam irányvonalait. 
 
Ha valaki a szövegeidet figyeli, abból megismerhet téged? Hogy jöttél rá, hogy neked a szövegírás is fekszik?
 
Nemcsak a zenében, hanem amúgy is inkább magányos típus vagyok. Nagyon szeretek egyedül lenni. Pont ezért nem biztos, hogy olyan könnyen el tudom mondani a gondolataimat másoknak szóban, mint zenében. Balatoni gyerek vagyok, ott érzem magam igazán otthon, a dalaim nagy része is ott született. Gyakorolni is ott a legjobb, mert teljesen el tudok izolálódni mindentől.
A szövegeim nagy része annak hatására születik meg, hogy hallom és figyelem a zenei atmoszférát. Van, hogy utólag már fogom a fejem egy-egy ilyen érzet szövegben megtestesült formája hallatán, de aztán egyszer csak megtetszik. Végiggondolom azt, hogy mi vezethetett oda, hogy azok a sorok kijöttek. Ilyenkor az is egyből világossá válik, hogy a szöveges zene a legjobb módja az önkifejezésnek. Megéri kimondani az adott problémát, érzést. A gondolataim nemcsak úgy be vannak kiabálva a tömegbe, hanem a dal befejeztével az univerzum részévé válnak. Nem kizárólag olyan önfeledt témákat érintek, mint az „Itt a nyár”-ban. Amikor a Motherfucker Machine-t írtam, akkor nagyon ideges voltam. Az Ask Your Mommy For Advice elég melankolikus, bár a végére nem feltétlenül ragadok bele ebbe a hangulatba. Azt gondolom, hogy a legszebb dolgokat a világon a szenvedés, a gyötrődés és a kín hozta. Gondoljunk bele a jazz történelmébe is akár.
 
De lehet, hogy nem letaglózni kéne az embereket, hanem felemelni, nem?
 
Azt gondolom, hogy nem mindig az a zene szerepe, hogy feldobjon. Ha Keith Jarrett eljátszik egy balladát, akkor én aközben átgondolom az életemet. A szólóban megjelenik az individuum, és gyönyörködsz a szólista által magadban. Ha a személyiséged alkalmas rá, írhatsz olyan dalt, ami elsőre totál depresszívnek tűnik. Ha van produktum mögötte, akkor szerintem minden megengedett. Egy csomó emberből pont a produktum hiányzik.
 
Bár ezt ugye ki állapítja meg? Ez csak nézőpont kérdése.
 
Igen, azt az egyén tudja magáról jobb esetben, hogy az életében vagy a zenéjében mi miért történt. Ezeket a kérdéseket érdemes az embernek nap mint nap feltennie magának, hogy boldoguljon. Én még csak 18 évet töltöttem ezen a bolygón, szóval nem vagyok egy szakértő. Abban viszont biztos vagyok, hogy az archaikus korokban az emberek jobban tudták, hogy mit miért csinálnak. Nem éltek élethazugságban, tudták, hol a helyük a világban. Ez a 21. századi ember problémája, hogy erőszakkal kell megtalálnia, hogy ki is ő. A mai ember rá van szorulva, hogy pénzt keressen, ami esetleg azt eredményezi, hogy egyáltalán nem azzal tölti az idejét, amihez értene, ami az útja. Ez egy globális dolog sajnos. Ilyen világban nagyon nehéz művésznek lenni, még akkor is, ha úgy gondolná az ember, hogy most van a legnagyobb szabadság a művészetben: azt töltesz fel a világhálóra, amit csak akarsz, és az akár eljuthat emberek milliárdjaihoz is. Ennek ellenére nagy feladat értéket teremteni egy önmagát meghazudtoló világban… De én szeretem a kihívásokat.
 
A nagy egyedüllétben csak a videókban gyakran látható maci a társad?
 
Pont Jimy találta ki, hogy legyen egy kabalám, innen a maci. Nagyon macis gyerek voltam, 10 éves koromig összegyűjtöttem 100 darabot. Miért pont százat, nem tudom. A videókban szereplő maci a legrégebbi a gyűjteményemben, még édesapámé volt. Az első klip óta a maci már egyfajta imázzsá nőtte ki magát a világomban.
 
mm.alvajaro