Naplementében emelkedik a város fölé a The Carbonfools

Naplementében emelkedik a város fölé a The Carbonfools

Fóris-Ferenczi Gábor interjú

fotó: Kovács Kinga
 
Dinamikus dalok, elmerengős szövegek, megkapó előadásmód, kellemesen meleg nyári idő, jó társaság, egy finom ital a kézben: mindezek mellett még egy ikonikus helyszín járulhat hozzá ahhoz, hogy egy koncert örökre szóló élmény maradjon. Pontosan ezt fogja megkapni mindenki a kicsit hosszúra sikerült kényszerpihenő utáni első The Carbonfools-koncerten, a Várkert Bazárban.
 
Az élő buli részleteiről és a tavaly megjelent nagylemez háttérinfóiról a zenekar énekesét, Fóris-Ferenczi Gábort kérdeztük. 
 
Decemberben jelent meg a hetedik nagylemezetek, amit még volt lehetőségetek be is mutatni néhány helyen. Milyen volt a fogadtatása?
Egyöntetűen pozitív volt. Mindenki imádta, különösképpen mi. Nagyon szeretjük ezt a lemezt. Elképesztően sűrű volt az előző lemez óta eltelt időszak. Rengeteget dolgoztunk. Hihetetlen jó most a csapatmunka. 
 
Minek köszönhető, hogy ez az anyag különösen közel áll a szívetekhez? 
Az előző lemez volt a zenekarral az első lemezem. Még alig ismertük egymást, így volt benne némi útkeresés. Továbbra is imádjuk és imádom azokat a dalokat. A zenekari buszban és az azon kívül együtt töltött idő, azonban meghozta a gyümölcsét: most nem kellett kísérletezni, egyszerűen egy irányba haladtunk kapásból. 
 
Ismét került az albumra egy magyar dal, ez szándékos törekvés a részetekről?
Ezt részben a menedzsment és a kiadó szorgalmazta, de mi sem tiltakoztunk nagyon ellene, szeretünk kipróbálni bármit, ami tetszik. Az előző albumon lefordítottunk egy dalt magyarra, a Carbonsun esetében pedig volt annyi szerencsénk, hogy már volt a tarsolyunkban egy kész magyar nyelvű dal, amit már csak alakítgatni kellett egy kicsit.
 
Ami az album témáit illeti, eléggé profán módon érintetek fontos társadalmi kérdéseket is. Ez eddig nem volt annyira jellemző rátok, mi változott?
Ez nem feltétlenül egy tudatos döntés volt, inkább azt mondanám, hogy vannak olyan témák, amelyek fontosak számunkra, és ez akaratlanul is megnyilvánul a zenénkben is. Nem szeretem feltétlenül azt mondani, hogy amit csinálunk, az művészet, de ha azt mondanám, akkor hozzátenném, hogy a művészetben akarva-akaratlanul is megjelennek azok a témák, amelyek az alkotót épp marcangolják. 
 
De a lemez elkészülte után, a karantén alatt sem tétlenkedtetek, készítettetek például egy klipet. Milyen felvételeket is látunk pontosan a Sunburned című dalhoz készült videón?
Mindenki felvette, hogy otthon rocksztárkodik, de inkább rosszalkodik. Jelenleg tényleg ilyen egy napunk. Titusznak volt néhány ötlete, kicsit molyoltunk vele, ebből lett a valaha volt legközvetlenebb, legamatőrebb és egyben legprofibb The Carbonfools-klip, nagyon imádom.
 
A dalt hallgatva a szöveg nincs különösebb összhangban a képi világgal. Mi volt a célotok a videóval?
Ha nagyon akarjuk, rá lehet húzni azt is, hogy elég sok köze van, mivel a refrén utolsó sora így szól: „I feel at home” (otthon érzem magam). Ettől függetlenül nem volt szándékunk képekkel tükrözni a dal szövegét, olyan lett, amit az otthoni körülmények megengednek. Elképesztően sokat nevettünk. Egyszer majd megmutatjuk azokat a videókat is, amelyek nem kerültek bele a klipbe…
 
De szerencsére vége annak az időszaknak, és viszonylag hosszú kihagyás után hamarosan itt az első bulitok: Naplemente-koncertet adtok a Várkert Bazárban. Mivel készültök erre az eseményre, vannak különlegesebb terveitek?
A koncertet azért neveztük el Naplementének, mert pont a nyolc óra körüli kezdési időpont előtt nem sokkal megy majd le a nap, ami, reméljük, gyönyörű fényekkel borítja majd be a helyszínt. Egyébként már nagyon hiányzik a koncertezés, elkezdtük kitalálni, hogy milyen dalok és milyen meglepetések legyenek majd a koncerten, de egyelőre még vitatkozunk rajta, illetve csiszolgatjuk azt, ami biztos. Azt megígérhetem, hogy elképesztően jó lesz a hangulat. 
 
Láttam, hogy voltatok már a helyszínen, és egy kis akusztikus sessiont is lenyomtatok. A koncerten is számíthatunk ilyesmire?
Bármi megtörténhet, ez a The Carbonfools. 
 
Voltatok már korábban itt koncertezni? Kötődtök valahogyan a helyszínhez?
Ez egy ikonikus helyszín, de sajnos zenekarként még nem voltunk ott, így nekünk is izgalmas lesz a dolog. Ahogy mentünk fel az akusztik sessiont forgatni, pont arról beszélgettünk, hogy kinek-kinek milyen személyes élménye kötődik a környékhez. Volt minden, romantikus séták, bulik, mélázós baktatás, de még olyan dalszövegrészletünk is van, ami itt készült. (X)